Címke: férfi

A párkapcsolat mint az egyén magasabb hatványa

Egyik kollektív teres állítói napunkon a párkapcsolati problémák, elsősorban a harag mögötti valóságot, szeretet-erőket kerestük, s találtuk meg.

A résztvevő csoport közös mintájában először azt láttuk, ahogy a férfiak és a nők is segítségre szorulnak, s egymástól különböző módon keresik gyógyulásuk útját.

Először a női erő mint esszencia jelent meg a térben az egyik női szereplő módszeres, kitartó keresése nyomán. Csodálatos volt látni, ahogy a női esszenciális erő támogatta a segítséget kérő asszonyt, akit így már el tudott érni a párja is.

Láttuk, ahogy a következő képben a nő egyik kezével a férjéhez kapcsolódott, a másikkal a női erő minőséghez. Középen ülve mintegy összekötötte őket. A nő érintésén keresztül a transzformált esszenciális női erő megérkezhetett a férfihez.

A férfi öntudatra ébredése pedig ezzel a mozdulattal, a feleségén keresztül kezdődött meg.

Az állítás később azt is megmutatta, hogy még tovább kell lépnie, hiszen a férfierőnek van egy másik része is, mégpedig a harcos minőség, ami kizárólag egy másik férfi, vagy férfiak csoportja által gyógyítható meg.

Ebben az állításban hiányzott az ifjú férfi apja, ezért amikor már kissé erőre kapott, elhatározta, hogy saját erejéből indul a többi ereje után.

Elment tehát a háborúba, ahol a többi férfi között, a harcban edződött meg.

Amikor visszatért, elmondta, hogy úgy érezte, útra kell kelnie, s a vándorlás és a küzdés az, amiben helytállva teljessé tud válni.  Így már a párkapcsolatban is a felesége mellé tud állni, férfiként.

Egy következő állítás csodás történetében láttuk az együttműködő energiákat, amint egymást építette a pár két tagja: királyként és királynőként: A királynő “csatornázta” a mennyei energiát, a király pedig instrukciókká, társadalmi berendezkedéssé formálta azokat.

Így teremtették meg egyúttal egymás számára azt a teret  is, amelyben mindketten kibontakozhattak, lényük legmagasabb minőségét is megélve. Ez a két önmagában is nemes lélek megélte a szerelem, a bölcsesség és a közös teremtés élménye által azt, hogy egymáshoz tartoznak, és amit együtt létrehoznak, az jó.

A május 19-i állítói napon arra keresünk választ, hogy a csoport közös terében, s így a saját terünkben milyen képességek állnak rendelkezésre ahhoz, hogy felismerjük önmagunk egy új dimenzióját azáltal, hogy párkapcsolatban él(t)ünk, vagy majdani párunkkal rátaláljunk egy magasabb hatványunkra.

Az állítói napra jelentkezhetsz, amennyiben már voltál legalább három alkalommal nálam, s ebből egy alkalommal saját állításod is volt. Ha még nem voltál háromszor állítói napon, akkor pedig kérlek, először személyiségintegrációs állítói napra vagy egyéni állításra jelentkezz. 

Az állításokról többet tudhatsz meg, illetve a lap alján lévő jelentkezési lapon jelentkezhetsz a következő csoportos programjaimra:  http://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/

Mikor javaslom, hogy eljöjj: 

  • Ha szeretnél betekinteni abba a tágas, szabad térbe, amit az állításokon meg lehet tapasztalni
  • Ha szeretnéd ezt a szabadságot megismerni, megteremteni a párkapcsolatban
  • Ha készülsz arra, hogy önmagad egy magasabb dimenzióját éld meg, akár a párkapcsolatodban is. 
  • Ha szeretnéd használni a csoport erejét a megújulásod során, de nem szeretnél részleteket mesélni a magánéletedről 
  •  Ha már voltál nálam legalább három állításon, s ebből legalább egy alkalommal saját állítást kértél. 

A nap tervezett tematikája: 

  • A női esszenciális erő jelenlegi mintája a csoport terében
  • A férfi esszenciális erő jelenlegi mintája a csoport terében
  • A párkapcsolat esszenciájának megnyilvánulása a csoport terében
  • A női esszenciális erő legmagasabb megélt, s jelen helyzetünkben támaszt adó megnyilvánulása
  • A férfi esszenciális erő legmagasabb megélt, s jelen helyzetünkben támaszt adó megnyilvánulása
  • Korábban megélt magasabb párkapcsolati minta, mely jelenleg segítség lehet a számunkra

 
Családállítás & Személyiségintegráció
Zárt csoport · 220 tag
Csatlakozás a csoporthoz
A csoportot a személyiségintegrációs állítói napokon részt vettek, vagy az iránt érdeklődők számára hívtam létre abból a célból, hogy ha van kedvetek,…