Ármány, Kalamóna és a Fényharcosok. Eljött az ideje, hogy a világban ható rossz hatásmechanizmusával is foglalkozzunk. Az ember alapállapota: Az ember tanulni érkezett a Földre, méghozzá mint egy fejlődő Isten (esetleg titán), akit érzelemteste vezet a teremtés tanulásának folyamatában. Az emberi érzelemtest összeköttetésben áll Gaia fénymagjával. Gaia a Föld, egy csodálatos anyai létező, aki az …
A természetben otthonra lelni – kérdőív alternatív állítói napokhoz és más programokhoz
Szeretnélek meghívni arra, hogy a természetben is kapcsolódjunk – egymáshoz, önmagunkhoz, az élet úgymond nagy kérdéseihez. Hogy ehhez pontosan milyen programokat alakítsak ki, a ti segítségetekre van szükségem. Most először csak a program típusára szeretnék rákérdezni, később majd a tematikát is megtervezzük majd. Válaszaitok segítenek nekem átgondolni, és szervezni az e nyári alternatív állítói napokat, …
Húsvéti köszöntő
Húsvét tanítása életfa szép ága annak a gyökere és illatos fája. Járjunk csak az úton tisztuló lélekkel és köszöntsük egymást igaz szeretettel. Háromszoros úton Feltalált hét szentség Tükör világában Megismert mindenség Föld mélyében jártam Kristálytermet láttam Élet szép fájának Magját megtaláltam Élő vízzel öntöztem Hajtását megláttam Hajtása az utam Amin én is nőttem Felnövekedtem és …
Amikor a szép út is nehézzé válik – a poshadt vizű forrás
Egyszer volt, hol nem volt, egy mátrai faluban élt egy asszony, akinek nagyon kedvesek voltak a vizek. Ez az asszony egy szép kora tavaszi napon a családjával útnak indult, mert álmában (meditációjában) megjelent és segítséget kért tőle egy forrás. Ismerte a forrást, hogyne ismerte volna, nem is messze volt a falujától bent az erdőben, három …
Bennünk élő Boldogasszonyok – online csoport
Bennünk élő Boldogasszonyok. Fontosnak tartom, hogy a papnői múltra való emlékezésnek nyitott tere és ideje legyen itt a Kárpát-medencében.
Önismeret cipó otthoni hozzávalókból. (könnyű, egészséges)
Önismeret cipó otthoni hozzávalókból. (könnyű, gyors)
Koronavírus állítás
Rövid összefoglaló Állításunkban a következő szereplőket jelenítették meg a képviselők: Emberiség, vírus, Beavatás (járvány), Gaia, Ősanya(g), Rend, emberi társadalom, emberiségnek a vírusra adott reakciói. Az egyes szereplők mindannyian az állítás elején kibillent állapotban voltak: saját társaikat elvesztve, szinte magukat sem ismerve próbáltak erőt adni az embernek, aki ugyan lelkesen szeretett volna tanulni, fejlődni, de az …
Online konzultáció
Az általam ajánlott módszer a coaching, egyéni családállítás és meditáció egy speciális, minden alkalommal más, kifejezetten rád szabott kombinációja, amelyet kényelmesen, akár nagy távolságból is igénybe vehetsz.
Johari ablak pillangókkal
A Johari ablak egy széles körben ismert önismereti eszköz. Ennek variációja ez az általam megfogalmazott haladó önismereti játék, amit szeretettel ajánlok neked. A cikk segítségével magadnak is ki tudod választani a pillangóidat, és a meditációkban pedig megismerheted ezeket a területeidet és a pillangókkal is találkozhatsz.
Pillangóasszony gyakorlatai
A természeti asszony aspektusainak egyike Pillangóasszony. Finomsága, cizelláltsága ugyan született adottság, de a világban való megnyilvánulásának módja már saját munkájának gyümölcse. Biodiversity Heritage Library Pillangóasszony megjelenése az életedben vagy álmaidban arra hív, hogy egyszerre vállald fel a jelen állapotodat és az abból kivezető transzformációt. Pillangóasszony életét magatehetetlen Peteként kezdi, rejtőzködve valami levél hátoldalán, sok más …