családállítás gyermek ikertestvér módszer leírása Személyiségintegrációs állítás

Családösszerakó kör

Családösszerakó – összehangolódás, megbékélés a családunkkal, erőforrásaink megtalálása és erőforrássá válás a családból jövő erő segítségével.

A Családösszerakó kör azért fontos, mert itt két lábbal a földön állva dolgozunk, saját családunk ismert alakjaival találkozunk egy állandó, 6 főből álló körben. 

Szívből ajánlom azoknak is, akik most kezdenek ismerkedni a családállítással, és azoknak is, akik sok belső munka után most vissza szeretnének térni az alapokhoz, és a konkrét változásokat szeretnék átszeretni. 

Mert néha nagyon nehéz a valós személyekkel való összehangolódás akkor is, ha a saját belső világunkban már rend van, magas szintű szándék és pozitív érzelmek sokasága. 

A másik ember egy külön univerzum, védőrendszerrel, határokkal, szándékokkal, vágyakkal, általa bevállalt generációs mintákkal, befogadott és kisugárzott projekciókkal, sérülésekkel, rólunk alkotott képpel. 

Velük találkozunk most, akik a legközelebb állnak hozzánk a családi rendszerben és kötünk békét.

A Családösszerakó körben minden alkalommal minden résztvevő számára egy-egy családállítást tartunk. Az egymás állításaiban való részvétel egyrészt segít plasztikusan rálátni a minták apró részleteire is, másrészt pedig további, a családunkban ható erőkre is rámutat. 

Témák: 

  1. 2024.01.07 (vasárnap). Feladatod a klánban. A klán téged váró mintázata. Mire kellettél? Miért ide érkeztél? Hogyan készültél erre, milyen sorsfeladatot hoztál magaddal? 
  2. 2024.02.04. Én. A Belső Gyermek. Fogantatásod, születésed, első kapcsolódásaid a családban.
  3. 2024.03.03. Anya. 
  4. 2024.04.07. Apa 
  5. 2024.05.05. Az anya családja. Anyai ág, női ősök
  6. 2024.06.02. Az apa családja. Apai ág, férfi ősök
  7. 2024.07.07. Elveszített vagy élő testvéreid. Ikertestvére(i)d. Féltestvéreid. Egykeség.
  8. 2024.09.01. Saját pár. Eddigi, jelenlegi és jövőbeli párkapcsolatok mintázata.
  9. 2024.10.06. Saját gyermekeid. Saját anyaságod. Kapcsolódásod a leszármazottaiddal. Foganások, szülések, vetélések, abortuszok. Gyermektelenség. 
  10. 2024. 11.10. Családegész, hivatásba állás, vagy bármi, ami még idetartozik. Ünneplés. 

A Családösszerakó kör szabályai: 

6-7 fővel dolgozunk, akik azt vállalják, hogy minden alkalommal együtt lesznek. Így mindenkinek minden alkalommal lesz egy saját állítása. Betegség esetén lehet természetesen hiányozni, de az első adandó alkalommal online konzultáció keretében pótoljuk a hiányzást. Az időpontokat előre megadom, hogy tudjatok tervezni vele.

Helyszín: Budapest, Gellérthegy

A kör díja kedvezményes: 25.000 Ft/alkalom

Jelentkezni itt tudsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Szeretettel várlak: Kati

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...