Jószél Fúvása, Szépmező Szárnya, Széptüzek Lángja és Jóvíz forrása, a négy fényharcos testvér történeteinek egyikét tartod most a kezedben, kedves olvasó. Őseink szép történeteit járjuk be együtt és engedjük, hogy magukkal vigyenek az ő világukba, s vissza is jöjjünk megtisztulva, sok jóval megrakodva, amit tovább adhatunk másoknak. Áldás.

Valahol fent, északon, ahol különleges a világ: az év egyik része az éjjel, a másik része a nappal, s a kettő változásánál hosszú, hosszú heteken át hajnal vagy  alkonyat van. 

Szóval Északon, a legmélyebb éjszaka időszakában Apó és két fiatal férfi: Fókavadász és Jószél Fúvása fóka után indult, mert már nagyon éhesek voltak. 

Mentek, mentek, amerre a fúvó széltől menni tudtak, de fókát nem láttak. Találtak viszont egy kis lidércet, akit elfogtak, és magukkal vittek a fókavadász tanyára. Kicsit kialudták magukat aztán a két fiatal férfi elindult vadászni. Apó a kalyibában maradt, s egy bűvös erejű vödrön dobolt egész nap, hogy a vadászat jól sikerüljön. A lidérc kuksolt a sarokban, a lidérc-élet titkairól merengett, de  a szeme sarkából az öreget figyelte. 

Csend volt, csak a dobolás halk ritmusa tört át a szél zúgásán, és a sarkvidéki sötétségen csak a magasban táncoló északi fény enyhített valamit. 

Órák, vagy napok teltek el így, nehéz megítélni a sarkvidéken. Fókavadász éhes is volt, fázott is már, türelmetlenkedni kezdett. 

Gyerünk, menjünk a legrövidebb úton a lékhez, és fogjunk egy fókát, halat, vagy bármit, aztán siessünk haza, melegedjünk és együnk!

Jószél Fúvása óvatosan keresgélte az utat a hóbuckák között, s minden érzékével figyelt. Szívével kérdezgette a tájat, az itt élő lények szellemeit, hogy melyikük lenne az, akit ma elejthetnek. Gondosan ügyelt arra is, hogy csak addig menjen, amíg Apó dobolását hallja, mert tudta, hogy enélkül nem találnak haza, s meghalnak a mérhetetlen hidegben.

Fókavadász valami zajt hallott és gyors léptekkel elindult arrafelé. Nem törődött azzal, hogy hallja vagy nem hallja a dobszót, továbbment.  Hajtotta a vadászösztön és az éhség. Hiába hívta Jószél Fúvása, nem fordult vissza. 

Jószél Fúvása egy darabig várt, figyelte a társát, remélte, hogy az meglátja őt valahogy, vagy meghallja a hangját és együtt hazamennek. Ő maga nem ment tovább, mert tudta, hogy a dobszó hangját nem veszítheti el. 

A dobolás ritmusa ugyanis dacolni tudott a távolsággal és a hangja még a széllel szemben is visszavezette a kunyhóig azt, aki eltévedt volna. Most pedig még az eddiginél is jobban szükség is volt a varázslatos dobszó segítségre, mert Kalamóna hóvihar formájában tört rájuk. Jeges hókristályokat kavargatott a levegőben, és hiába volt fehér a hó, a vastag felhők miatt az égbolt csillagtalan volt. Hatalmas erővel zúgott a szél, Jószél Fúvása már alig érzékelte, hogy merre van a fent és a lent, ugyan hol lehet az előre irány. De amikor már eltévedt volna, meghallotta a dobszót, és mindig arra ment.

Jószél Fúvása végül szembeszállva a viharral és a faggyal hazatalált a kunyhóba.

Apó már várta. Csendesen hallgatta meg Fókavadász történetét. 

Nem is gondoltak rá, hogy Lidérc a sarokból figyeli őket. Nagyon meglepődtek, amikor megszólalt. 

Elkerülhetetlen volt Fókavadász sorsa.

Miért? Hogyan? – kapták fel a fejüket az emberek. – Hogyhogy megszólaltál? Te tudsz beszélni? Ki vagy te? – Kérdezték a Lidérctől meglepődve.

Lidérc vagyok, egy kis lény, aki részben a Föld teremtménye, részben pedig a Tűzé. Ott élek, ahol vékony a fátyol a két világ között, így néha láthatatlan vagyok, néha meg látszom. Élvezem, hogy kergetnek az emberek, összevissza utakra terelem őket, aztán keresgélhetik, hogy hogy jutnak haza. Engem valójában nem érhet semmi bántódás a ti világotokban, mert én a szellemvilág törvényei szerint élek, a titkos birodalom lakója vagyok. Ti is csak azért tudtatok elfogni, mert mondandóm van neked, Jószél Fúvása.

Hallgatlak, Licérc. – mondta Jószél Fúvása. Gyere közelebb.

Az igazság az, hogy te nagy harcos vagy. – mondta a Lidérc. Bölcs vezető is, aki tudja, hogy az egyszerű, a természet törvényeinek engedelmeskedő élet milyen. Látom, hogy amikor vadászol, nem vagy mohó és nem vagy kegyetlen, hanem keresed a helyed a világ lényei között. Tudd, hogy amíg ilyen vagy, mindig meglesz a táplálékod és a menedéked. A Fóka, akit keresel, már keres téged. Önként jön hozzád, és arról ismered meg, hogy jobban hallod Apó dobjának hangját a közelében. Ez a Fóka átlényegül étellé, ruhává, családod testévé válik, s nem pedig meghal általad. Itt Északon nem tudsz mást tenni, vadásznod kell, de nem mindegy, hogy hogyan. – Ahogy Lidérc elmondta ezt, lobbant egyet, mint a fókazsír mécses fénye, és eltűnt.

Apó és Jószél Fúvása meghallották, hogy a vihar is elcsendesült. Kiléptek a kunyóból, és látták, hogy a Szél elseperte útjukból a havat. Vállukra vették a batyujukat, és útnak indultak. Bár Apó kezében volt a vödör és most nem dobolt rajta, az egyik hóbucka mögül halkan meghallották a dob szavát. Jószél Fúvása odalépett. Egy fókabőrbe öltözött szépséges lányt látott, kezében egy szánkó szárát fogta. A szánkón ruhák, étel és ital. 

Hozzád jöttem, Jószél Fúvása. Dér a nevem, de vannak, akik Derengésnek hívnak. Onnan jövök, ahol vékony a fátyol a két világ között, ahol nappallá változik az éjszaka. Hazaviszel-e az otthonodba engem?

Hazaviszlek, szépséges Derengés.

Apó mosolyogva ballagott utánuk. Kezében himbálta a varázslatos vödröt, és emlékezett. 

Éppen így találta a hóbuckák között Anyót sok-sok sarkvidéki téllel ezelőtt. Csak akkor Nagyapó jött vele a kunyhóba. De a vödör, aminek a hangja vezette őket, már akkor is öreg volt. 

Áldás

Kollektív teres állítástörténet, tehát valós 🙂 amelyet mesévé formáltam, hogy minél több emberhez, gyermekhez eljuthasson. Áldás