Családállítás

Bert Hellinger

Hellinger alapvetése az, hogy mindenünk, amink van, a családból, s közvetlenül apánktól, anyánktól származik. Semmink nincsen, amit nem a tőlük kapott életen keresztül tudunk kapni, tenni, vagy akár csak érzékelni. Lényegében ez a szervezett és az ősök szándékaival, energiájával feltöltött információtömeg a morfogenetikus mező. A morfogenetikus mezőt az állításban elsősorban a családdal kapcsolatban értelmezünk.

Hellingernek az az óriási felismerése teszi biztonságossá a mezőben végzett munkát, hogy mindent a szülött származására vezet vissza. Azt vallja, hogy az ősök, elődök sorsával szemben érzett alázat, elfogadás, tisztelet és szeretet gyógyít. Ugyanakkor az állítást kérő saját sorsának, a rendben elfoglalt helyének elismerésével meg is különbözteti magát az ősöktől. Ez biztosítja azt, hogy itt és most azzal és csakis azzal dolgozzunk, ami ránk tartozik.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a mező nem csak a családokat veszi körbe, hanem a megnyilvánulás kisebb és tágasabb, akár a mától térben-időben távolabbi egységeit is, s ezek is szervesen kapcsolódnak mint energiaforrások a ma képéhez. Lehetséges így állítani szervezeteket, az életút állomásait, s más témákat is.

Ha a cikk felkeltette a figyelmedet, olvass tovább a felső menüben : http://www.bottyankatalin.com/2017/05/09/a-csaladfelallitas/