állítástörténet családállítás dimenzió állítás Inkarnációs tér

Tibet asszonyai az inkarnációs térben V.

A tibeti női emlékek sorát egy rövid és tanulságos összefoglalóval zárom.

Egy anya kért állítást, mert a férje egy másik nőnél kereste a szerelmet, s őt gyermekeivel el akarta hagyni.

A jelen életbeli minta állítása után érkeztünk az inkarnációs térbe. Az egyik képviselő foglalta össze, s küldte el a tapasztalatait:

A vénuszi szerepünk elnyomását, hárítását oldottuk nemcsak generációs,hanem inkarnációs szinten a 12. századi Tibetben. Az állításban az látszott, hogy a nőket bevett szokás volt adni- venni évszázadokon keresztül, ezért a házasságok sokszor voltak boldogtalanok. A férfiak a Vénuszt, azaz a szerelemből fakadó örömöket házon kívül keresték. A nők megvetették azokat a bizonyos nőket, de féltették is tőlük férjeiket.

Az állításban szereplő anyát hozzákényszerítették egy olyan férfihoz, akit nem szeretett,ezért a vénuszi jellegű, szerető női minőségét egyáltalán nem tudta megélni. Férjét állatiasnak tartotta és lenézte szexuális ösztönei miatt. Az egy szem fiuk talán emiatt nem vállalta fel férfias ösztöneit és a férfias viselkedést, inkább kolostorba vonult szerzetesként. Amint a szerető női minőséget, ösztönöket és képességeket, erőket megjelenítő szereplőt behívtuk az állításba és így megjelent a kapcsolatban, a fiú is át merte venni apjától a férfias szerepet. Nem tekintette megvetendőnek azt tovább.

A vénuszi, szakrális női szerelmi tudás sok esetben átadásra sem tudott kerülni az anyák által, ezért a nők holdi és vénuszi energiája a történelem során kettévált. A középkori vallások, főleg a keresztény vallás, csak a nők holdi, anyai szerepét fogadták el.

Vénuszt megvetették, üldözték, leszajházták. Vénusz és Mars még ma is keresi az őt megillető helyet a párkapcsolatokban. Az állítás tanulsága: Ha Vénusz a helyére tud kerülni , akkor a Mars is mellé tud állni.”

***

A példák mutatják, hogy a szakralitásban és az életben is mennyire gyógyító és fontos az egyensúly a férfiak és nők között. Ez adja az élet alapját, a yang és yin energiák, a férfi és a nő egymást hozzák létre és teremtik együtt az életet.

Ez az együtt adja az élet harmóniáját – tudjuk, az ókor óta biztosan: hiszen Árész és Aphrodité, azaz Mars és Vénusz gyönyörű gyermekét hívják Harmoniának. De ez már egy másik világ, ide majd egy másik alkalommal látogatunk el.

Szeretettel várlak állítói napjaimon, melyekről a láblécben lévő oldalakon tájékozódhatsz.

Tudj meg többet a személyiségintegrációs állításokról:

Pozsgai Nikoletta Katalin: A Nőiség ezerszirmú rózsája – elsősorban a 111. oldallal kezdődő „A teremtő erő felszabadítása” című fejezet. Honlap: www.gralhaz.hu

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.