állítástörténet családállítás dimenzió állítás egér asszony farkasasszony kollektív tér minőségek női kör sasasszony szarvasasszony természeti asszony

A természeti asszony első négy ereje bennünk

A természeti asszony első négy ereje: a zabolátlan akarat, a tisztánlátás (az igazság meglátásának és megmutatásának képessége), az együttérzés és a félelem. 

Gaia anyához tartoznak ezek, és hatalmasak, bolygói mértékűek és  teljes valójukban számunkra pusztító erejűek lennének. 

Éppen ezért szinte soha nem mutatkozik meg valódi mértékük, hiszen erejük Gaia ereje. Hanem két módon találkozhatunk velük.

Amikor érzésként, belső minőségként jelennek meg bennünk, segítenek az önérvényesítésben, a földi környezetben való túlélésben. Valójában, minthogy a földi test a szellem hordozója, ezeket az erőket azért engedték használatba vennünk, hogy a szellem és a lélek fontos feladatainak, transzformációjának végrehajtásához az emberiség eszközöket kapjon. 

Hiszen a küldetés: A test által megjeleníteni a lelket és hordozni a szellemet, mert ez a háromság maga az ember. Az ember Istenképmás, a teremtés folytatója a Földön. Ehhez a hatalmas  küldetéshez pedig alap, hogy minden nap élni kell. A természeti asszony elfogadja az elemi erőket, és velük mozdul. Éppen annyit vesz igénybe belőlük, amennyire szüksége van, és mindent visszaenged a természetnek, ami már nem kell. Ez a természet törvénye. Mindent elfogadhatsz a Földtől, ami kell az életedhez, de semmi felesleget nem gyűjthetsz, nem vihetsz magaddal. Ezek az erők, s így maga a természeti asszony sem, nem kisajátíthatók. Érkezésük, jelenlétük ajándék.  De megtanulszhatsz rájuk figyelemmel, nyitottan,  érzékenyen élni. Így nem leszel túl sok, túl erős a környezetednek sem – talán. 

S még valami nagyon fontos. Az állításban meghatóan halk hangon énekelt az állításkérő, amikor Farkasasszony dalát tanulta.  Könnyek között próbálkozott, de nem tudta kiadni a teljes erejét. Itt két titok is van. 

Az egyik, hogy nem is kell kiadni a természeti asszony teljes erejét, csak mindig annyit, amennyit a helyzet megkíván. 

A másik pedig egy még szebb rejtelem: a szellem mindeközben gyengéden figyel bennünket, ahogy küzdünk a természeti lét erői között, s így önmagát tanulja. Majd végre, ha eljön az ideje, csodálkozva pillanthatjuk meg arcunkat mi is Hathor, a Fény tükrében. 

A látó fa szelleme – Bottyán Katalin tűzzománca

Van egy személyes megnyilvánulása ezeknek az erőknek, néha nem absztrakt érzésként, hanem bizonyos erőállatok alakját felvéve jelennek meg.

A természeti asszony négy elemi ereje képében négy erőállat érkezett december 28-i évzáró állítói napunk egyik állításába. 

Farkasasszony

Abban a világban, ahová az emberiség vetődött, harc dúlt és könnyű volt prédává válni, de nem volt könnyű élelmet szerezni. Ezért az első erő, amit a lélek magára öltött az anyagtesttel, a zabolátlan akaraterő volt, amivel önmagát meg tudta védeni, és amivel élelmet tudott szerezni. A hozzá tartozó hang a morgás és a kiáltás, az artikulálatlan ének. A tanítás, ami Farkasasszonnyal a nőhöz érkezett, a jó és a rossz, az én és nem én, az enyém és a nem enyém elválasztásának képessége. Közössége a falka: az a hely, ahol azok vannak, akik nem én vagyok, de akikhez hasonló vagyok, akikkel közösséget vállalok. Akikre számíthatok. Akikkel együtt harcolok, akikkel együtt éhezem vagy lakom jól. Farkasszony ereje a préda megszerzésének képessége, a zabolátlan akarat és a jelenlét. 

Hallgassátok: https://www.youtube.com/watch?v=4SMvVUyxpvQ&list=LLEs_KAJCP3uTWshV5-WKnlw&index=64&fbclid=IwAR0s3_MxsbhoSrMb5vFj054yw82iuHfVr95cNOS1nxoGcGK0l3BTC2z684s

Sasasszony

Rikoltása messzire hallatszik, és fészkéhez megelégszik néhány kopár sziklával a magasban. A préda eltávolodhat vagy elrejtőzhet, a sas megpillantja. Pontosan tudja, hogy mi mozog a fű között, és eléri, elkapja, ha akarja. Sas asszonyé a fókusz és a távlat. Övé az égi magasság és a horizont. Övé a kiválasztott pont elérésének képessége is. Ezért a sas az igazság megpillantásának és képviselésének erejével ajándékozta meg az asszonyt, legyen az bármilyen távoli, mások számára homályos, felismerhetetlen. Hívd a benned élő Sas-asszonyt, ha igazságodért indulsz harcba, és segíteni fog, hogy rátalálj, és érvényre is tudd juttatni.

Hívd Sasasszonyt, s kezedre száll: https://www.youtube.com/watch?v=6qlqEo1mGns

Szarvasasszony

Kecses fejét a válladra hajtja a szarvas, aki a szívedbe lát. Ő az együttérzés képességét ajándékozza a nőnek, aki hívja. Ő segít veled rokon szívre találni  és segít neked ráhangolódni a másik ember érzéseire. A jelenlét erejét szívvel tölti fel, és harc nélkül találja meg a táplálékát. Szarvasasszony tanít együtt rezegni minden lénnyel, létezzen az a kis vagy nagy terekben, és mutatja az utadat Gaia tereiben és még azon is túl. Mert Szarvasasszony lépked a Tejúton, és ő mutatja meg a hazautat. Ahol ő jár, ott van a lelked otthona. Szarvasasszony a barátod és gyógyítód. Megmutathatod neki a hátad, ő látja azt is, amit te nem tudsz magadról és gyengéden támogat.

Ha a női körök, a törzsed, a nővériség, a család segítő erejét keresed és hívod, akkor is Szarvasasszony jön. https://www.youtube.com/watch?v=dutnEqldyzk

Kozmikus szarvas

Egérasszony

Ő a legkisebb testű a természeti asszony megnyilvánulási formái közül, és a félelem erejét adja a nőnek, aki hozzá fordul. A félelem érzése segít felismerni és ki is vezet a számodra negatív helyzetekből, és megmutatja a rejtekutakat is. Találékonnyá tesz. Ugyanakkor előrelátást kölcsönöz, hogy időben tartalékot gyűjts, még mielőtt igazán nagy szükség jönne.

Hívd egérasszonyt, ha csöndben szeretnél kijutni egy veszélyes helyzetből, vagy ha úgy érzed, nem a beavatás labirintusában, hanem egy útvesztőben jársz. Ha úgy kell üzenned kell valakinek, hogy ez teljesen titokban maradjon, Egérasszony surranhat a hírrel. 

Áldás arra, aki olvassa és szívesen fogadja ezeket az üzeneteket. 2021 februárjában újabb kollektív teres kör indul, ahol újabb csodákat tanulunk majd.

Ez a cikk, és az oldalon szereplő valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, személyiségintegrációs állításvezető, női életvezetési coach szellemi tulajdona. Örülök, ha tetszik és inspirálódsz, de kérlek, innen oszd meg, vagy legalább saját írásodban hivatkozd meg, hogy nálam olvastad ezeket az információkat. Köszönöm. 

Állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...