A rend az alapvető mintázat, ami szerint a jó működés végbemehet. A családunk szellemi mezejének rendjét úgy érzékeljük, mint az egyensúlyunk meglétét vagy hiányát. Az érzékszervünk ehhez Hellinger szerint a lelkiismeretünk, ami állandóan irányítja és visszajelzi mozgásunkat, ezzel őrködik a kapcsolatok felett, az odatartozás, a rend vagy rangsor megléte és az adás-kapás egyensúlya érdekében. Bert …
Kik tartoznak a tágan vett családba? A család szellemi mezeje
A család szellemi mezejét az egyénhez tartozók, a szigorúan vett vér szerinti családtagok és a más kötődések miatt odatartozók alkotják.
A családfelállítás
A családfelállítás során megmutatkoznak a csoportok tagjai közötti láthatatlan kötések. A módszer lényege, hogy az egyén által magában hordozott rendszert a rendszer tagjainak térbeli elhelyezkedésével jelenítjük meg. Alkalmazásával egy adott család, illetve más rendszer úgynevezett szellemi mezejére, azaz a tagok kapcsolódásaira nyerhetünk rátekintést a képviselők testi érzetei, észlelései, mozdulatai alapján. Ez lehetővé teszi az elakadt vagy kiegyenlítetlen …
Családállítás I.
A családi energiamező A családfelállítás elnevezésű módszer Bert Hellinger személyével együtt vált ismertté. Hellinger több családterápiás módszer, valamint a pszichoanalízis, NLP, hipnózis és a tranzakció-analízis (Eric Berne emberi játszmák) hatásait tanulmányozva dolgozta ki, és a saját megfigyeléseivel a haláláig fejlesztette, alakította rendszerét. A családfelállítás működésének alapjául Hellinger is a Rupert Sheldrake biológus által morfogenetikus mezőnek nevezett …
Családfelállítás, azaz, Hellinger módszer
Napjainkban, amikor a család szétesése mindennapi eset, és ugyanilyen megszokott dolog az alapvető lét bizonytalansága, sokakat segíthet a meggyőző eredményeket felmutató életrendező módszer, a családfelállítás. Állításvezető: Bottyán Katalin