Kisbaba rózsát szagol
családállítás dimenzió állítás módszer leírása Személyiségintegrációs állítás

Magzati létélmény gyógyítása

Magzati korunk az egyik legmeghatározóbb időszak az életünkben. Az is igaz viszont, hogy erről tudunk legkevesebbet. Családállítással mégis feleleveníthető. 

Csodálatos videón a magzati élet minden folyamata.
 
 
A videó részletesen bemutatja a magzati élet fázisait: 1. Fogantatás, 2. beágyazódás és növekedés 3. helyszűke megtapasztalása, s az ebből következő születési harc, 4 születés, megérkezés.
 
Az állításokon néha dolgozunk az anyaméhben szerzett élményeinken, mely így valóban nekünk, s egyúttal belső gyermekünknek első otthonává válhat. Ez a gyógyítás pedig egy sok generációs anyaság-gyermekség élményt érint a családodban. Finom intelligenciával alakítja ki a tér és benne a csoport éppen azt a történetet, amin keresztül elérhetők a lelked céljai. 
 
Ebben a közegben újraélhető, sőt, gyógyítható, átszerethető, az az élmény, amit a lelked már akkor is átélt. Ez mindenképpen siker, megérkezés, boldogság, te tagadhatatlanul stresszes is lehet. 
Szerencsére az állítások során felidézett érzés, aggódás, bizonytalanság, amit érkező lelked, vagy akár édesanyád, édesapád, testvéred élt át abban az időszakban, amikor téged vártak, gyógyítható. Szeretetbe érkeztethető családod egész tere, melyen belül mégis megtaláltad a helyedet, s amelyből életed energiáit nyerted. Gyógyítható az a trauma is, amit ikertestvéred esetleges elvesztésekor szereztél, s ami egész életeden nyomot hagyott. 
Az állításokon látható, hogy néha a fogantatás terében hiányok, bizonytalanság, félelem is van, kevés a szív, hiszen a szülő is nehéz helyzetben volt, vagy nem volt felkészült a gyermekáldásra.
 
A lélek mégis megérkezik, csatlakozik a családhoz, és hittel, bizalommal elkezdi felépíteni önmagát. Hívja és várja azokat a mintákat, amik a család és a kollektív-inkarnációs tér mezejében elérhetők számára, s ezekből szövi meg élet-szövetét. Sorsmintáit, vállalásait ebbe illeszti bele. A hiányok, amiket életedben problémaként tapasztalsz, talán vállalások, talán karmikus adósságok, talán ezzel tud a világ egészének felemeléséhez hozzájárulni…
 
Az állítás tulajdonképpen egy  tudatos rápillantás, a fény szándékának felismerése, a szív kapcsolat kiépítése, amit te adhatsz meg saját magadnak, s egyúttal egész családi rendszerednek. A csoport szeretetteljes együttje biztonságos támaszt nyújt hozzá.
Megérkezik a magzati emlékeidbe egy tudatos szeretet-energia, amit az állítás során te kapcsolsz hozzá az életed egészéhez, sőt, kérhetsz születés-mátrix állítást is , ami ezt a folyamatot segít újra végigélni, esetleges blokkjait oldani.

Állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.