anya Bennünk élő Boldogasszonyok bölcs anya családállítás évkör leány minőségek női kör szülés tűz víz

Gyertyaszentelő

Február 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. A Leány (Legény) minőség kiemelkedő pontja az évkörön.

Bottyán Katalin – Gyertyaszentelő

Bár a Gyermek már a téli napfordulókor, Karácsonykor megszületett, 6 hétig, az édesanyja gyermekágya idejéig otthonában, anyjával teljes szimbiózisban és védelemben pihent.

Január nem véletlenül Boldogasszony hava a népi hagyományban. A Boldogasszonyi életkör egyik kiemelt, szent, de mégis védendő időszakáról van szó, boldogasszony ágyának idejéről, azaz, a gyermekágy fekvéséről. Nagyon fontos ez az adaptációs időszak úgy az anya, mint a gyermek számára. S ahogy a földi női életünkben van, úgy igaz ez a szentség dimenziójában is.

Majd a 40 nap, vagyis, csaknem 6 hét leteltével a közösség elé lép: azaz, már mások is láthatják. Eddig is tudtak róla, de még tisztelték finomságát, kicsiségét. A közösség támogatta az anyát étellel, segítséggel, de nem zavarta meg egységét a gyermekkel.

A Gyermek hozza és most már be is mutatja a kincseit, fényét, mindazokat a mintákat, amiket már a születése előttről hozott és amelyeket a januári könnyűség és fizikai pihenés idején a legfinomabb, éteri régiókban megalkotott. Később, életútja során ezek a minták fognak megmutatkozni tettek és történések formájában majd.

A tágasabb közösség pedig most aszerint reagál rá, hogy mit tud kezdeni ezzel a kincstárral és fénnyel. A jelenlévő bölcs anyák, bölcs atyák látásukkal felismerik, hogy hogyan, hova illeszkedik ő a közösségben. Az ő döntésük szerint megkapja helyét a csoport szervezetében. Küldetésének felvállalását már most megkezdi.

Így most, az újabb fényszületés-ünnepen a Gyermek (legyen az Fiú vagy Leány) édesanyjával együtt a közösség elé lép, a fény megmutatkozik, a gyertyát a gyertyatartóba helyezik, hogy világítson mindenkinek.

Gyertya és tavaszi patak

Így értelmezhető az, hogy február 2-a a törvény ünnepe, s az is, hogy újrakezdés ünnep. Új élet kezdődik mind az anyának, mind a gyermeknek. S még egy, a titkos történetek körébe tartozó átváltozás is újratörténik: a bölcs anyának a gyermek minőségbe való érkezése, mint ahogy azt már többször láttuk az év során a Bennünk élő Boldogasszonyok körében.

Hasonlóan: a gyermekágyból való kilépés egyfajta megtisztulási folyamat, így értelmezhető, hogy a víz elem kezdetét is erre a napra helyezzük. S a tűz elem ugyan a nyári időszakra esik, de innen kap egy szentelő energiát. Ha a szentelés itt, a szívben megtörténik, akkor a kozmikus nap is szent, áldó fénnyel ragyog majd a nyári napforduló idején. 

Áldás

Ha állításra szeretnél jelentkezni, kérlek, kattints ide: 

Jelentkezés személyiségintegrációs családállításra

Ez a cikk, és az oldalon szereplő valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, személyiségintegrációs állításvezető, női életvezetési coach szellemi tulajdona. Örülök, ha tetszik és inspirálódsz, de kérlek, innen oszd meg, vagy legalább saját írásodban hivatkozd meg, hogy nálam olvastad ezeket az információkat. Köszönöm. 

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...