A Bölcs asszony felnézett. Ma már a harmadik kopogás hallatszott a kunyhó ajtaján. Egy női alak lépett be rajta, szemei aggódást sugároztak, olyan volt, mint aki még hordozza egy borzasztó csata nyomát. Finomanyagi testei egészen elvékonyodtak és átlátszóak voltak, szinte fázósan húzta össze magán őket, mint egy kabátot. Segítségért jöttem – mondta. Szeretnék segíteni az …
Koronavírus állítás
Rövid összefoglaló Állításunkban a következő szereplőket jelenítették meg a képviselők: Emberiség, vírus, Beavatás (járvány), Gaia, Ősanya(g), Rend, emberi társadalom, emberiségnek a vírusra adott reakciói. Az egyes szereplők mindannyian az állítás elején kibillent állapotban voltak: saját társaikat elvesztve, szinte magukat sem ismerve próbáltak erőt adni az embernek, aki ugyan lelkesen szeretett volna tanulni, fejlődni, de az …
Online konzultáció
Az általam ajánlott módszer a coaching, egyéni családállítás és meditáció egy speciális, minden alkalommal más, kifejezetten rád szabott kombinációja, amelyet kényelmesen, akár nagy távolságból is igénybe vehetsz.
Johari ablak pillangókkal
A Johari ablak egy széles körben ismert önismereti eszköz. Ennek variációja ez az általam megfogalmazott haladó önismereti játék, amit szeretettel ajánlok neked. A cikk segítségével magadnak is ki tudod választani a pillangóidat, és a meditációkban pedig megismerheted ezeket a területeidet és a pillangókkal is találkozhatsz.
Ismeretlen érzés. Mit kezdjek vele?
Ekkor elég lehet csak annyit tenned, hogy teremtesz egy kis időt. Kapcsolódj az áldás teréhez, és engedd, hogy feltöltődjön az áldás energiájával a lélegzőtered. Majd ereszkedj be abba a pillanatba, amikor megjelenik ez az érzés. Legjobb, ha nem küzdesz vele, hanem tudatosan figyeled, hogy mi jelenik meg. Talán jönnek és mennek is a testi-lelki tünetek, érzetek, gondolatok a legváltozatosabb formában, amik közepette mégis lehet egyensúlyban maradni. Figyelj erre az egyensúlyra, és maradj meg benne.
Égnek az erdők, s én
Égnek az erdők. Én felismerem az erdőt önmagamban, s csitítom a tüzet. Szembenézek a haragommal, bánatommal, fájdalmammal. Szembenézek azzal, amit tettem, s amit velem tettek. Tenyerembe veszem, úgy nézem, úgy csitítom, mint erdőtűzből mentett riadt madárkát.
Harmóniába hozom az elemeket, s elfogadom őket, mint önmagamat.
Védett: Négy spirál, öt elem
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
Elengedés, búcsú
Ha búcsúznod kell eltávozott családtagodtól, s szeretnél lényed mélyéből elköszönni tőle, akkor, ha megszólít, használhatod ezt a formulát:
A szerető I. Bimbózó szerelem
Talán tavasz van, érzed a levegőben a virágok illatát, a gyengéd szellőt… fiatal lány vagy újra, talán 12-14 éves …