Címke: rend

Négy utazás Lemuriába *** Kollektív teres állítói nap *** Bevezető

No Comments

Egy frissen végzett NEF csoport záró foglalkozásaként kollektív teres, női mintákat gyógyító állítói napot tartottunk. A csoport azért gyűlt össze, hogy a Női Energia Fitnesz tanulása, gyakorlása során megismert női minőségeket mélységében megtapasztalja, s az esetlegesen csoportszinten meglévő blokkokat, mintákat oldja egy kollektív teres állítás keretében. A bevezetőmben Bert Hellinger, Pozsgai Nikoletta, munkásságáról, majd a mező, a generációs és kollektív terek fogalmáról beszéltem, majd bemutattam az állítások szokásos szereplőit (állításvezető, állító, képviselő), aztán a szeretet rendjeinek megismertetése is elhangozott el röviden.

A nap specialitása az volt, hogy kollektív térben való munkára készülődtünk. Így elsősorban nem személyes célokat tűztünk ki, hanem elhatároztuk, hogy a NEF-es csoportért dolgozunk úgy, hogy az egyetemes női történelem során szerzett, bennünk fájó sebeket gyógyítjuk. Így nem volt klasszikus értelemben állítást kérő – hiszen a csoportunk részére tartottuk az állítást. Azt kértük a mezőtől, hogy mindenki olyan képviseletben tudjon dolgozni, ami a saját mintái gyógyítását is lehetővé teszik.

A bevezető meditáció elhangzása után a NEF tanfolyam oktatója, Varga Vivien tartott egy rövid ismertető előadást a női minőségekről, azok blokkjairól. Ennek tartalma a következő volt: A Leány minőségről megtudtuk, hogy a Kút leánya akkor sérülhet, ha szeretettel szabadon árasztott vizét elutasítják vagy visszaélnek vele, míg az Amazon sérülésére utal egy nő viselkedésben a túlzott határvédelem, mely az elnyomással szemben feszül. A szerető pozitív megélése esetén ki tud bontakozni a tantrika, vagy a jegyes, míg negatív megélésére, blokkjaira utal, ha a fiatal nő nem tudja kiválasztani azt a férfit, akit igazán szeret, azaz, ereje szétfolyik, illetve ha visszafojtja, elnyomja magában a szerető minőséget. Számos sérülést, szándékos bántást találunk a nők kollektív történetében, ami a szeretőt érte, ezért talán ez a legsérültebb női minőség. Az anya archetípus pozitív megélése a királynő, aki egész házanépéről úgy tud gondoskodni, hogy közben méltósága kiterjed. Negatív megélése, ha mártír, vagy destruktív anya, illetve, ha energiarabló módon lép fel. Pl. ha a férjére nem tud támaszkodni, akkor a gyerekét teszi meg támasznak. A bölcs anya: pozitív megélése a nagymama, illetve a bölcs varázslónő, gyógyító asszony. Negatív megélése, ha fukar, vagy ha nem tudja/nem akarja átadni a tudását. A bölcs anya személyiségrészünk sérül, ha az ifjabb generációk nem tisztelik, nem ismerik el értéknek azt, amit felhalmozott.

Az előadások után a minden állítói napomon közösen végzett meditációval hangolódtunk a térre – együtt utaztunk lélekzetünk szárnyán az ősóceánig, majd vissza, s közben lelkünk emlékei közül aktiváltuk a most megoldásra váró történeteket.

Ha érdekesnek tartod ezt a cikket, olvass tovább: http://csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu/2017/07/12/utazas-lemuriaba-kollektiv-teres-allitoi-nap-2-resz/

Állítói nap 2017. július 15-én 9.30-kor a Grál házban

No Comments

Szeretettel várlak, ha kilépnél hétköznapi megoldásaid közül, és azt szeretnéd látni, ami van. 

Ha elfogadod, hogy bátorság kell a tükörbe nézni, mert nem mindig azt látjuk benne, amit gondolunk, vagy amit mások mondanak, hanem a valóság egy olyan nézetét, ami éppen a problémád megoldásában segít. 

Ez sokszor nehéz és bátorságot kíván, de hát hordoztad volna-e éveken, évtizedeken keresztül ebben az életedben, hordozták volna-e őseid generációkon keresztül, nem megoldotta volna az a valaki, akinek sorsához régi életeidben kapcsolódtál, vele közösséget vállaltál, ha ez a történet egyszerű, könnyű lenne? 

Ha könnyű lenne, már rég rendezte volna valaki. 

Te, akik megoldást keresel, és éppen kilépni kívánsz a komfortzónádból azzal, hogy állítói napra jössz, vagy az állítás iránt érdeklődsz és most azért olvasod e sorokat, egyáltalán nem hagytad volna ki a változtatás lehetőségét, ha megláttad volna, hogy mi a gond. 

Ha rászánod ezt a napot, tudod, hogy nem egy napnyi érdekes élmény miatt jössz, hanem azért, mert a régóta aktív és személyesen a te feladatoddá vált generációs/személyes sorsoddal szeretnél találkozni, annak szemébe nézni. 

Talán belső gyermekedet öleled és vigasztalod majd, talán valamelyik elődöd sorsát kell visszaadnod, talán fejet kell hajtanod, talán el kell fogadnod egy gyengeséget, hogy megtaláld azt erőt, ami tényleg a tiéd. Talán le kell zárnod, talán újra kell kezdened egy történetet. Talán csak meg kell látnod valamit. Mert az eddigi erő nem hozott megoldást, az eddigi gyengeség még nem hozott alázatot.

 

Ha hívást érzel, szeretettel várlak. 

 

Információkért, kérlek olvass tovább: 

Állítói nap 2017. július 15-én szombaton 9.30-kor a Grál Házban

Az elakadások gyakorlati okai

No Comments

A mező alaptörvényei a következőkben felhozott esetekkel sérülhetnek például:
– A családban a
halva született gyermeknek nevet sem adnak, és többet nem beszélnek róla, mintha a szülés meg sem történt volna. Ekkor a halva született odatartozásának joga sérül, és ha később testvér születik, aki azt hiszi magáról, hogy ő az elsőszülött, akkor a sorrendiség is.
– Hasonló a helyzet, ha a testvérek sorában van e
gy másik kapcsolatból született gyermek is, akiről a testvérek nem tudnak, így sem az odatartozása, sem a helye nincs tiszteletben tartva.
– Előfordul – a tudott eseteknél jóval nagyobb számban -, hogy a
magzati fejlődés ikerterhességnek indul. Az egyik magzat elhal, a másik élve születik. Az elhalt magzatról sem az anya, sem az élve született gyermek nem tud. Csak az élve született lelke hiányolja, pedig az a magzat is a családhoz tartozik.
– Egy nő azt mondja az udvarlójának, hogy Te vagy az első, a legfontosabb, holott
korábban volt párkapcsolata – ebben az esetben is mindkét törvény sérül.
– Ha valaki
erőszak áldozata lett, amiről később a megítélés elkerülése érdekében nem beszélnek, szintén mindkét törvény sérül. A családhoz tartozó áldozat sorsát az elhallgatással nem tisztelik, és az erőszakot elkövetőről pedig tudomást sem vesznek, azaz kitagadják.
– Ha
az egyik szülő egyedül neveli a gyermekét, és egyenrangúként kezeli, gyakran válik a gyermek az őt nevelő szülő partnerévé. Itt megsérül a hely törvénye.
– Amikor a gyermek s
zeretettel-teli lelke egy nehéz sorsú családtagnak azt mondja, hogy a segítségedre sietek, akkor fölé helyezkedik, akár több generációval nagyobbnak képzeli magát. Így nem tudja a saját életét élni. Sérül a hely törvénye.

A felsorolást sokáig lehet folytatni, a variációs lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen, annak ellenére – vagy talán éppen azért – mert a mező törvényei egyszerűek. Mindenki esete egyedi, így minden családfelállítás, és az oldódás is az.

 

Elakadt vagy kiegyenlítetlen energiák, a kiegyenlítődés törvénye

No Comments

 A család szellemi mezejének is van lelkiismerete, amely hasonlóan az egyén lelkiismeretéhez, érzékeli a rendetlenséget, és anélkül, hogy ezt tudnánk, vagy befolyásolhatnánk, mozgatja a rendszer tagjait az egyensúly fenntartása vagy visszaállítása érdekében. Ha a családi rendszerbe tartozók közül valakivel életbevágóan rossz történik (kitagadják, nem tartják tiszteletben a helyét) akkor a rendszerben egy következő generációban született, a kiegyenlítés érdekében a nehéz sorsú családtag érzéseit, viselkedését, betegségét, sorsát fogja követni. Olyan, mintha a később született azt mondaná:

Inkább én viszem helyetted a nehéz sorsod, hogy neked könnyebb legyen! vagy Inkább én halok meg, Te maradj!”

Követlek a sorsodban, betegségedben, vagy akár a halálba is!”
Ezek mindig szeretettel teli, és általában tudattalan fogadalmak, és – természetesen – nem segítenek a korábbi nehéz sorsú tagon. Ugyanakkor a fogadalomtevőt kötik, hiszen a fogadalma szerint él – a saját sorsa helyett.

A saját családi rendszeredet elképzelheted egy nagy, részekből álló, függőleges képnek, amelyben legfelül a Legnagyobb, az élet forrása van, alatta állnak az utána következő Nagyok, érkezési sorrendben és az őhozzájuk tartozók. Legalul vagy Te, aki az életedet a nálad nagyobbakon keresztül kaptad úgy, hogy felülről, a Teremtőtől az életerő a közvetítők (a családod nálad Nagyobb tagjai) mindegyikén keresztül áramlik. Az életed kiteljesedéséhez tehát az szükséges, hogy ez a családi kép legyen teljes: minden egyes darabja legyen meg, és mindegyik legyen a helyén.

A rend

No Comments

A családunk szellemi mezejének rendjét úgy érzékeljük, mint az egyensúlyunk meglétét vagy hiányát. Az érzékszervünk ehhez Hellinger szerint a lelkiismeretünk, ami állandóan irányítja és visszajelzi mozgásunkat, ezzel őrködik a kapcsolatok felett, az odatartozás, a rend vagy rangsor megléte és az adás-kapás egyensúlya érdekében.
Bert Hellinger korábbi megfigyelései és a családfelállítások során szerzett tapasztalatai szerint három alapvető törvény uralkodik a mezőben.

– Az első: Az odatartozás joga

– A második: A hely törvénye

– A harmadik: Az adok-kapok egyensúlya

Az odatartozás joga: Szerint mindenkinek, aki a család szellemi mezejéhez tartozik, egyenlő a joga ehhez az odatartozáshoz. Senkit, aki a szellemi mezőhöz tartozik, nem lehet abból „büntetlenül” kizárni. Ha a mező tagjai valakit kitagadnak, annak következménye van. Az odatartozás jogához tartozik az is, hogy aki kitöltötte a sorsa szerinti életidejét, annak szabad legyen elmennie, ezzel beteljesíthesse a sorsát.

A hely törvénye: Ez a törvény azt jelenti, hogy aki előbb érkezett a mezőbe, a rendszerbe, annak elsőbbsége van mindazokkal szemben, akik később érkeztek. A helyek sorrendje ugyanakkor egy rangsort is jelent. Ez vonatkozik a legalapvetőbb elsőbbségre, ami a szülőknek a gyermeküket megelőzően van, valamint vonatkozik a testvérek születési sorrendjére, és a párkapcsolatok egymásutániságára is. Ha valaki akarva, vagy akár tudatlanul beáll az őt meg nem illető helyre, megsérti ezt a törvényt.

Ehhez a törvényhez tartozik az adás és az elfogadás rendje. Aki előbb érkezett, az a Nagy, függetlenül attól, hogy később hogyan alakult a sorsa, a később érkező pedig a Kicsi. A Nagy ad, és a Kicsi elfogad. A Nagy korábban a nála Nagyobbtól kapott, és a Kicsi majd tovább ad a nála Kisebbnek.
Az adás és az elfogadás egy felülről lefelé áramlás, amely az első embertől hozzánk hozta az életet a szüleinken, az ő szüleiken, és az ő szüleiken … keresztül. Ez az áramlás megfigyelhető a testvérek sorában is. A Nagyobb ad a Kisebbnek. A párkapcsolatokban a korábban érkezett a kapcsolatból való kilépésével ad, “helyet csinál” a következőnek.

Az adok-kapok egyensúlya: Ez a szabályszerűség az egyenrangú, egy szintű kapcsolatokra, párkapcsolat, munkatársi és baráti kapcsolatokra érvényes. Ha valaki kap, az adós lesz. Neki is adnia kell ahhoz, hogy az egyensúly helyreálljon. Jó esetben egy kicsit többet, így a partnere lesz azzal a kis különbséggel adós, és ezért késztetése lesz adni. Az így alakuló kapcsolat kiegyensúlyozott. Ugyanez vonatkozik a megbántás kölcsönösségére. „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.” A megbántás visszaadása is nagyon fontos – a jó kapcsolat fenntartása érdekében lehetőleg egy kicsit kisebb mértékben. Az adok-kapok egyensúlyának elbillenése a kapcsolat felbomlását eredményezi, mert az adós általában nem tudja elviselni a kiegyenlítetlenség miatt rá nehezedő súlyt.