Egy vörös-barna színű grafika. Egy sámán arca mellett a segítő állatai is látszanak: jaguár, szarvas , és egy madár.
családállítás dimenzió állítás Egyéb Inkarnációs tér Programok Személyiségintegrációs állítás

A belső törzs nyomában

Ezen az állítói napon tovább rakosgatjuk életünk elemeit, emlékeinket, rendezgetjük, valóságunkat építgetjük ezen az állítói napon.

A belső törzs nyomában keressük azokat, akikkel egy anyagból vagyunk gyúrva, akikkel egymásra ismerünk, de akikhez fájó történetek tapadnak, s akiket ezért elvesztettünk. Akikkel a találkozás örömteli, vagy nagyon fájdalmas is lehet.

Mert megtörtént, hogy könnyebb volt nemet mondani az együttre, mint elfogadni a régi törés, tévedés vagy elszakadás fájdalmát.

A közösség elvesztése az egyik legnagyobb veszteség: hiszen ebben van minden tartalék energia. A minták, a kulcsok az élethez, a pár, a hivatás megtalálásának lehetősége, a beavatások mind-mind közösség által birtokoltak és közösségi engedély alapján szerezhetők meg. 
Igen kevés dolog az ezekből, amiket egy egyén magáénak mondhat, már sokkal több, amit egy család, de igazából a közösség az a referencia csoport, ami a lehetőségeket megszabja, amihez akár a család, akár az egyén igazodik.

Meglévő forrásait ki-ki ebből egészíti ki, és saját maga által létrehozott eredményeknek az előbb-utóbb megérkező közösségi visszajelzés adja meg az értékét. A közösségi kincstárba illeszthető bele az egyéni eredmény.

Ennek hiányában egyik vagy másik tag perifériára kerül, javakban szűkölködik, akár törvényt szeg, vagy egy ígéretet, fogadalmat felejt el betartani, s a közösség ítélete alapján kizárják, száműzik.

Lehet, hogy cselekedetei alapján ez jogos, de sokkal valószínűbb, hogy egy utolsó szolgálat gyanánt hordozni, mutatni kezdi a közösség árnyékát, az abban rejtegetett visszásságokat. Egyfajta fekete bárányként, áldozatként viseli alacsony státuszát, megy a számkivettetésbe, de előtte még előfordul, hogy szinte királyként bánnak vele. Ő hívja le a fényerőket, és ő vállalja ezek árnyékát is. Akár meghal, akár elűzik, emléke újra meg újra megformálja ezt a történetet a közösségben, s újra lesz olyan, aki ezt a sorsot hordozza.

Bottyán Katalin: Öreg vándor (tűzzománc)

Mint a Tarot Bolond kártyájának alakja, az ismeretlenbe megy. Olyan környezetbe, ahol tudása nem tudás, szabályai nem szabályok, kapcsolatai nincsenek, így nem tudja, mire számítson.

Amit talál: mindenképpen a sorsa. 

S amit nem tudott eddig: sorsa visszahat eredeti közösségére.

Most ebbe a történetbe ereszkedünk, hogy megtaláljuk, ki az, aki a te személyes, belső törzsedből elveszett, hol tart ő most, és hová várod őt vissza.

Milyen kincsekkel, netán sebekkel jön hozzád?

Milyen erők segítették útján, míg távol volt?

És most? Hogyan van ő a szívedben, ki ő a családodban, és ki ő az életedben? Idegen lett, vagy ismerős? Kinek, minek a tükrében látod? 

Ki vagy te ebben a történetben? Elűzted, sajnáltad, visszatartottad, kincseit átvetted? S most hiányzik nagyon, ezért magadra öltötted alakját? 

Vagy talán te magad vagy az, s most törzsedet, közösségedet keresed, mert úgy érzed, némiképp idegenek között élsz? 

A belső törzs megtalálásáról olvashatsz korábbi írásaimban: 

A belső törzs visszahívása – bevezető

 és http://csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu/2017/07/21/a-belso-torzs-visszahivasa-a-barany/

 

Ha az állítói napra szeretnél eljönni, kérlek, jelentkezz emailben: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com, de előbb olvasd el a tájékoztatót: http://bottyankatalina.blogspot.hu/2017/02/tajekoztato-szemelyisegintegracios.html

 

Állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.