Egyszer volt, hol nem volt, egy mátrai faluban élt egy asszony, akinek nagyon kedvesek voltak a vizek. Ez az asszony egy szép kora tavaszi napon a családjával útnak indult, mert álmában (meditációjában) megjelent és segítséget kért tőle egy forrás.
Ismerte a forrást, hogyne ismerte volna, nem is messze volt a falujától bent az erdőben, három út találkozásánál.
Pina kútnak hívták a forrást, azért, mert az erdőt járó emberek úgy látták, hogy úgy csepeg és olyan vonzó, mint egy szép asszony szemérme. Hát, hiába, az erdei emberek ilyenek, kimondják, amit gondolnak, így hát ez lett a neve a forrásnak már sok évvel ezelőtt.
Szóval mentek, mendegéltek az ismerős ösvényen ők négyen: a férfi, az asszony, a fiú és a kutya. Egy kicsit meg is áztak, mert cseperegni kezdett az eső, de azért tovább sétáltak. Gyönyörködtek a korai tavasz hangjaiban, a patak csobogásában, az apró virágokban, az úton elszórva felcsillanó kristályokban, az erdő zúgásában, a madarak énekében. Csendesen ballagtak, ki-ki megtalálta a tájban mindazt, ami éppen neki szólt. Az emberek nézelődtek és füleltek, a kutya ezen kívül még szaglászott is. Átmentek az egyik patakon, ami ott csatlakozik a Nagy-Völgyi patakhoz, ahol egy medvefej formájú kő áll ki a hegyoldalból. Tovább ballagtak a fenyves és a bükkös fái alatt, a patak mellett, és megérkeztek a Pina kúthoz.
Látszik, hogy valamikor megbecsülték ezt a helyet: kőből rakott fal épült a forrás körül, még egy hullámpala tetőt is tettek rá, hogy ne essen bele semmi, ami a szép tiszta vizet elkoszolhatná.
Odaérkeztek, és az asszony sietett is a forráshoz, hiszen meditációjában ez a víz hívta őt sürgősen.
Behajolt a tető alá, és megdöbbent. A tiszta szép víz helyett büdös sárlé kavargott a forrásban. De a legmegrázóbb egy nagy fatörzs volt, ami bele volt állítva a forrásba. Régóta így lehetett már, hiszen, amikor kihúzta, látszott, hogy a fatörzs vége a vízben teljesen elmállott, elpusztult.
Az asszony igyekezett szétnézni, hogy mit tehetne, hogyan segíthetne a forrásnak. Észrevette, hogy már várták, mert a kút őrzője, egy foltos szalamandra ott ült a káván, és figyelte félelem nélkül, hogy mit fog tenni. Ismerősként üdvözölték egymást, és aztán az asszony munkához látott.
Először is kihúzta a fatörzset és eldobta, majd villás ágat keresett, amivel elkezdte kimerni a leveleket a vízből. Elég sokat sikerült is kiemelnie, de persze, ettől a forrás még nem lett tiszta.
Utána kapirgálni kezdett a felrakott kőfal, és a forrást elölről lezáró beton körül, hátha megtalálná a lefolyót, ami segíthetne megtisztulni a víznek.
Elő is került egy zöld műanyag cső, ami teljesen átjárható volt, de az is kiderült, hogy ezen keresztül sem tiszta, sem piszkos víz nem tud lefolyni, mert a forrás vízszintje jóval a cső alatt maradt. Itt talált az asszony egy kis katicát, aminek nagyon megörült. Egyrészt, mert szegről-végről (név)rokonok, másrészt, mert rég látott ilyen kis takaros hétpettyest.
Próbált a férfi is segíteni, botot hozott, amivel még néhány kilónyi büdös levelet és poshadt sarat ki tudtak piszkálni a forrásból, de aztán úgy látták, hogy ide vissza kell jönni vödörrel és merítőedénnyel, kapával, mert a forrás meggyógyításához a helyben található eszközök nem elegendők.
Ekkor már a fiú is kezdett fázni, és nem szívesen tartotta kordában a kutyát, aki mindenáron indulni akart.
A kutya nem hiába volt a család kutyája, többször bebizonyosodott már, hogy különleges képességei vannak. Ekkor is ő mutatta meg, hogy mi az, amit most azonnal még meg lehet tenni. Ahogy a fiú megindult vele visszafelé, a kutya belépett egy közeli pocsolyába, és amit egyébként soha nem szokott tenni, beleivott a benne lévő sáros, büdös vízbe, majd az asszonyra nézett. Hogy biztos legyen benne, hogy átmegy az üzenet, még egyszer belelefetyelt a vízbe, bár láthatóan undorodott tőle.
Az asszony megértette. A kút vize ide folyik a föld alatt, és mivel ennek a pocsolyának is eltömődött a lefolyása a patak felé, már nem tudta levezetni a kút vizét, és az beposhadt. Az asszony gyorsan körülnézett, talált is egy kidőlt fát, amiről könnyen le lehetett venni a kérget. Ezzel a kéreggel megigazította a lefolyót, kézzel kiszedte az akadályt képező gallyakat. Aztán egy pálcával megerősítette a kis csatornát, amin keresztül a pocsolya vize a patakba tudott folyni. És mi történt: a pocsolyában megindult a látható áramlás. Akármennyi víz folyt le a patakba belőle, ugyanakkora maradt a vízszintje, s lassan, lassan tisztulni kezdett.
Mi a tanulság: Hiába tiszta a patakod és a forrásod, ha kutat építettél köré és nem mered a vizét: beposhad. Ha te, vagy az őseid kutat építettél a forrás köré, légy olyan ember, aki tisztán tartja, és lefolyásáról, a víz rendszeres kimerítéséről gondoskodik. Másként hiába, hogy a forrás vize maga tisztán érkezik a Föld mélyéből, a kutad mégis poshadt marad. A másik tanulság, hogy figyelj, ha kérdezel, arra is, hogy honnan tud jönni a válasz. Néha máshol van a megoldás, és teljesen más valaki tudja megmondani, mint amire számítottál.
Gondold végig az analógiákat: forrás, kút, pocsolya, csatorna, cső, patak.
Kedves olvasó: arról, hogy mit keresett egy vastag tuskó a Pina kútban, s mit jelent így ez az egész egy olyan napon, aminek a reggelét egy Víz meditációval kezdtem, túl nagy erő kellene, hogy most írjak. Nem teszem. Elmegyünk újra, és a kutat ki fogjuk tisztítani.
Áldás.
© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.
| |||||||
| |||||||
