családállítás Egyéb módszer leírása

Családfelállítás, azaz, Hellinger módszer

Családfelállítás , családállítás, személyiségintegrációs állítás, Hellinger módszer. Egyazon segítő eljárás több megnevezése. 

Napjainkban, amikor a család szétesése mindennapi eset, és ugyanilyen megszokott dolog az alapvető lét bizonytalansága, sokakat segíthet a meggyőző eredményeket felmutató életrendező módszer, a családfelállítás. Ez Bert Hellinger német misszionárius és pszichoterapeuta nevéhez fűződik.

A családfelállítás azon a felismerésen alapszik, hogy egy adott család minden tagját (beleértve a „kitagadott”, elfelejtett rokonokat is) mélyen összeköti egy úgynevezett szellemi (morfogenetikus) mező.

A mező egy, az egyén szemszögéből tudattalanul ható struktúra, erőtár: a családi múlt, azaz a vér szava.

A családi erőtér hatása alatt van és ehhez tartozik a segítséget kérő személy, az ősei, a leszármazottai, a korábbi és a jelenlegi párkapcsolatai. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, ez a mező emlékezik. Megpróbálhat megismételtetni egy, korábban a családtagok között lejátszódott eseményt, illetve sugallhat egy már máskor is alkalmazott stratégiát.

Ezért fordul olyan gyakran elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek.

Bert Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről például a családfelállítás hatására  segítő inspiráció éri, akkor az ismétlődés megáll, és az egyén képes lesz új életszakaszt kezdeni. A rendeződés azzal kezdődik, ha a múltat tisztelettel és szeretettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát.

Konkrétan mi is történik a családfelállítás során? 

A családfelállítás általában csoportban történik. Jelen van egy véletlenszerűen összeállt társaság, a családállító, és természetesen a páciens. Csak néhány elemi információt kell megadnia, kifejezetten kerülni kell minden fajta terjengős magyarázkodást, részleteket, a történtekről szóló saját gyártású elbeszéléseket.

Az alapvető kérdések ezek:

Ki tartozik a családhoz? Vannak-e halva született, elvetélt (az abortusz is ide számít) családtagok, vagy kik azok, akik korán elhunytak? Volt-e/van-e különleges sors a családban? Volt-e a szülők, nagyszülők valamelyike jegyes vagy házas korábban, vagy volt-e fontosabb partnerkapcsolatuk? Volt-e súlyosabb baleset, halálokozás? Volt-e rendkívüli esemény a születése körül? Ezeken az információkon kívül semmi másra nincsen szükség.

Ezért hárít el az állításvezető bármi előzetes beszélgetést a pácienssel, vagy ezért nincsenek terjedelmesebb kérdőívek.

A páciens az állításvezető felszólítására kiválasztja minden családtag képviselőjét a csoport résztvevői közül. Más szóval, anyja, apja, testvérei, párkapcsolatai, gyermekei és saját maga képviselőit. Nem számít, hogy kit választ, ha lehet azonos neműt, de másik neművel is ugyanúgy működik a mező. Ez jelenti az első lépést. Amikor a képviselőket kiválasztotta, a páciens felállítja őket a térben úgy, ahogy azt a legmegfelelőbbnek érzi.

Ezzel egyelőre be is fejezte a feladatát, most a képviselőkön van a sor, akik önkéntelenül sokat megéreznek az általuk képviselt személy helyzetéből. Mutatják, érzik érzelmeit, szándékait. Gyakran a felállításhoz képest elmozdulnak, egy bizonyos irányba fordulnak, vagy a tekintetük iránya változik meg. Ekkor az állításvezető, aki ezekből a jelekből már tud olvasni, néhány kérdést tesz fel. Például: hogy érzi magát az anya? Aztán mozgásokat, mondatokat javasol, mindaddig, míg egy megnyugtató rendet nem talál. Ekkor állítja be a pácienst a képviselője helyére, és a legtöbb esetben vele is kimondat néhány egyszerű, de annál nagyobb hatású mondatot. Például ilyet: Köszönöm. Hagynak néhány percet még, hogy az új rend hasson, és ezzel a felállítás befejeződik.

Mire jó mindez? Akármi is a helyzet jelenlegi életünkben, közösségi lények vagyunk a jelenben, az idő összességében pedig őseink életének folytatói, leszármazottaink ősei. Nincsenek szobrok a családi tűzhelyünk mellett, de nem is élünk az ókorban, hogy ez így legyen. A családfelállítás segít, hogy kibéküljünk a kisebb-nagyobb családi titkokkal, traumákkal, ismétlődő problémákkal, és ne adjuk ezeket tovább, hanem egy erős családi múltat tudva a hátunk mögött helyt tudjunk állni a jelenben.

Csatlakozhatsz hozzánk a Facebookon: 

Állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...