anya Ars Poetica bölcs anya Egyéb kollektív tér mese női kör Személyiségintegrációs állítás természeti asszony víz

Amikor a szép út is nehézzé válik – a poshadt vizű forrás

Egyszer volt, hol nem volt, egy mátrai faluban élt egy asszony, akinek nagyon kedvesek voltak a vizek. Ez az asszony egy szép kora tavaszi napon a családjával útnak indult, mert álmában (meditációjában) megjelent és segítséget kért tőle egy forrás. 

A Pina kút őrzője

Ismerte a forrást, hogyne ismerte volna, nem is messze volt a falujától bent az erdőben, három út találkozásánál. 

Pina kútnak hívták a forrást, azért, mert az erdőt járó emberek úgy látták, hogy úgy csepeg és olyan vonzó, mint egy szép asszony szemérme. Hát, hiába, az erdei emberek ilyenek, kimondják, amit gondolnak, így hát ez lett a neve a forrásnak már sok évvel ezelőtt. 

Szóval mentek, mendegéltek az ismerős ösvényen ők négyen: a férfi, az asszony, a fiú és a kutya. Egy kicsit meg is áztak, mert cseperegni kezdett az eső, de azért tovább sétáltak. Gyönyörködtek a korai tavasz hangjaiban, a patak csobogásában, az apró virágokban, az úton elszórva felcsillanó kristályokban, az erdő zúgásában, a madarak énekében. Csendesen ballagtak, ki-ki megtalálta a tájban mindazt, ami éppen neki szólt. Az emberek nézelődtek és füleltek, a kutya ezen kívül még szaglászott is. Átmentek az egyik patakon, ami ott csatlakozik a Nagy-Völgyi patakhoz, ahol egy medvefej formájú kő áll ki a hegyoldalból. Tovább ballagtak a fenyves és a bükkös fái alatt, a patak mellett, és megérkeztek a Pina kúthoz.

Látszik, hogy valamikor megbecsülték ezt a helyet: kőből rakott fal épült a forrás körül, még egy hullámpala tetőt is tettek rá, hogy ne essen bele semmi, ami a szép tiszta vizet elkoszolhatná. 

Odaérkeztek, és az asszony sietett is a forráshoz, hiszen meditációjában ez a víz hívta őt sürgősen. 

Behajolt a tető alá, és megdöbbent. A tiszta szép víz helyett büdös sárlé kavargott a forrásban. De a legmegrázóbb egy nagy fatörzs volt, ami bele volt állítva a forrásba. Régóta így lehetett már, hiszen, amikor kihúzta, látszott, hogy a fatörzs vége a vízben teljesen elmállott, elpusztult. 

Az asszony igyekezett szétnézni, hogy mit tehetne, hogyan segíthetne a forrásnak. Észrevette, hogy már várták, mert a kút őrzője, egy foltos szalamandra ott ült a káván, és figyelte félelem nélkül, hogy mit fog tenni. Ismerősként üdvözölték egymást, és aztán az asszony munkához látott. 

Először is kihúzta a fatörzset és eldobta, majd villás ágat keresett, amivel elkezdte kimerni a leveleket a vízből. Elég sokat sikerült is kiemelnie, de persze, ettől a forrás még nem lett tiszta. 

Utána kapirgálni kezdett a felrakott kőfal, és a forrást elölről lezáró beton körül, hátha megtalálná a lefolyót, ami segíthetne megtisztulni a víznek. 

Elő is került egy zöld műanyag cső, ami teljesen átjárható volt, de az is kiderült, hogy ezen keresztül sem tiszta, sem piszkos víz nem tud lefolyni, mert a forrás vízszintje jóval a cső alatt maradt. Itt talált az asszony egy kis katicát, aminek nagyon megörült. Egyrészt, mert szegről-végről (név)rokonok, másrészt, mert rég látott ilyen kis takaros hétpettyest. 

Próbált a férfi is segíteni, botot hozott, amivel még néhány kilónyi büdös levelet és poshadt sarat ki tudtak piszkálni a forrásból, de aztán úgy látták, hogy ide vissza kell jönni vödörrel és merítőedénnyel, kapával, mert a forrás meggyógyításához a helyben található eszközök nem elegendők. 

Ekkor már a fiú is kezdett fázni, és nem szívesen tartotta kordában a kutyát, aki mindenáron indulni akart. 

A kutya nem hiába volt a család kutyája, többször bebizonyosodott már, hogy különleges képességei vannak. Ekkor is ő mutatta meg, hogy mi az, amit most azonnal még meg lehet tenni.   Ahogy a fiú megindult vele visszafelé, a kutya belépett egy közeli pocsolyába, és amit egyébként soha nem szokott tenni, beleivott a benne lévő sáros, büdös vízbe, majd az asszonyra nézett. Hogy biztos legyen benne, hogy átmegy az üzenet, még egyszer belelefetyelt a vízbe, bár láthatóan undorodott tőle. 

Az asszony megértette. A kút vize ide folyik a föld alatt, és mivel ennek a pocsolyának is eltömődött a lefolyása a patak felé,  már nem tudta levezetni a kút vizét, és az beposhadt. Az asszony gyorsan körülnézett, talált is egy kidőlt fát, amiről könnyen le lehetett venni a kérget. Ezzel a kéreggel megigazította a lefolyót, kézzel kiszedte az akadályt képező gallyakat. Aztán egy pálcával megerősítette a kis csatornát, amin keresztül a pocsolya vize a patakba tudott folyni. És mi történt: a pocsolyában megindult a látható áramlás. Akármennyi víz folyt le a patakba belőle, ugyanakkora maradt a vízszintje, s lassan, lassan tisztulni kezdett. 

Mi a tanulság: Hiába tiszta a patakod és a forrásod, ha kutat építettél köré és nem mered a vizét: beposhad. Ha te, vagy az őseid kutat építettél a forrás köré, légy olyan ember, aki tisztán tartja, és lefolyásáról, a víz rendszeres kimerítéséről gondoskodik.  Másként hiába, hogy a forrás vize maga tisztán érkezik a Föld mélyéből, a kutad mégis poshadt marad. A másik tanulság, hogy figyelj, ha kérdezel, arra is, hogy honnan tud jönni a válasz. Néha máshol van a megoldás, és teljesen más valaki tudja megmondani, mint amire számítottál. 

Gondold végig az analógiákat: forrás, kút, pocsolya, csatorna, cső, patak. 

Kedves olvasó: arról, hogy mit keresett egy vastag tuskó a Pina kútban, s mit jelent így ez az egész egy olyan napon, aminek a reggelét egy Víz meditációval kezdtem, túl nagy erő kellene, hogy most írjak. Nem teszem. Elmegyünk újra, és a kutat ki fogjuk tisztítani. 

Áldás. 

© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.

 
Családállítás & Személyiségintegráció
Private group · 301 members
Join Group
A csoportot a személyiségintegrációs állítói napokon részt vettek, vagy az iránt érdeklődők számára hívtam létre abból a célból, hogy ha van kedvetek,…
 

 
Galga menti Női Önismereti Kör
Private group · 68 members
Join Group
Az önismeret, a női körök és családállítások támogató, segítő erejének elkötelezett hívei vagyunk, mivel saját életutunkon már tapasztaltuk ezek minde…
 
 
Bennünk élő Boldogasszonyok – láthatatlan, sokráncú tér
Private group · 35 members
Join Group
Bennünk élő Boldogasszonyok. Fontosnak tartom, hogy a papnői múltra való emlékezésnek nyitott tere és ideje legyen itt a Kárpát-medencében. Hosszú…
 

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...