A Nagy sorscserélő gyakorlatsor keretrendszere és a kollektív teres körökbe érkezett tudások vázlata

Nagy sorscserélő gyakorlatsor. Ez egy olyan óriási rend esszenciája, ami az évek alatt, sok emberrel együtt dolgozva alakult ki, és alakul ma is. Ebben az cikkben ezt a munkát szeretném bemutatni. Kollektív teres körök 2018. márciusa óta vezetek kollektív teres köröket. Ezek a kiscsoportos munkák olyan élményekkel gazdagítottak, amiről nehéz néhány szóban beszélni. Az első …

Anyaseb napi történetek 2. – A Fénygyermek árvasága

Második történet – a Fénygyermek árvasága Az első anyaseb nap utolsó állításában két, már hosszú önismereti úttal rendelkező hölgy alkotta meg azt a célt, hogy el szeretnék érni az ősbizalom, önbizalom megélését, s megengedni maguknak az őszinte érzelmeket. Mindketten arra vágynak, hogy a bennük élő férfi és nő képe harmonikussá váljon, s szívből tudjanak kapcsolódni. …

Róka

A napokban újra az ablak alatt ugatott a róka. Annyira szívszaggatóan, hogy felhúztam a redőnyt és kinyitottam az ablakot. Kinéztem és a sötétséget láttam, de a szemben lévő bokrok mögül újra felhangzott az ugatás.Kiszóltam neki: Róka, szaladj vissza az erdőbe. A róka elhallgatott, elszaladt. Eltelt egy-két nap és sokszor beúszott az a szívszaggató hang a …

Kifestő, könyv és kártya rendelés

Nagyon sok szeretettel várom a Nap kertje kártya vagy a Világfa terei kártya megrendeléseteket az alábbi űrlapon. Az ajánlóért és képekért kérlek, görgessetek lejjebb. Ős-ének – kifestő Egy újabb Nap kertje kiadvány van a kezemben. Ős-ének címmel 12 rajzot tartalmaz a mappa. Fekete-fehér vonalak, pontok alkotják a motívumokat. A rajzokat még anno manicheus gyöngyhimnusz illusztrációkként …

Bölcs asszony kunyhója. Töltődés az elemekkel és a természeti asszonyok tudásával

A Bölcs asszony felnézett. Ma már a harmadik kopogás hallatszott a kunyhó ajtaján. Egy női alak lépett be rajta, szemei aggódást sugároztak, olyan volt, mint aki még hordozza egy borzasztó csata nyomát.  Finomanyagi testei egészen elvékonyodtak és átlátszóak voltak, szinte fázósan húzta össze magán őket, mint egy kabátot.  Segítségért jöttem – mondta. Szeretnék segíteni az …

Hová tűnik és valójában honnan jön a fény?

Fény által küldött történet. Gyertyaszentelő meséje. Kedveseim – kezdte meséjét az öregasszony, és jelentőségteljesen a fehér ruhás, körben ülő lányokra pillantott. Mindegyikük hóvirág koszorút viselt és a kezükben egy-egy szépséges gyertya volt. Ők maguk mártották illatos méhviaszból, és a kanóchoz is maguk sodorták ritka gyógynövények szárából a fonalat. Este volt, a fényünnep estéje, és arra …

Szépséges szép tér

Szépséges szép tér Lemuria Szépséges szép vagy Tündér haza Szépséges szép tér világok kelyhe Otthonunk vagy Kárpát-medence.  Gyertek, tegyük vezetőnkké a zöld követ, és sétáljunk át a mítoszok és a valóság közötti mesgyén a szívünkbe, Lemuriába, ahol béke, szépség és harmónia van, és amely kiteljesíti Gaia álmát.  Vagy pillantsunk be abba a térbe az elménk …

Nap anya kerek keszkenője

Hol volt, hol nem volt, messze-messze északon, az ősi, régen elfelejtett időkben, Jószél Fúvása országának egyik szép csücskében volt egy falu, aminek a neve ez volt: Nap anya kerek keszkenője. Akkoriban még sok mindenre volt idő, hosszú, szép neveket adtak a helyeknek és az embereknek. Szívesen beszélgettek, sokat énekeltek, sokat nevettek.  Az időjárás is más …

Hol találom Tündérország bejáratát?

Hol találom Tündérország bejáratát?  Keresem mindenütt. … Most végre rátaláltam egy zöldellő útra, ami a szívem egy titkos zugából Tündérországba vezet.  Bottyán Katalin: Tavasz (tollrajz) … Tudod, hol van? Ha rátalálsz erre a rejtett zugra, onnan már egyszerű: legbelül és alul és jobbra, hátrafelé megy az ösvényke. Megismered, mert egészen keskeny, árnyas tavaszi fák szegélyezik, …