coaching családállítás gyakorlat mese női kör pillangóasszony természeti asszony

Pillangóasszony gyakorlatai

A természeti asszony aspektusainak egyike Pillangóasszony. Finomsága, cizelláltsága ugyan született adottság, de a világban való megnyilvánulásának módja már saját munkájának gyümölcse.

Biodiversity Heritage Library

Pillangóasszony megjelenése az életedben vagy álmaidban arra hív, hogy egyszerre vállald fel a jelen állapotodat és az abból kivezető transzformációt. 

Pillangóasszony életét magatehetetlen Peteként kezdi, rejtőzködve valami levél hátoldalán, sok más hasonló petével együtt. Ebben a létformában csak magára figyel, önmagát fejleszti, alakítja, s ehhez a magával hozott táplálékot használja fel. Fő célja ennek a folyamatnak annak elérése, hogy olyan alakot öltsön, olyan képességekre tegyen szert, amelyekkel ő maga is meg tudja szerezni mindazt, amire szüksége van. 

Majd amikor eljön az ideje, a petében magával hozott tartalék fogyni kezd, elkerülhetetlenné lesz a változás. Pillangóasszony, aki ekkor még korántsem pillangó, úgy érzi, itt az ideje annak, hogy saját lábára álljon, s felvállalja ezt az új, önérvényesítő alakját. Saját maga rágja ki magát a burokból és útra indul. 

A Hernyó mozgásra, előrehaladásra képes, táplálkozik, növekszik, újra meg újra másik bőrt növeszt. Kiteszi magát az elemek hatásának, kapcsolódik a gazdanövénnyel, más élőlényekkel, megpróbál túlélni a madarak között. Harcol, önérvényesít. 

Mindaddig, amíg. 

A Báb selyembe burkolózott Hernyó, amely a Pillangó szülője. Azaz: forma, amelyen keresztül Pillangóasszony létrehozza, majd megszüli önmagát. A cselekvés itt belülről kiindulva újra csak önmagára hat, éppen úgy, mint a Pete esetében, de eredménye egészen más. Egy színes és szabad fénylény, egy Pillangó, aki életet visz a virágoknak: úgy táplálkozik, hogy beporozza őket egyúttal. 

Pillangóasszony tanítása ez: 

Első lépés, hogy állapítsd meg magadról, hogy most ki vagy. Második lépés: egyszerűen csak tedd azt, ami következik.

Pete

Pete vagy, ha a hozott képességeiddel élsz. Sok hasonló ember van körülötted, akikkel együtt haladsz. Jól megvagytok, mindenki saját erőforrásait hasznosítja, így meglehetős harmónia van közöttetek. Céljaid arra irányulnak, hogy jobban tudd kifejezni és érvényesíteni önmagad, ebben az irányba fejlődsz, de még nem érzel igazi előrehaladást. Feszültséget csak akkor érzel, ha már szűkös a saját tered, de ekkor is érzed, hogy a változás csak rajtad múlik. A változáshoz hirtelen jutsz el, egy erőérzet és egy hiányérzet egyszerre történő megjelenésével. Erőérzeted arra szolgál, hogy kinyisd az önérvényesítés ajtaját és hátrahagyd a kiüresedett héjat. Peteként legyen napi gyakorlatod az egyszerre befelé és kifelé való figyelés és a biztonság megélése. Keltsd fel majd tudatosítsd egyre inkább magadban az előrehaladó, hullámzó mozgás és a megszerzés képességét. Ez egyelőre még csak terv, de biztos lehetsz benne, hogy amikor eljön az ideje, hogy használd ezeket az erőket, azt a szűkség és a hiány rád ható nyomása fogja jelezni. Ekkor először az életedben saját burkod megnyitására fogod használni őket, majd pedig tiéd a világ.

Hernyó

Akkor vagy Hernyó, ha remekül megy az önérvényesítés. Végre már az egész világ táptalaj a számodra, újra meg újra jelentős növekedést, előrehaladást érsz el. Önálló vagy, rég elhagytad a tömeget. Sikereidet csak az árnyékolja, hogy úgy érzed, vannak, akik kifejezetten vadásznak rád. Harcos vagy a világgal szemben, de egyúttal potenciális áldozata olyan nagyobb erőknek, amiket talán nem is ismersz, csak rádvetülő árnyékukat érzed néha. Hernyóként gyakorlatod legyen, hogy meg kell haladnod önmagad. Új és még színesebb hernyóként születsz újjá teremtőerőd segítségével, aki még inkább képes valóságának bőségét élni. Több ilyen tapasztalást szerezz meg, egészen addig, amíg. A végső változásodat egyfajta lassulás, befeléfordulás előzi meg. Nem vágysz az előrehaladásra, hanem egyre jobban értékelsz egy bizonyos hívogató pontot, ahol elrejtőzhetsz. Belülről új érzések törnek utat maguknak, amikhez kapcsolódj. Ezek egyfajta iránymutatást tartalmaznak ahhoz, hogy megérts egy magasabb dimenziót mind a világra, mind önmagadra vonatkozóan. Most új gyakorlatot kapsz. Megkapod a maradás és a szándékos befelé  fordulás gyakorlatát. S megkapod a lemondás gyakorlatát is: lemondasz egy időre lábaidról, rágóidról, hullámzó, előrehaladó mozgásodról, egyáltalán az érzékelésről, a táplálkozásról és a növekedésről. Lemondasz a biztonságról. És választod a bizalmat. Mert biztonság az, amit magadnak teremtettél, vagy származásod alapján megkaptál, de a bizalom az ön-odabízás a magasabb erőknek.

Báb

Ha ebbe az formádba érkezel, akkor téged a mély belső átalakulás állapota jellemez, méghozzá egy magasabb valóságra függeszkedve. Akkor vagy Báb, ha korábban egy viszonylag biztonságos környezetet hoztál létre már magad körül és ennek rendszerében élsz. Figyelmed önmagad egy fényes és szabad aspektusának képét teremti, amely harmóniában van a világgal, s annak eddig számodra ismeretlen, emelkedett dimenzióiban mozog. Engedelmeskedsz ennek a belső fókusznak, amely a művészet és a teremtés együttese. Napi gyakorlatod az új forma tudatosságához való kapcsolódás, ami tanít és vezet egészen addig, amíg.  A változást a teremtésed utolsó fázisa hozza meg, amelyben képes és bátor vagy kinyitni önmagad és egyúttal elengedni ezt a magasabb valóságot is. Erőteljes küzdelembe kell kerüljön ez az elengedés, de ez alapozza meg helyedet abban az életben, amelyre készültél.

Pillangó

A pillangó formába megérkezve nedvesen és tehetetlenül fel kell venned az energiákat, amelyek kiterjesztik a szárnyaidat és könnyűvé tesznek téged. Hosszadalmas, akár fájdalmas önmunkád talán legnehezebb pillanatait éled. Érezhetsz csalódást is akár, hiszen látod a fényt és a tágas levegőt, de nem tudsz még benne repülni. Egészen addig, amíg. Szárnyad utolsó kis erében szétárasztod a szabadság tudatát. Most megindulhatsz: táplálkozol és ajándékozol, s hozzásegítesz másokat is ahhoz, hogy ezt a teremtő utat bejárják.

Áldás. 

Ez a cikk, és az oldalon szereplő valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, személyiségintegrációs állításvezető, női életvezetési coach szellemi tulajdona. Örülök, ha tetszik és inspirálódsz, de kérlek, innen oszd meg, vagy legalább saját írásodban hivatkozd meg, hogy nálam olvastad ezeket az információkat. Köszönöm. 

A természeti asszonyra vonatkozó gyakorlati tudás a Női körök negyedik spiráljában lesznek elérhetők számodra is.

Ha szeretnéd előkészíteni ezt a folyamatot, és az önismeretedben előrehaladni, akkor jelentkezhetsz állításra: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Csatlakozhatsz hozzánk a Facebookon: https://www.facebook.com/groups/csaladallitasesszemelyisegintegracio

© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.

 

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...