Elakadt vagy kiegyenlítetlen energiák, a kiegyenlítődés törvénye

A saját családi rendszeredet elképzelheted egy nagy, részekből álló, függőleges képnek, amelyben legfelül a Legnagyobb, az élet forrása van, alatta állnak az utána következő Nagyok, érkezési sorrendben és az őhozzájuk tartozók. S itt vagy Te, aki az életedet a nálad nagyobbakon keresztül kaptad.

A rend

A rend az alapvető mintázat, ami szerint a jó működés végbemehet. A családunk szellemi mezejének rendjét úgy érzékeljük, mint az egyensúlyunk meglétét vagy hiányát. Az érzékszervünk ehhez Hellinger szerint a lelkiismeretünk, ami állandóan irányítja és visszajelzi mozgásunkat, ezzel őrködik a kapcsolatok felett, az odatartozás, a rend vagy rangsor megléte és az adás-kapás egyensúlya érdekében. Bert …

A családfelállítás

A családfelállítás során megmutatkoznak a csoportok tagjai közötti láthatatlan kötések. A módszer lényege, hogy az egyén által magában hordozott rendszert a rendszer tagjainak térbeli elhelyezkedésével jelenítjük meg. Alkalmazásával egy adott család, illetve más rendszer úgynevezett szellemi mezejére, azaz a tagok kapcsolódásaira nyerhetünk rátekintést a képviselők testi érzetei, észlelései, mozdulatai alapján. Ez lehetővé teszi az elakadt vagy kiegyenlítetlen …

Családállítás I.

A családi energiamező A családfelállítás elnevezésű módszer Bert Hellinger személyével együtt vált ismertté. Hellinger több családterápiás módszer, valamint a pszichoanalízis, NLP, hipnózis és a tranzakció-analízis (Eric Berne emberi játszmák) hatásait tanulmányozva dolgozta ki, és a saját megfigyeléseivel a haláláig fejlesztette, alakította rendszerét. A családfelállítás működésének alapjául Hellinger is a Rupert Sheldrake biológus által morfogenetikus mezőnek nevezett …

Tibet asszonyai az inkarnációs térben V.

A tibeti női emlékek sorát egy rövid és tanulságos összefoglalóval zárom. Egy anya kért állítást, mert a férje egy másik nőnél kereste a szerelmet, s őt gyermekeivel el akarta hagyni. A jelen életbeli minta állítása után érkeztünk az inkarnációs térbe. Az egyik képviselő foglalta össze, s küldte el a tapasztalatait: „A vénuszi szerepünk elnyomását, hárítását …

Tibet asszonyai az inkarnációs térben IV. rész

A következő alkalom 2017 februárjában volt, amikor egy kis csoport közös terének gyógyítását tűztük ki célul. Ennek keretében szántunk egy napot kollektív teres állításokra: a csoport közös árnyékának fényesítésére. Csodálatos, régmúltba vezető találkozásokat éltünk meg Lemuria szépséges világában, s az utolsó állítás újra Tibetbe vezetett. Ebben az állításban először a szerető minőség gyógyítását szerettük volna …

Tibet asszonyai az inkarnációs térben III. rész

Tibet asszonyai zárt, különös világába vezetett egy állítás, amelynek történetét fontosnak tartom megosztani veletek. Körülbelül egy évvel később egy férfi szerette volna megismerni a párkapcsolatában található bizalmatlanság, eltávolodás gyökereit, valamint nővérével kapcsolatos negatív élményeit gyógyítani. Ennek a folyamatnak részeként találtuk magunkat a tibeti buddhizmus hajnalánál. A férfi ebben a történetben magas rangú hivatalnok volt, fiatal …

Tibet asszonyai – Bön. II. rész. Szerelem és bánat az ősi Tibetben

Tibet asszonyai – Bön. Az ősrégi vallás tiszta szellemisége, a gyönyörű természeti környezet, az élő hagyomány – mindez mégsem védte meg a fiatal lányt a szerelme elvesztése miatt érzett bánattól.  Rejtelmes, szakrális és alig megközelíthető világ Tibet. Az állításokban már többször jutottunk ide. Először 2014 októberében. Ekkor egy kedves ismerősöm állítását vezettem, aki édesapja halála …