Mélység a felszín alatt. Állítások a Halak jegyében.

  Csodálatos megfigyelni, ahogy kialakul egy-egy állítói nap. A jelentkezések, ahogy egymástól függetlenül emberek rezonálnak egymásra. Megjelenik egyikük, egy számára éppen itt és most fontos témával, és sorra érkeznek a többiek. Titkos mélységekből indul el a hívás, és aki érintett, az jelzi is az érkezését. És mindez még nagyobb folyamatok tapasztalható része.  Február 24-25-én  például …

Az áldás tere, a fájdalom átlényegülése, derengés a válaszútnál

Az állítás gyógyító folyamat olyan értelemben, hogy egy átlényegült személyes teret épít, amiben benne van az eredeti történet, annak az állítás során való “átdolgozása” és az új átélés, ami ezáltal keletkezett. Nem írunk felül tehát semmit, hanem teljes intenzitással engedjük magunkra hatni azt, “ami van”. Mi változunk. De igaz, hogy ez az átlényegült tér már …

Ősanyák tánca titok a mélyben

Ősanyák tánca titok a mélyben. Örömük egység a szer elemében.  Fény fogadásával árad az élet Félelem, haláltól törik a történet:  Apa sebe miatt a táncuk leáll.  Gyermek boldogsága számukra is élet.  Választhatod  a mindenséget. (Bottyán Katalin)  Az első 2018-as családállítói napunkon erősen középpontba kerültek a női archetípusok, azaz, a bennünk élő női minőségek, szerepek, istennők …

egy emberpár egy fán függő sátorban

Miért jöjjünk állításokra? A lélek útja a hegyen. A belső törzs segítsége.

Miért jöjjünk állításokra? Minden gondunk megoldódik majd? Egyetlen csapásra? Egyetlen módszertől? – Nem hiszem. Nem hiszem. Ez inkább a lélek útjának megkönnyítése, az erőforrások odakészítése. A térkép megrajzolása.   Szeretettel várlak az állítói napra. Jöhetsz állítóként vagy segítőként. A témád mindkét módon meg fog mozdulni, gyógyulni fog. De, mint biztosan tudod, ez egy hosszú, akár több éves …

Kisbaba rózsát szagol

Magzati létélmény gyógyítása

Magzati korunk az egyik legmeghatározóbb időszak az életünkben. Az is igaz viszont, hogy erről tudunk legkevesebbet. Családállítással mégis feleleveníthető.  Csodálatos videón a magzati élet minden folyamata.   https://www.facebook.com/ScienceNaturePage/videos/1122901671175423/   A videó részletesen bemutatja a magzati élet fázisait: 1. Fogantatás, 2. beágyazódás és növekedés 3. helyszűke megtapasztalása, s az ebből következő születési harc, 4 születés, megérkezés. …

Négy utazás Lemuriába – 3. állítás (Hasadás a női tradícióban)

Igyekszünk tovább haladni a női közösségek történetében. Keressük, hogy mi volt az a hasadás, amit még gyógyíthatunk úgy, hogy önmagunk is gyógyuljunk, s a női közösségek számára gyógyító hatásuk legyen. Izomteszt alapján a paraméterek: Idő: i. e. 87861 Hely: Lemuria, külső sziget, faluközösség. Személyek: archetípusok, illetve női minőségek: Leány 1 és Leány 2.  Anya Bölcs …

Az elakadások gyakorlati okai

Amikor azt tapasztalod, hogy erőfeszítéseid ellenére folyamatosan elakadások vannak az utadon, akkor jó eséllyel gondolhatsz arra, hogy a családi mezőben lévő titok próbál így jelezni neked. A mező alaptörvényei a következőkben felhozott esetekkel sérülhetnek például: – A családban a halva született gyermeknek nevet sem adnak, és többet nem beszélnek róla, mintha a szülés meg sem …