Mélység a felszín alatt. Állítások a Halak jegyében.

  Csodálatos megfigyelni, ahogy kialakul egy-egy állítói nap. A jelentkezések, ahogy egymástól függetlenül emberek rezonálnak egymásra. Megjelenik egyikük, egy számára éppen itt és most fontos témával, és sorra érkeznek a többiek. Titkos mélységekből indul el a hívás, és aki érintett, az jelzi is az érkezését. És mindez még nagyobb folyamatok tapasztalható része.  Február 24-25-én  például …

Az áldás tere, a fájdalom átlényegülése, derengés a válaszútnál

Az állítás gyógyító folyamat olyan értelemben, hogy egy átlényegült személyes teret épít, amiben benne van az eredeti történet, annak az állítás során való “átdolgozása” és az új átélés, ami ezáltal keletkezett. Nem írunk felül tehát semmit, hanem teljes intenzitással engedjük magunkra hatni azt, “ami van”. Mi változunk. De igaz, hogy ez az átlényegült tér már …

Az állításvezető ars poeticája

Gyógyításra, ezen belül állításvezetésre predesztinál egy bolygóhalmozódás a 4. házamban, a halak jegyében. Ennek jelentését keresve találtam rá eltűnt családtagjaimra, aztán az ő elfelejtett történeteikre. Ez az együttállás több aszteroidával és csillaggal horoszkópom szinte minden elemével kapcsolatban van. Ez a mély családi és személyes karma az, ami életem minden területére így kihat. A forrás titkai …

Ősanyák tánca titok a mélyben

  Ősanyák tánca titok a mélyben. Örömük egység a szer elemében.  Fény fogadásával árad az élet Félelem, haláltól törik a történet:  Apa sebe miatt a táncuk leáll.  Gyermek boldogsága számukra is élet.  Választhatod  a mindenséget. (Bottyán Katalin)    Az első 2018-as családállítói napunkon erősen középpontba kerültek a női archetípusok, azaz, a bennünk élő női minőségek, …

Várakozás, Advent, Karácsony, szeretet

​ Kedves Mindannyian!    A december 17-i állítói napon összegyűlt csoport bebizonyította, hogy a várakozás csendje egyúttal a belső munka, a transzformáció ideje is.    Előfordul, hogy az ünnepre készülődés és várakozás aranya mögött régi drámák, akár harcok dúlnak, törnek elő, és kérnek feloldozást.    Akit a hosszúra nyúló téli éjszakák csillagfénye vezet és azokban éber, az …

A személyiségintegrációs állítás terei

Az állítás tere egy terem csupán, de mégis dimenziók nyílnak meg benne, ha szükséges, arra az időtartamra, amíg az állítás tart. Az állításvezető intuíciója és az izomteszt által adott válasz mutatja az útvonalat, jelzi az ajtókat, ahová benyitunk, és a speciális oldásokat megkapjuk. Ennek megfelelően 6 térben dolgozunk a személyiségintegrációs állításokon.

Miért jöjjünk állításokra? A lélek útja a hegyen. A belső törzs segítsége.

  Szeretettel várlak az állítói napra. Jöhetsz állítóként vagy segítőként. A témád mindkét módon meg fog mozdulni, gyógyulni fog. De, mint biztosan tudod, ez egy hosszú, akár több éves folyamat.  Az állításon elérjük az optimális változást hozó legmélyebb okot, ami a problémát illeti, és onnan hozunk létre új mintát. Izomteszt mutatja meg, hogy adott esetben mely …

Magzati létélmény gyógyítása

Csodálatos videón a magzati élet minden folyamata.   https://www.facebook.com/ScienceNaturePage/videos/1122901671175423/   A videó részletesen bemutatja a magzati élet fázisait: 1. Fogantatás, 2. beágyazódás és növekedés 3. helyszűke megtapasztalása, s az ebből következő születési harc, 4 születés, megérkezés.   Az állításokon néha dolgozunk az anyaméhben szerzett élményeinken, mely így valóban nekünk, s egyúttal belső gyermekünknek első otthonává …

Trauma, háború, családi titok – s az unokának nincs párkapcsolata

A trauma hatása generációkra kiterjed: mélyen hat arra, aki kapcsolatba kerül vele. Szerteágazó tüneteket produkál, néha nem könnyű megtalálni.   Emese1 állítása Párkapcsolati problémák miatt kér segítséget. A kezdő beszélgetésnél elmondja, hogy a férfi számára egyenlő a bizonytalansággal és a félelemmel. (Párkapcsolata nem él, külön élnek, azonban a férfi igényt tart rá.) Célja egy működő párkapcsolat, melyet …

Négy utazás Lemuriába – 3. állítás (Hasadás a női tradícióban)

Igyekszünk tovább haladni a női közösségek történetében. Keressük, hogy mi volt az a hasadás, amit még gyógyíthatunk úgy, hogy önmagunk is gyógyuljunk, s a női közösségek számára gyógyító hatásuk legyen. Izomteszt alapján a paraméterek: Idő: i. e. 87861 Hely: Lemuria, külső sziget, faluközösség. Személyek: archetípusok, illetve női minőségek: Leány 1 és Leány 2.  Anya Bölcs …