Az erőseb nap első állításának a témája a felvállalás, erőbe állás volt. Az volt a kis csoport tagjainak a közös kérése, hogy legyenek képesek erejükbe állni anélkül, hogy bántalmazók lennének. Legyenek képesek fényt sugározni, és nyugalmat biztosítani maguk és a szeretteik számára. Egy stabil erőközponttá kívántak válni, ami puszta jelenlétével harmóniát, békét teremt.
A tér egy inkarnációs állítást mutatott nekünk, amely a három állítást kérő közös története volt. Mindhárman kaptak így egy-egy olyan személyes oldást is, ami a jelen életbeli problémájuk gyökerét gyógyítja.
Idő és hely: Ie. 1242 Nyugat-Ázsia, Ural környéke. A három állítást kérő egy-egy képviselőt kér fel akkori önmaga helyett. Mindhárom szereplő belép a térbe és gyorsan felveszik a szerepeket.
Megtudjuk, hogy a Tudók közösségébe tartoznak mindhárman, azonban helyzetük korántsem egyenlő.
Az első szereplő egy alacsony társadalmi helyzetű, egy másik szereplő által folyamatosan bántalmazott nő, aki teljesen átadja magát a sorsának.
A második szereplő a bántalmazó férfi. Felsőbbrendűségi érzése van, passzióból üti, bántja a nőt.
A harmadik szereplő a nő férje, de nincs ereje megvédeni őt. Kimenekül a helyzetből, igyekszik szemet hunyni, hátat fordítani az eseményeknek. Egyszerre érzi a félelmet és azt, hogy odacsapna, de végül mégis kívülálló marad. Félelem és düh van benne, de mindkettő bénítja, így inkább hátat fordít a történetnek.
Látjuk, hogy a bántalmazó férfi szinte el van ájulva saját nagyságától, abszolút felhatalmazva érzi magát bármire, amit tesz. Nyilvánvalóan kompenzál valamit, s az önismerete sincs rendben. Sérülése tehát az, hogy nem tud ránézni a saját gyenge pontjára, fájdalmára, így az vakfoltban marad. Folyamatosan kell éreznie egyfajta erőt ahhoz, hogy ne érezze gyengének magát, így élvezetet talál a saját agressziójában. Erőbe állás az ő esetében egyáltalán nem lehetséges így.
A nő sem fér hozzá az erőihez. Egy beszűkült világban tudatos csak. Egyetlen tere a fizikai létezés. Örökösen a teendők rabságában él, tudását nemhogy nem használja, de nem is ismeri, jelentéktelennek tartja. Erőbe állás itt sem lehetséges.
A második férfi az egyetlen, aki a lábán áll. A másik kettő a földön fekszik, illetve térdel, a bántalmazás szerepei elveszik az összes energiájukat, figyelmüket. Tehát a férj az, aki, bár erejéhez nem fér hozzá és el is üldözték, vagy elmenekült, mégis valamiféle képesség tudatos birtokában van, ha ezt nem is definiálhatjuk erőbe állás néven.
Látjuk, hogy ezek a szereplők összetartoznak, egyik sem létezik a másik nélkül, így ha egyikük gyógyulni kezd, a többi is rendeződik majd.
A hosszú gyógyítási folyamat során számos ráismerés születik. Kimondjuk az oldó mondatokat, aminek eredményeképpen először a Nő áll fel a bántalmazásból. Tudja, hogy feladata a férfi erő gyógyítása. Behívjuk az ő gyógyító erejét, ami a Belső béke. A fásult megadás helyett a béke átélése segíti őt a talpra állásban, és ez lesz az eszköze, amivel a férfihez közeledni is tud. A bántalmazó ennek hatására elgyengül, a földre kerül.
Ez azt jelenti, hogy agressziójának forrása egy belső gyengeség, sebesülés, sebesülés volt, ami a belső béke érintésére felszínre került.
Az állításba ekkor újabb szereplők érkeznek: a belső béke mellett feláll a templom, és egy nem ismert személy, akiről később kiderül, hogy a bántalmazó férfi apja. Az apa a templomhoz, az abban élő istennőhöz kapcsolódik, kevésbé a fiához. Egyértelmű, hogy innen még valaki vagy valami hiányzik. Végül megérkezik egy sivatagi forgószélszerű energia, ami kifejezetten az erőszakos, ám már a földön fekvő, mozdulatlan férfi felé irányul.
Hosszabb folyamat eredményeként látjuk, hogy a hiányzó generációs támogatás az, ami ezt a férfit ennyire eltorzította. Az apa az istennő oltalmában, papi szerepekben tetszeleg, de valójában az történt, hogy valamikor régen feleségét kitaszította a pusztába, és az kétségbeesésében és az őt ért igazságtalanságon rágódva egy pusztító fúriává változott. Ő az, aki a forgószélszerű, minden identitását elfelejtett, ádáz minőségként most visszatér.
Megrázó pillanatok, ahogyan e három szereplőben felébred ennek a fájdalmas történetnek az emléke.
Az anya (illetve ami az anyából maradt) döbbenten tapasztalja, hogy a gyermekének az állapota abból adódik, hogy ő nem szereti a férjét. Ehhez képest jelentéktelennek tűnik a gyermek szempontjából, hogy a szülők között mi történt. Csak az a fontos számára, a fiú gyermek számára, hogy az anya nem szereti az apát és ez őt teljesen otthontalanná, árvává tette. Ebből az élményből jött az agresszió és a kompenzált beképzelt viselkedés. Bár a tudók törzséből származott, a tudását egyáltalán nem ismerte.
Az apa kompenzációja az istennő folyamatos szolgálata, a templomba költözés. Ő a gyermekével nem foglalkozik, folyamatos vezeklésben van, és anélkül kíván emelkedni, hogy valós erejét, a felelősségvállalást megtalálná.
Az anya pedig a fájdalomtól identitását vesztve csak azért marad “életben” (ha ezt teljesen elvadult állapotot egyáltalán életnek lehet nevezni), mert megmaradt benne egy kevés gyűlölet, a megbocsátás képtelensége, és egy tiszta szál: vissza szeretne térni a templomba, ahonnan a férje elzavarta. A templom eredetileg természetesen az otthon, ahol az anya a papnő és a papnő egyúttal anya. De ki emlékszik már erre?
A gyengéd női erő helyett egy, a férfi által épített konstrukció van, ami mellett a gyermek ugyanúgy teljesen magára van hagyva, és ami ugyanúgy nem bír az így aktiválódott pusztító erőkkel.
Az állításban kiderül, hogy mennyire fontos, hogy a családban jelen legyen a szeretet.
Ez akkor tud újraéledni, amikor az apa szíve megnyílik arra, hogy elfogadja mindazt, amit a felesége mondhat neki. Szánalom, érzékenység, együttérzés és ebből fakadóan felelősségvállalás és elfogadás születik benne. Elbírja a szíve a (jogos) női harag megnyilvánulásait. Lényének azt is el kell fogadnia, hogy a nő számára nem lehetséges ebben a földi életben az anyai és feleségi szerepekhez való visszatérés. Az istennő papnőjeként egy személytelen/generációs erővé válik.
Az apa és az anya az istennő szeretetterében tud együttműködni, és innen meg tudják gyógyítani a gyermeküket. A gyógyító, erőt adó új minta az, hogy mindketten elfogadják generációs támogató erőként saját új szerepüket, és így már egymásra tudnak nézni, együtt tudnak működni végre.
Az agresszív férfi ekkor magához tér, és a szülei mintáját használva segíti a másik két szereplő regenerálódását.
A NŐ gyógyulásához hozzájárul, hogy szeretné visszakapni a hangját. A HANG gyógyító ereje ereje végül mindenkit a helyére emel. Az állítás végére megérkezik az erőbe állás egyéni, közösségi és generációs, sőt, kollektív szinten is.
Együtt kérjük ezt minden érintett, és ezt fogadni tudó számára.
Áldás
A seb napokra is a megszokott linken tudsz jelentkezni: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/
