Égnek az erdők, s én

Égnek az erdők. Én felismerem az erdőt önmagamban, s csitítom a tüzet. Szembenézek a haragommal, bánatommal, fájdalmammal. Szembenézek azzal, amit tettem, s amit velem tettek. Tenyerembe veszem, úgy nézem, úgy csitítom, mint erdőtűzből mentett riadt madárkát.
Harmóniába hozom az elemeket, s elfogadom őket, mint önmagamat.

Az erdő tanítványai

Képviselőként fény és tiszta öröm árasztotta el a szívemet: végre teljes lényemmel hozzákapcsolódhatok ahhoz a szent térhez, amiben eddig is éltem, és amit emberi mértékkel mérve nagyon jól ismertem, s amit erdőnek neveznek.

A nőiség történetét feldolgozó kollektív teres csoport indul 2021 februárjában

Egy következő állítás csodás történetében láttuk az együttműködő energiákat, amint egymást építette a pár két tagja: királyként és királynőként: A királynő “csatornázta” a mennyei energiát, a király pedig instrukciókká, társadalmi berendezkedéssé formálta azokat.

Női harag

Ezt a nehéz témát kezdjük a gyógyírek legszelídebbekével, majd elmélkedjünk rajta filozófiailag és az archetípusok, mítoszok szintjén. Lépjünk át innen az állításokban tapasztalt haraghoz, keressük meg ennek mélyebben fekvő célját. Majd emeljük ezt a témát az alkotásba, s adjuk át. A harag, agresszió növénye a Bach virágterápiában a Magyal. Esszenciája szeretetvesztés esetén szükséges: a harag …

Négy női minőség együttműködése az egyén és a közösség terében

Négy alapvető női minőség: a leány, a szerető, az anya és a bölcs anya, vagy banya. Ezek a női életút legfontosabb állomásai mellett belső szerepszemélyiségek is, és életünket személyes és kollektív terekben is formálják, alakítják, segítik. A Leány minőséghez tartozik a kezdet, a forrás, a könnyedség, a bizalom, minden hozott képesség, a kíváncsiság, a rácsodálkozás, …

Izzó tűz benne egy alvó cserépmadár

Négy utazás Lemuriába – 4. állítás (Két tűzpapnő és a sárkány. A hit.)

Két lemuriai tűzpapnő és a világot veszélyeztető sárkány története.  Cél: az Anya archetípus gyógyítása. A hit. Tesztelés alapján tudjuk, hogy az előző történetnek van még egy kapcsolódása. A célkitűzéskor még úgy értjük, folytatása, azonban az idő tesztelésekor kiderül, hogy a lineáris időben előzményről van szó. A tesztelés szerint következményről. Az időpontokat összevetve időhurok, vagy körkörös …

Négy utazás Lemuriába – 3. állítás (Hasadás a női tradícióban)

Igyekszünk tovább haladni a női közösségek történetében. Keressük, hogy mi volt az a hasadás, amit még gyógyíthatunk úgy, hogy önmagunk is gyógyuljunk, s a női közösségek számára gyógyító hatásuk legyen. Izomteszt alapján a paraméterek: Idő: i. e. 87861 Hely: Lemuria, külső sziget, faluközösség. Személyek: archetípusok, illetve női minőségek: Leány 1 és Leány 2.  Anya Bölcs …