Címke: szoláris nő

Bölcs anya tere

Életéveink számával a tapasztalataink mennyisége is nő, és ha folyamatos összegzésben vagyunk, akkor 42 éves korunk körül új szintre érkezünk. Elkezdődik a bölcs anya kora: felszabadító rálátások, stabil identitás és egyfajta függetlenség megérkezése jellemzik. A testünk elkezd készülni arra, hogy a ciklikusságot elhagyja, méghozzá azzal a szándékkal, hogy az eddig megélteket egybefoglalja egy újfajta megélésben.

Innentől hangsúlyosabban már  egy nem a fizikai teremtésen dolgozunk lényünkkel, de amit teszünk, az csodás hatással van a fizikaira. A családunk támogató erőközpontjává válunk.

A nagymamaságba érkezés az első alakja a bölcs anyaságnak: nem mi szüljük az unokánkat, de mi tartjuk fent körülötte és édesanyja, egész családja körül a szeretet terét, a jószándék kincstárát. 

A következő fázisokban majd a dédszülők, ükszülők, szépszülők akár egyáltalán nem fizikai szintjén ez az áldás-tér megalkotó munka tovább folytatódik. 

A családteremtő női erő hét megnyilvánuló rétege tehát: leány, szerető, anya, bölcs anya – nagymama, bölcs anya – dédmama, bölcs anya – ükmama, bölcs anya – szépmama. Az összegzés, az erők finomítása, az áldástér kiterjesztése, a teremtésbe hívás csodájának védelme nem az egyes emberek feladata hát. Csak engedni, kérni kell, és anyáink árasztják a jót felénk. 

www.bottyankatalin.com
Bizalmas beszélgetésre is van idő a női körben. Középen a Bölcs Anya oltár-installációja. Jól látszik, hogy a . természet is befogadta a témát: augusztus elején teliszórta a kendőnket aranysárga levelekkel a hatalmas akácfa, aminek az árnyékában ültünk. Mintha már az évkörön is a Bölcs Anya ideje lenne.

Az újjászületések miatt természetesen a ciklusok újraindulhatnak, de van egy rejtett lehetőség is: a 7 generációs transzformáció és finomodás útja átválthat egy rejtett alkímiai folyamatba. A Napba öltözött nő, a szoláris nőiség ösvényére léphetünk.

Évkörileg így volt a helyén Nagyboldogasszony napjához közel a Bölcs Anya témájú női körünk. Nagyboldogasszony napja Mária mennybevételének napja. Azaz a női princípium alkímiájának csodás eredményére emlékeztet bennünket. Mária testben emelkedett fel a mennybe, azaz, teste fénnyé változott, mennyeivé nemesedett.

Ez csak neki adatott meg és az őt követőknek. Ha nem sikerül a Bölcs Anyai minőségünkben ezt a mennyei felemelkedést elérni, a ciklus folytatódik: a termést betakarítják, elrejtik, majd a tapasztalatokat összegzik és a magot elvetik.  Bölcs Anyák sora folytatódik a hét generációban, vagy a születések láncába új leányok, anyák érkeznek, hogy a sor folytatódjon, az élet továbbadódjon. 

De van egy sötétebb alternatíva is: 

“Sok minden elfér az asszony kötője alatt” – mondták a régiek. Ez alatt azt értették, hogy a családi titkok, szégyenek elrejtése a nő feladata volt. 

Az átformálás, megtisztítás műhelye a női test: méhünk tere dolgozik azon, hogy a történtek a család egészére gyakorolt hatása jó irányba megváltozzon. Teszi ezt elsősorban a női vérmisztérium, a menstruáció segítségével havonta. 

Mégis van, hogy ez a nagyhatású varázslat sem elég:  a család egészének szennyese olyan sok vagy olyan fájdalmas, hogy a női test erőtere nem bír vele. 

A bántások, kizárások, félelmek, ellenségeskedés, árulás, erőszak terei a családon belül és a nőiség árnyoldalai egymást teremtve keletkeznek, különösen, ha az olyan szent idő, mint a várandósság, gyermekágy, szoptatás időszaka nincs megbecsülve, megélve. A nő  elfárad, kimerül, s ha a generációs szálak is szakadoznak, egyszerűen nincs ereje ahhoz, hogy varázserejét működésben tartsa.

Külső hatások, mint például egy háború vagy gazdasági válság és a családot érintő traumák, például egy magzat elvesztése, vagy egy súlyos betegség még sodróbbá tehetik a lefelé mozgó spirált.

Ha a széthullás jelei mutatkoznak a családi mezőben, megjelennek a függőségek, az alkohol, a betegségek, a párkapcsolatra való nehézkes rátalálás, a gyermekáldás elmaradása vagy a betegségek. 

Mit tehetünk? Ilyenkor már érezzük, hogy valami nincs rendben, és megpróbáljuk visszafordítani ezt a folyamatot.

Először talán olyanok társaságát keressük, akik hasonló cipőben járnak, és látjuk, hogy haladnak. Szívesen megosztják velünk a tapasztalataikat. Ilyen közösség lehet például egy női kör. 

www.bottyankatalin.com
Bölcs Anya tere

Aztán már ennél is többet szeretnénk. Nem csak bátorítást, támaszt keresünk, hanem tenni is akarunk valamit, ami tapasztalható előrelépést jelent. Legjobb, ha a családunk múltjával nézünk legelőször szembe (családállítás), hiszen a traumák, blokkok erőforrássá alakíthatók. Ha ezt megtesszük, már egyre könnyebb dolgunk van. Tisztul a tér, szabadabbak vagyunk a választásainkat tekintve. 

Lehet, hogy új hivatást választunk, vagy még tovább lépünk, kiterjesztve önismeretünket a világ ismeretére például   a kollektív teres állítások módszerével. 

Családállításra jelentkezhetsz: http://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Csatlakozhatsz közösségünkhöz a Facebookon: 

 
Családállítás & Személyiségintegráció
Zárt csoport · 235 tag
Csatlakozás a csoporthoz
A csoportot a személyiségintegrációs állítói napokon részt vettek, vagy az iránt érdeklődők számára hívtam létre abból a célból, hogy ha van kedvetek,…
 

Jelentkezhetsz a Galga Menti Női Önismereti Körbe: 

 
Galga menti Női Önismereti Kör
Zárt csoport · 60 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Az önismeret, a női körök és családállítások támogató, segítő erejének elkötelezett hívei vagyunk, mivel saját életutunkon már tapasztaltuk ezek minde…