Kategória: állítástörténet

Az állításban látott kerek történetek leírása.

Bőség terei – állítások augusztus 11-12-én

1 Comment
Bottyán Katalin - Nap Kertje - A Nap magvetője (Bőség)

Bőség = Egység. Bővebben: a Bőség az igény és a beteljesülés kapcsolódásának biztonsága akár egy teljesítményre sarkalló úton keresztül, akár az azonnali jelenlétben. Az egység élményét a szívünk tapasztalja – élet-bizalomként, szerelemként, vagy a SZER teremtő elemeként, a megérkezettségben való ringatózásként vagy akként az aktív, ösztönös pillanatként, amikor csónakba ülve elindulunk az ismeretlen folyón oda, ahol ez a teljesség vár.

Bőség = Élet. Az elvetett magból származó gazdag aratás, a dúsan érő gyümölcs, a táplálás.

Bőség = Otthon. Az otthon az itt és most ereje és biztonsága, az ismerősség tetőfoka. Szeretni és jól érezni magadat otthon. Otthon lenni a családban, a társak között, a Föld bolygón, az Mindenségben, otthon lenni a változásban, az úton.

Bőség = Szabadság és Út. Bőség a megpakolt hátizsák vagy kamra, teli pénztárca, feltöltött bankszámla, de még nagyobb bőség az úton rád váró lehetőségek sokasága: a vendéglátó Univerzum, mely Szabadságod tere.

A Bőséggel kapcsolatos egységélmény azt jelenti, hogy örömben, önkiteljesítő tevékenység vagy jelenlét segítségével tapasztalod azt, hogy minden áramlóan JELEN VAN. 

Induljunk a Bőségélményünk, egységélményünk egy új nézete felé a 2018. augusztus 11-én és 12-én a Grál házban tartott állítói napokon.

Családállítás, személyiségintegrációs állítás eszköztárával dolgozva egy új mintát alkotunk a személyes terünkben. Felfedezzük azt az időt és helyzetet, emléket, amikor te magad, generációs vagy inkarnációs láncod bármely tagja valóban megélte a bőséget.

Ha szükséges, gyógyítjuk, újraépítjük a valaha, valahol megtört bőségélményt. Oldjuk a hozzá kapcsolódó hitetlenséget, bűntudatot, veszteségérzést, lemondást, fogadalmakat.

Tesszük ezt a Grál Ház szépséges terében a drámajáték, a családállítás és a transzgenerációs epigenetikus kineziológia szellemiségét ötvöző módszer segítségével 2018. augusztus 11-12-én. A program két napos. A napok együtt és külön-külön is látogathatók.

A bőség napokon a csoportban naponként kb. 15 fő vehet részt, akik közül 5-5 fő számára kínálok fel saját állításra lehetőséget, míg a többiek segítőként kísérhetik a munkát. Az állítók saját témával érkeznek, s mélyebb önismeretre, gyógyulásra tesznek szert a generációs, inkarnációs térben járva. A segítők szintén önismeretre tesznek szert, hiszen a kapott szerepek segítségével sok saját mintára láthatnak rá, s szintén  gyógyulhatnak. Érkezz úgy, hogy 9:30-kor kezdhessünk. Szeretettel várlak: Bottyán Katalin személyiségintegrációs állításvezető, coach

JELENTKEZÉS CSALÁDÁLLÍTÁSRA: ERRA A LINKRE KATTINTVA MEGNYÍLÓ ŰRLAPON.

Bőség napokra való jelentkezés a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com címre írt emailben is lehetséges.

Árak és egyéb tudnivalók: http://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/

Ha szeretnél, csatlakozhatsz a Facebook oldalamhoz: https://www.facebook.com/csaladallitasesszemelyisegintegracio/, illetve a zárt FB csoportohoz: https://www.facebook.com/groups/327560687669674/

További oldalaim:

csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu

bottyankatalina.blogspot.hu

 
Családállítás & Személyiségintegráció
Facebook-csoport · 217 tag
Csatlakozás a csoporthoz
A csoportot a személyiségintegrációs állítói napokon részt vettek, vagy az iránt érdeklődők számára hívtam létre .
 

Erdő-beavatás i.e. 1501-ben. Házasságom gyökerei… I.

No Comments

Megosztok veletek egy pár évvel ezelőtti saját állítástörténetet. Házasságomról, az erdőről, ami most is olyan fontos nekem, a tudásom történetének egy részéről, egy szálról, ami a mostani inkarnációmban is megjelent mintaként, mint a hivatás és a család iránti szeretet összeegyeztetésének témája.

Az állításon csak ketten vettünk részt, a férjem és én.

Tudnotok kell, hogy 10 évig éltünk külön, de az állítás időpontjában néhány hete itthon volt.

Ő eléggé partner ezekben a dolgokban, sok itthoni állítást csináltunk végig együtt. Aznap este azt kértem tőle, hogy megint csináljunk egy állítást a kapcsolatunk gyógyítása témájában, hogy esetleg milyen lehetőségek vannak arra, hogy egymást támogassuk.

Először In Lakech – Én egy másik önmagad vagyok állítást végeztünk. Jelenlegi önmagunk legnagyobb sebét a másikunk mint saját legmagasabb rezgésű, egységben lévő önmaga képviselője gyógyította a mezőben.

Ez után mentünk az izomteszt által ajánlott előző életbe, ahol ennek a sebzettségnek a gyökereit találtuk meg.

I.e. 1501-ben szintén házasok voltunk földrajzilag ugyanott, ahol sok éven keresztül éltünk: Debrecentől délre lévő kisváros egy nagyon szép, életteli mocsaras-tavas határrésze.

 Ebben az életben különös történet részesei voltunk. Először férjem szüleit állítottuk. A család gazdaságilag közepes, spirituálisan magas rangot viselt a közösségben. Férjem a 2. gyermek volt.

A törést az okozta, hogy édesanyja különösen magas tudású erdő-beavatott volt, aki végül elhagyta a falut. Hiába hívta férjét, hogy jöjjön vele, és hiába hívta a gyermekeit is, egyikük sem akart a vadonban élni remete-pap(nő)ként. Az anya elhagyta a családját, a férje ezt megértéssel fogadta. Azonban hiányzott neki, hogy nincs, akinek átadja a tudását, és az sincs, aki használni tudná a tudását. Amikor már idős volt, számos kinccsel megrakodva vissza akart menni a faluba, de ott idegenkedve fogadták, nem engedték vissza. Így hihetetlen tudásával, kincseivel száműzöttként visszament az erdőbe. Itt fia (a férjem) meglátogatta, akivel megbeszélte, hogy a feleségét elküldi hozzá, hogy tanuljon. Ez a feleség a teszt szerint én voltam, illetve az előző inkarnációm. Mindenesetre mély szeretet és belső rokonság fűz hozzá, az biztos, mert nagyon otthonosan éreztem magam őt képviselve. Örömmel mentem anyósomhoz az erdőbe, és azt a tiszteletteljes, szeretettel, szívvel fogadott bölcsességet, tudást, amit tőle kaptam, a tanulás és beavatás szépséges folyamatát, amit akkor megéreztem, leírni sem tudom. 

A természetnek, a mindenségnek, az elemeknek, a Földnek és az Erdőnek egy olyan magasrendű, gyógyító aspektusát kapta(m), amit szinte elképzelni sem tudtam eddig. (Szimbolikusan ez az egyszarvú, mint erőállat). Azonban ez a fiatalasszony, aki akkor voltam, nagy vívódást is megélt, aminek az eredményeképpen végül  visszament a faluba. Elhagyta a remeteséget és tanítóját, é a családot, a házasságot, a férjét választotta. Itt megszakadt valami. Jóllehet sem anyósa nem erőltette, hogy maradjon, sőt, ő szívesen visszaengedte, és a család is jól fogadta, a falu idegenkedve nézett rá. Úgy tűnik, a család, a közösség és a hivatás dilemmáját innen hoztam, és egyik a másikat blokkolta ebben az életünkben is, nem engedte kiterjedni.

Laci az akkori anyja képviseletében ezt mondta oldásként:

„Nem hagytad el az erdőt és ezt a tudást, hanem az erdő a te jelenléted által sarjadt ki az emberek között. Így  az erdő és annak varázslata nem kisebb lett, mint eddig volt, hanem nagyobb.”

Nem sokat beszélek erről, hiszen nehezen illeszthető az átadható, nyíltan bemutatható képbe, de ma úgy éreztem, hadd nyíljon meg rólam ez a több éve lejegyzett történet is. 

Ősanyák tánca titok a mélyben

No Comments

 

Ősanyák tánca titok a mélyben.

Örömük egység a szer elemében. 

Fény fogadásával árad az élet

Félelem, haláltól törik a történet: 

Apa sebe miatt a táncuk leáll. 

Gyermek boldogsága számukra is élet. 

Választhatod  a mindenséget.

(Bottyán Katalin) 

 

Az első 2018-as családállítói napunkon erősen középpontba kerültek a női archetípusok, azaz, a bennünk élő női minőségek, szerepek, istennők és ősanyák. 

Láttuk, hogy erejük bőséget, fényt és könnyűséget hoz a családba, de blokkolódásuk és árnyékuk, a férfivel való kapcsolódásuk sérülése árt a gyermekeknek is.

Generációkon keresztül beépül a személyiségbe, végül a tudattalanból jövő hatásként van jelen : a sebek, amiket őseink adtak és amiket kaptak valamikor bennünk és nekünk fájnak. Hiányként, gyengeségként, tanácstalanságként, bizonytalanságként, szükségként, zavarként élnek tovább, mivel személyes történetüket elfelejtettük. 

Több állító említette az alkalmanként aktív “káosz” energiának megélését: váratlan romboló hatások törnek az életük rendje ellen időnként. Ezek gyökerét keresve úgy érzem, és a mező is azt mutatja, hogy az ősanyák sora üzen, sorsa mutatkozik meg ilyenkor. 

Az őskáosz mérhetetlenül gazdag erőforrás, melyben látensen minden megvan, de még nincs eldöntve a dolgok formája.  A formát és a rendet a mi tudatosságunk adja hozzá és az élettörténetünk eseményei alakítják ki.  Kinyerhető belőle minden, amire aktuálisan szükségünk van. (Ha ismered az indiai történetet a tejtenger kiköpüléséről – ez az). Ezt a forrást érzelmekkel teli kéréssel szólíthatjuk meg, azaz, hétköznapi nyelven fogalmazva a vágyak nyitják meg. A vonzódás az, ami vezeti a lelket – tapasztalatot teremt és végső soron lerakja lépésről lépésre az utat a lélek számára. Tudni kell, hogy az aktuális vágy az mindig az eredet, az isteni iránti vágy megnyilvánulása bennünk, így megváltásunkhoz vezet. Tehát ha ehhez az ősforráshoz megfelelően fordulunk, mindent megkaphatunk, amire szükségünk van. De ha érzelmeink (vágyaink, kéréseink) bármilyen régről hozottan félelemmel, sérelemmel, haraggal keverednek, akkor az ajándékok negatívak is lehetnek.

Az állítói munka során a legfontosabb, amit elérhetünk, hogy ezek a régi történetekből keletkezett generációs és karmikus energiák visszakapják fényüket, aktivitásukat, segítőkként álljanak mellénk az életünk rendezésének folyamatában. 

A következő történetben az állítást kérő, a testvére, az édesanyja, az édesapja, az édesapjának az édesanyja és az édesapjának a nevelőanyja szerepelnek. Mint az életben, az állításban is az apa sebe a domináns mozgatóerő. 

Az állításban láttuk az anyja által elhagyott fiúgyermek sebét a felesége (az állító anyja) által hordozni és a következő generáció gyermekeinek továbbítani.

Az anya (az állító nagyanyja) lemondott csecsemő fiáról és elment, s egy másik asszony állt a helyére. A kisbaba majdnem meghalt… a nevelőanya megjelenése mentette meg ettől. A nevelőanyai szerepet azonban csak úgy vállalta fel, ha az igazi anyáról soha szó sem esik, személye titokká válik, a gyermek hivatalosan és minden történetben az övé lesz teljesen.  Az eredeti anya létezése is tabu volt. Amikor mégis kiderült a léte, a fiú olyan mértékben szenvedett, hogy minden nő felé pusztító, elnyomó attitűdöt vett fel, ami a család asszonyai számára tragédiává vált. Elnyomottság, betegség, halálvárás, bezárkózás, identitásbeli gondok, párkapcsolati nehézségek származtak ebből.

Szerencsére, az állító, egy fiúnak várt leány most eljött segítséget, gyógyulást kérni a mezőtől. A gyógyulást kérte saját maga, női minőségei számára, és a mezőben megelevenedtek három generáció asszonyai, és az egyetlenegy, nagyon sérült, mégis domináns férfi, az apja. 

A megoldás hosszú folyamatát kísérve a körkörös és absztraktnak tűnő időben megjelent az apa sebe mögött és mellett az anya sebe, keringett a halál, láttuk a mindenkit uralni akaró férfi kétségbeesését és ennek következtében a padlóra kerülve a család asszonyait. De kísértük az állítót a titokkal való találkozás hosszú folyamatában, amikor az édesapja végre rá tudott nézni az ő édesanyjára, és megértette az édesanya és a nevelőanya közös vállalását az élete érdekében. A férfi megértette az élet értékét a halállal szemben, és megértette azt is, hogy mi a különbség az élet adása és megmentése között.

Így már fel tudott állni a gyermekeivel együtt a saját felesége is, akit végre látni és elismerni tudott élete társaként.  Édesanyjának  és nevelőanyjának is bemutatva feleségét és gyermekeit (köztük az állítót) végre megtalálta a saját, biztonságos helyét férfiként és apaként egy olyan családi rendben, amiből áldás fakad. 

A női minőségeket az állítás elején és végén is felállítottuk. Az elején szétszórtan, gyengén, sebzetten, a végén pedig körben állva, táncolva, áldón jelentek meg. 

 

Kívánom, hogy mindenki, akinek a története rezonál erre, gyógyuljon meg… 

I.sz. 1120 Japán – Éteri szerelem, köztünk a folyó, dalok szólnak majd rólunk

No Comments

 

Éteri szerelem

Köztünk a folyó

Dalok szólnak majd rólunk. 

 

Férfi állító kér segítséget perzselő harag érzet és a szívcsakra alatti területek gyengesége, többféle testi-lelki tünet miatt. A beszélgetés során kiderült, hogy  hiányzik a föld elem – annak is a női, befogadó aspektusa sérült. 

 

A minta állítás megerősíti ezt a benyomást, a tünetek egy irányba mutatnak. 

Az izomteszt az inkarnációs térbe irányít minket, i.sz. 1120-ba, Japánba. Az állító serdülő ifjú, magas társadalmi státuszban lévő család tagja, harcos… azaz, a busi osztályhoz tartozik. A teszt alapján őt magát, apját és apjának urát állítjuk fel. 

(A busidó (武士道, nyugaton bushido, ’a harcos útja’) a japán szamuráj életmódját meghatározó szigorú normarendszer, kicsit hasonló a lovagiasságeszményéhez. Nagy hangsúlyt fektet a mértékletességre, egyszerűségre, a lojalitásra, a harcművészetek gyakorlására és a harcos becsületére. Konfuciánus és buddhista hatások is felfedezhetők benne a bölcsesség és a higgadtság éltetésében. A harcosokat adó busik osztályának felemelkedésével együtt alakult ki a 9. és a 12. század között…. további információ: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szamur%C3%A1j)

A fiatal fiút apja urának kiképző iskolájába viszi, ahol hasonló korú fiatalokkal együtt harcművészetet tanul. Nem érzi jól magát a közegben, látszik, hogy kilóg a sorból. Kissé feminin, álmodozó, akár nárcisztikus is lehet a kép alapján. Vizsgáljuk, hogy mi lett volna a neki megfelelő feladatkör, és a tudományos pálya látszik harmonikusnak. Ezt feljebbvalója is támogatta volna, de sajnos, nem derült ki annak idején. Így igyekezett csak a közösség perifériáján meghúzódva gondolatainak élni.

A törvény és a szokás azonban rá is vonatkozik, a parancs az parancs, neki is küzdenie kell. Egy ideig veszít, és a többiek kicsúfolják, gúnyolják, lökdösik. A düh egyre emelkedik benne, aminek teret adunk az állításban, látszik a művelt mozgáskultúra, de az indulat is. 

A haragja által vezetve lassan egyre erősebb de ugyanakkor egyre kegyetlenebb is lesz, sokakat megöl.  Azt hiszi, kiemelkedik a többiek közül, de inkább csak kirekeszti magát a közösségéből. Az évek elteltével egyre magányosabb lesz, visszavonul egy folyóparti házba, ahol egyedül elmélkedik. Engedi magára hatni az évszakok változását, az elmúlás érzetét, visszavonul elméjének elefántcsont-tornyába. 

A sors jóvoltából a folyó szemközti partjára költözik egy hasonló adottságokkal, személyiséggel rendelkező nő. Tudnak egymásról, látják egymás tevékenységét messziről, de szabad akaratukból soha nem találkoznak. (Az izomteszt azt erősíti meg, hogy ez valóban megtörtént.) 

Az állítás terét átlengi ez a légkör. A két képviselő, a férfié és a nőé, egymással szemben, körülbelül másfél, két méter távolságban törökülésben ül. Egymás szemébe néznek, kapcsolódnak, de nem beszélnek és nem is mozdulnak. 

Én mondom, ahogy jön az inspiráció: 

Férfi: Itt élek a folyó partján, a házamban. Látom felkelni és lenyugodni a napot, lehullani a leveleket és kizöldülni a fákat. Látom a folyót, amin sohasem kelek át. Látlak téged, ahogy mozogsz a folyóparton, esténként tüzet gyújtasz. Érzékelem a gondolataidat és a lényedet. Híd és kapcsolódás van közöttünk, ami soha nem múlik el. 

Nő: Itt élek a házamban, a folyó partján. Látom a házadat minden nap. Vacsorát készítek, amiből nem kínállak meg, és feldíszítem a házat, amit nem látogatsz meg soha. De érzékelem a gondolataidat, és a lényedet, melyek átívelik a folyót, és amelyek velem maradnak. Gondolataim és érzéseim átívelik a folyót, hozzád érkeznek, és veled maradnak. Ismerlek téged, de soha nem találkozunk, csak a gondolataink terében. 

Férfi és nő: Kapcsolatunk csodálatosan tiszta, szerelmünk nem lesz soha sáros a földi élet hétköznapjaiban, nem kopik meg és múlik el. Dalok szólnak majd rólunk. 

A kép olyan szép, hogy akár így is maradhatna, de tudjuk, hogy ez a jelen életben a mentálisba való visszahúzódást, és az alsó csakrák és szervek problémáit okozta… 

Így másik két szereplőt hívok a folyó partjára, akik ugyanúgy ülnek egymással szemben, és én mondom a mesét: 

Férfi: Itt a házam a folyó partján, és te ott vagy szemben a parton. Fát vágok és csónakot készítek, nincs az a hullámzás, nincs az a széles folyó, ami elválaszthatna tőled. 

Nő: Itt élek a házamban a folyó partján. Vacsorát készítek neked és az illata hozzád száll. Tálalva van, mire megérkezel. Nincs az a széles folyó, ami elválaszthatna minket, bármelyik napon érkezel, készen várlak. 

Férfi és nő: Szerelmünk olyan erős, hogy semmi nem választhat el egymástól minket, mindenen keresztül egymásra találunk. Sorsunk összefonódik, boldogságunk teljes és édes. Dalok szólnak majd rólunk…. 

A második férfi átlépked a folyót jelképező téren, és magával viszi a nőt az otthonába.

A gyönyörű tiszta szeretet térben megkérem a második párt, hogy segítsen az első párnak is megpróbálni az élet terében való találkozást. Ők elfogadják ezt a segítséget, egymással szemben, törökülésben ülnek a folyó “férfi” partján. A térdük és a kezük összeér. Mindketten úgy gondolják, hogy ez a verzió is nagyon szép, de az első, általuk választott kapcsolati forma olyan tiszta és éteri volt, hogy nem érzik biztosan a különbséget… 

Kérem, hogy érkezzen meg közös terükbe egy gyermek… 

Igen, a gyermekért már megéri felállni, és előre nézni, mulandó sorsot vállalni… 

 

Az állító abban a régi inkarnációjában tökéletesre csiszolt éteri kapcsolódást alakított ki, ebben az életében viszont nem tudta, hogyan tovább… most kapott egy alternatív képet, amiben részt vehet egész lénye: tágasabbra nyílhat a tüdeje, örömtől doboghat a szíve és egész testére is szüksége van. Ennek az állításnak a tiszta szépségét tapasztaljátok meg az életetekben vagy legalább az álmaitokban, kívánom mindenkinek.  

 

A belső törzs visszahívása – Siracusa, i.sz. 19.

No Comments

Az állító belső törzsének gyógyítója és vezetője  keresésére indul a Belső Törzs visszahívása módszerrel. A módszerrel ez a harmadik állítása.

Izomteszt alapján időszámításunk szerint 19-ben vagyunk, Itália déli részén. Tovább tesztelve egy déli szigeten lévő tengerparti városra érkezik igen válasz. Felmerül bennem Siracusa neve – erre mond igent a teszt. Itthon ellenőrzöm a térképet: Siracusa városa Szicília déli tengerpartján terül el. 🙂

Inkarnációs állítás: Az állító rabszolganő egy gazdag házban. Státusza magas annak ellenére, hogy rabszolga. Egy férfi (a gazdája, a ház ura) és két nő (a gazda felesége, az úrnő és egy másik rabszolganő) szerepel az állításban rajta kívül. A két rabszolganő hasonló kultúrából érkezik, talán Thrákiából, a mai Bulgária területéről. Mindketten magasan műveltek az ottani női tudományokban. Ez nem tantrikus tudás, inkább valamilyen istennőnek a tisztelete. Nem versengenek, inkább nővérként tekintenek egymásra. Ugyanígy az úrnőre is.

A gazda gazdag is, és a maga felfogása szerint úr is. Azaz, követel és parancsol. Bár van felesége, a rabszolganő is kell neki, tehát a szeretőjévé teszi. Ez akkoriban a hétköznapok részre, és a feladatkör része, nem is vitatkozik vele senki ezen. A nőket az úr nem veszi emberszámba, szükségletnek tekinti. Így hát egyáltalán nem jön zavarba, amikor az újabb rabszolganő megtetszik neki, aznaptól őt választja szeretőjének.

Ági előző inkarnációja könnyen adja a helyét, inkább örül, hogy megszabadult ettől a „kegytől”.  Sorstársát jó tanácsokkal látja el, segíti, hogy hogyan lehet az úrra hatni, hogy kell vele beszélni, mit szeret, mit kerüljön, stb.

Ugyanez a segítő női szellem van jelen a feleséggel kapcsolatban is. A három nő mindenben támaszkodhat egymásra, együtt gondozzák a házat.

Egy napon a férfit elszólítja a háború, méghozzá egy vesztes (talán tengeri) csatában vesz részt, ahonnan hosszú idő múlva megtörve, megváltozva ér vissza. Ekkor újra azt a rabszolganőt választja, aki Ági előző inkarnációja volt.

Oldásra nemigen van szükség: a képviselők elmondják, hogy ez a különös női szövetség hatott a férfira. Együtt tették lehetővé a kemény, domináns, önző ember lágyulását, oldódását, megérkezését, figyelmének megnyílását.

A négy képviselő felsorakozott Ági előtt.

Azt kértem tőlük, hogy mindannyian mondják el neki annak az erőnek, tulajdonságnak az esszenciáját, amivel meg tudják ajándékozni a vezetés, gyógyítás témájában. A tulajdonságok, képességek a következők voltak:

Türelem, együttérzés (segítőkészség), figyelem (fókusz) és tudatosság (tudás).

Egy széket állítottunk középre, és ezek a tulajdonságok egymás után forgószínpad-szerűen felálltak a székre, úgy, hogy Ági közben szemben állt velük, és figyelte, hogy egymás után hogyan kerülnek vezető pozícióba. Időt kellett hagyni erre, így minden képesség 3-szor állt fel a székre és adta át a szerepet a következő tulajdonságnak.

Elmondtam Áginak, hogy ezek a képességek azok, amik az ő majdani gyógyítói, vezetői munkájához szükségesek lesznek. Egyszerre mindig az egyik fog fókuszba kerülni, amikor egy problémát meg kell oldania, vagy ő kerül gyógyító helyzetbe. (Pszichológusnak készül). Hogy érzékelje ezek erejét, meghagytuk a széket, mint egy probléma, vagy majdan gyógyulásra váró beteg jelképét, és megkértem, hogy álljon vele szemben, és nézzen rá. Láttam, hogy kissé hátralép, és egy picit meginog a rá váró feladattal szemben. Ekkor megkértem a képességek képviselőit, hogy egyesével álljanak be mögé egy sort vagy láncot alkotva, és támasszák meg a hátát.

Azonnal látszott, hogy Ági sokkal stabilabb és erősebb lett, szembe tudott nézni a kihívással. Kértem, hogy fogadja el a támaszt, és nyugodtan figyeljen a képességek üzenetére, amikor majd gyógyítani fog. Ezek meghozzák majd számára a segítséget, inspirációt és erőt ahhoz, hogy gyógyító legyen.

Törzsének három új tagját találta meg: a dominust, vagyis a ház urát, és a női szövetség tagjait, akik a ház vezetésére és a ház békéjének a megteremtésére képesek, ugyanakkor egymást támogatják és segítik. A női szövetség tagjai egymást váltva irányítanak, illetve végzik el a feladatot, legyen ez a ház urának kiszolgálása, lecsendesítése, gyógyítás, vagy a házimunka elvégzése. 

 A Belső törzs témájában további cikkek: 

http://csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu/2017/07/16/a-belso-torzs-visszahivasa-bevezeto/

 

A belső törzs visszahívása: A bárány

Fotók: Pinterest, Multkor.hu

Trauma, háború, családi titok – s az unokának nincs párkapcsolata

No Comments

A trauma hatása generációkra kiterjed: mélyen hat arra, aki kapcsolatba kerül vele. Szerteágazó tüneteket produkál, néha nem könnyű megtalálni. 

 Emese1 állítása

Párkapcsolati problémák miatt kér segítséget. A kezdő beszélgetésnél elmondja, hogy a férfi számára egyenlő a bizonytalansággal és a félelemmel. (Párkapcsolata nem él, külön élnek, azonban a férfi igényt tart rá.)

Célja egy működő párkapcsolat, melyet a meglévő minta elengedésével és egy új minta kialakításával szeretne elérni.

Izomteszt segítségével kiderül, hogy dolgozhatunk a témán, hogy fogalmi állítás után generációban, mégpedig harmadik generációban, az anyai ágon fogunk dolgozni.

Erőteljes, jó intuícióm van, nagyon érzem a csoporttámogatást és a vezetettséget.

Úgy érzem, hogy minimál-stílusra van szükség.

A fogalmi állításban ennek megfelelően csak Emesét és a párkapcsolati mintát állítom. A kép az elmondottakat mutatja. Látszik, hogy a férfi valóban labilis, nincs élő kapcsolat.

Gyorsan áttérünk a generációs térbe. Szintén minimál eszköztárat használva csak az anyai nagyszülőket képviselőit kérem. Az egyetlen furcsaság, hogy a nagyapa számára karakteres nőt, a nagyanya számára férfit választ az állító.

A kapcsolat láthatóan stabil, a társak szeretik egymást. A gyermekek (Emese édesanyja a másodszülött ikerpár lány tagja) születésekor is jó rendet látunk. Az apa kifejezi, hogy szereti a családját.

Itt az állító közbeszól, hogy az nem lehet, mert ez a nagyapa egy szörnyeteg volt. Persze, amit ő tud, az egy későbbi kép, s főleg nem a lélek valósága.

Áll az öt családtag egy irigylésreméltóan rendezett konstellációban, valamennyien jól vannak. Mondom is, hogy én itt semmi rendeznivalót nem látok, de kérem a mezőt, hogy most alakuljunk oda, ahol a feladatunk van.

A kép gyorsan átalakul. A család teljesen szétesik: gyermekek a bal oldalon ülnek a földön, a nagyanya a kép hátterében nézi a nagyapát, aki jobb oldalt a sarkot bámulja.

A fókusz a nagyszülőkön van, illetve a nagyapa és a nem tudjuk mi között jelenik meg egy erőteljes energia.

Az állítót kérdezve elmondja, hogy nem volt a fronton a nagyapa, nem hiszi, hogy háborús élménye lehetett.

Kérdezem a nagyapa képviselőjét, hogy mit lát. „Olyan furcsa ez… nem tudom, de teljes erővel húz oda, de félek is…”. Várunk. Egy perc múlva: „Tudom már, mi ez”. Megmutatom: A nagyapa képviselője leült a földre, és olyan irtózatos sikoltozásban tört ki, hogy a teremben mindenki halálra rémült. Láthatóan valami olyat látott, amit emberileg nem lehet kibírni, sokkos állapotban van.

A légkörben megjelenik a második világháború.

Kérem az elkövetőt, kérem az áldozatot, kérem a sorsot és kérem a háborút – gyorsan szólítom a képviselőket a társaim közül, akik sorban ülnek.

A terem túlsó felében kérem, hogy négyen mutassák meg nekünk, hogy mi történt, mi az, amit a nagyapa néz. A képviselők borzasztó élményekről számolnak be: az áldozat retteg, menekül, magát vonszolva a padlón, míg a tettes indulatokkal telve szinte rajta ül. A sors elbújik félelmében és a háború azt mondja: ennek így kell lennie.

A nagyapa képviselője csak ezt a történetet látja, innentől nem érdekli a családja egyáltalán. A család teljesen szétesett.

Mindenki érzi, hogy valami borzasztó történik, traumatizált állapotban vannak.

A mező mozgásával látjuk, hogy az áldozat mögött ott áll a háború, a tettes egyedül van vele szemben, tőlük távolabb a nagyapa őket nézi. Háta mögött, vele kapcsolódás nélkül a nagyanya. A nagyapa háta mögött elbújva a sors. A gyerekek külön ülnek.

A minta élesen kirajzolódik, erőteljesen érzem – mint végig – a mező útmutatását.

Ekkor kérdésemre megszólal az állító, hogy van egy családi titok, miszerint a nagyapa testvérei közül (öten voltak) egyik náci lett, a másik Dachauban halt meg, szóval a történelem két ellenséges oldalra vitte őket, és így egyik testvér a másik gyilkosa lett áttételesen.

Kérdezzük a képviselőket, s a tettes kifejezi, hogy nincs önálló gondolata, csak teszi, amit nyomnak rá. …

Ideje, hogy beavatkozzunk, mivel a mező már megmutatta a történteket.

– Nagyapa, most itt az ideje, hogy szembenézzünk ezzel.

Kérem a tettest, az áldozatot és a nagyapát, hogy egy egyenlő oldalú háromszög alakzatot vegyenek fel, egymástól kb. másfél méter távolságra. Nézzetek egymás szemébe és mondjátok ki az érzéseiteket, illetve, ami felmerül bennetek.

A képviselők elmondják, hogy mit éreztek, illetve, hogy sajnálják, hogy családtagokként egymással szemben ilyen helyzetbe kerültek.

Kérem őket, hogy feküdjenek le egymás mellé, és fogják meg egymás kezét, engedjék az ellenséges pozíciót elmúlni.

Lehet érezni a légkörben, hogy hogy távozik a feszültség, és hogyan születik meg az elengedő béke.

A nagyapa képviselőjét arra kérem, hogy mondja el, mit érez, látva őket egymás mellett a földön feküdni.

Az oldó mondatok, melyek a nagyapának ki kell mondania: Ti mindketten a családom tagjai vagytok. Ellenségek lettetek, és egyikőtök meghalt. Ez szétszakított engem és szétszakította a családunkat. Én most tanúskodom rólatok és kettőtöket eggyé szeretlek. Újra egybe foglallak benneteket, és együtt vagytok a szívemben.

Az oldás után lassan összerendezi a mező a családot: a nagyapa és a nagymama egymás mellé kerül végre. Itt is oldás következik. Felállítom Emese édesanyját és testvéreit, akikkel rendezzük a testvérsorrendet is.

Emese képviselőjét is felállítom, aki szembenéz a család múltjával. Ezután Emese beáll a helyére. Itt kiderül, hogy a hosszadalmas oldások ellenére még sok haragot táplál a nagyapja irányában. Engedjük, hogy kimondja érzéseit és újra megmutatjuk neki, hogy a család múltjában olyan dolog történt, amibe a nagyapa beleroppant. A nagyapa kifejezi sajnálatát a történtek miatt. Végre meg tudnak békülni. Ezután már könnyedén következik a család rekonstrukciója, mindenki mosolyogva áll a helyén. Még felállítom az állítóm gyermekét és volt férjét, valamint leendő társát is. Mindenki örömmel telve áll a helyén.

A zárás már a szokásos rituálé szerint zajlik: megnézzük, hogyan változott a kezdeti minta, és látjuk, hogy nagyon is rendben van….

1Az állító nevét megváltoztattam

A belső törzs visszahívása: A bárány

1 Comment

Ági már több, mint egy éve (hosszabb – rövidebb kihagyásokkal) vesz részt az állítói napokon. 

Most belső törzsének keresésére indul abból a meggondolásból, hogy ha bent összerendeződik a közösség, aminek ő fontos, megbecsült tagja, akkor kint is megtalálja azt. 

Azokat a múltbeli történeteket keressük az állításban, amelyek során közösségeiben hasadás történt. Száműzetés, vagy fogadalom, ami miatt a közösség tagjai ma már nem gyűlnek össze, nem találkoznak egymással. Külső trauma, melynek emléke feldolgozhatatlan, vagy mély igazságtalanság, egyet nem értés, akár árulás történhetett a közösség tagjai között egymás sérelmére, méghozzá olyan mértékben, hogy az újabb születésekben inkább elkerülik egymást, minthogy rendezzék a történteket. Ily módon fokról fokra csökken az egymáshoz tartozó szövetségesek száma, s fontos értékek mennek veszendőbe. Ez az oka annak is, ha az érték mégis megmutatkozik, valaki élteti, alkotja, mégnincs, aki értékelje, elismerje, megadja az árát. Ha nincsenek közösen elfogadott és éltetett értékek, szabályok, akkor nincsenek olyan elvárások, minták sem, amikhez igazodva a “jóság” érzése elérhető.

Ily módon Ági – jóllehet segítőkészségéhez, tudásához, jóindulatához nem fér kétség – ez életében gyakran azt érzi, hogy magára maradt, nincs kinek adnia, csak kevés egymást kölcsönösen támogató, elismerő kapcsolata van az életében. 

Az izomteszt alapján az 1200-as évek elején járunk, a mai Egyesült Királyság északi részén, a tengerparton, egy ott lévő nagy szigethez közeli faluban. 

Egy idősebb és egy fiatalabb férfi él együtt, mint mester és tanítvány, illetve, nagybácsi és unokaöcs vagy örökbefogadott fiú. Két személyre mutat a tesztelés, az ő képviselőiket kéri fel az állító. 

A képviselők felállnak, egy erős feszültség érzékelhető a térben. A fiatalabb férfi képviselője elmondja, hogy nagyon haragszik: legszívesebbén megfogná az öreget, és kidobná a házból. Azt kívánja, bár élne az öreg számkivetve, és soha nem látnák egymást többé.  

Az öreg képviselője elmondja, hogy mélyen elzárkózva élnek egymástól az örökbefogadott fiával. Neki napi rutinja, hogy elmegy a tengerpartra, nézi a szemben lévő szigetet, és arról álmodozik, hogy egy nap csónakba ül, mindent itt hagyva, átköltözik oda, és csak azt eszi, amit a természet kínál: halat, tojást, madarakat. 

Az idővonalat végignézve azt látjuk, hogy ez a feszültség egész életükben megmarad az elképzelés és a vágy szintjén, de egyikük sem teszi meg, amire gondol. 

Az idővonal elején történt eseményt vagy szituációt keressük, mert látni szeretnénk, hogy mi vezetett mégis idáig. Látható, hogy a két ember viszonya harmonikus, az öreg gondoskodik a fiatalabbról, az pedig tiszteli őt. Azonban egy alkalommal megváltozik a kép: a fiatalt valami nagy veszteség éri, aminek feltehetőleg az idős ember is részese, és ez a veszteség valami olyan fájdalmat és haragot generál, hogy a fiatal soha többé nem tud megbocsájtani. 

Modellezve a veszteség képét, azt találjuk, hogy egy állat elvesztéséről van szó. A képviselők észlelése megegyezik az izomteszt eredményével: valószínűleg egy bárányról van szó, ami/aki a fiatal számára kedvenc állat lehetett, azonban egy különösen erős szükséghelyzetben (éhínség, hosszan tartó, kegyetlen tél) az öreg mégis levágta, és feltálalta vacsorára. A fiatal hazaérve kész tények előtt találta magát, felháborodott és ezt a traumát, veszteséget nem tudta többé feldolgozni. 

Anélkül, hogy a múltat meg akarnám változtatni, megkísérlek az Ági lelkében élő belső szereplők számára egy párbeszédet kezdeményezni, egyfajta oldást kínálni. 

Az öreg képviselőjét kérdezem, hogy mi az, ami számára megkönnyebbülést hozna.

Át szeretnék kelni a tengeren a szigetre, ahol minden szürke és köves. Egy lennék a természettel. Sátrat építenék, és úgy élnék, mint a természet része. Halat fognék és madarakat, vagy tojást keresnék a kövek között. Látnám a csillagokat, és a hajnalt. Hallgatnám a madarak kiáltozásait és a hullámverést. És amikor eljön az ideje, a szigeten halnék meg, visszaadva testemet a természetnek. 

Azt kérem az öreg képviselőjétől, hogy most, itt,  Ági lelkében ezt tegye meg. A fiatal képviselőjét pedig arra kérem, hogy figyeljen, mi történik. Benne, és az öreggel. 

Az öreg képviselője jelképesen tesz néhány lépést, és átéli, hogy számára ez valóban a helyes út. Átéli, hogy eggyé vált a természettel, annak törvényeit követve és saját maga számára is elfogadva. 

Kérem, hogy lélegezze be az élményt, ami meg is történik. 

A fiatal képviselője elmondja, hogy megkönnyebbült, amikor az öreg elment. Először némi kárörvendést, vagy bosszú érzést élt át, de utána, amikor észrevette, hogy az öreg számára ez a választás JÓ, akkor elcsendesedett, és elkezdte az addigi érzéseit átértékelni. 

Ekkor visszahívom – már ezzel az élménnyel gazdagodva – az öreg férfi képviselőjét a tér közepére, ahol a fiatal férfi képviselője most is “él”. Kérem, hogy várjon, és most ő legyen figyelemmel. 

A fiatal férfi képviselőjét arra kérem, hogy élje át a veszteséget, ami érte. Ennek segítésére beállítjuk a bárány képviselőjét. Látjuk, hogy a fiatal férfi – még nagyocska gyerek, amikor ez történt – ölében tartja a bárányt, és nagy szeretettel öleli. A bárány képviselője elmondja, hogy köszöni, hogy ilyen boldog élete lehetett, és bár sajnálja, hogy ez véget ért, ő a maga részéről vállalta ezt az áldozatot a gazdája túlélése érdekében. Elfogadja, hogy ez történt. 

A fiatal férfi képviselője kezd kissé megnyugodni, zaklatottsága csökken. 

Elérkezettnek látom az időt, hogy az idős férfival párbeszédbe kezdjenek. (Eddig nem tudtak kommunikálni egymással, a beszéd során csak érzéseikről számoltak be a csoportnak). 

Fiatal férfi: Miért? Miért kellett ezt tenni?! Ő nagyon fontos volt nekem! 

Öreg férfi: Ő volt a soron. Az állatokat azért tartjuk, hogy megegyük. Ez a sorsuk. 

Érzékelem, hogy ez a magyarázat kevés lesz a jelen helyzetben, ezért mint állításvezető a következőket mondom el: Az érzés, amit a fiatal érzett az állat irányába, egy előre, a távoli jövőbe mutató érzés volt,  amikor majd az embereknek nem kell húst enniük, és az állatokkal békében élnek, de aminek az adott korban és körülmények között nem volt meg a lehetősége valóságot teremteni. Azon a vidéken télen muszáj volt húst enni az életben maradás érdekében. Ha nem eszik meg azt a bárányt is, akkor előbb-utóbb meghalnak az emberek is, és akkor a bárány sem éli túl, hiszen nincs, aki gondoskodjon róla. 

A bárány képviselője: Teljesen igazat mondasz. Ez volt a sorsom, szívesen vállaltam az áldozatot az emberekért, akiket szerettem. 

A fiatal férfi képviselője: Bár még fáj, ami történt, de már enyhül. Rá tudok nézni az öregre. Lassan megbékélek. 

Az öreg képviselője: Kezdem megérteni, hogy az az utam nem visszafelé vezet, a természet részévé válni, hanem előre, ahol az állati élet is érték. 

 Tisztázom a jelenlévőkkel, hogy az oldás és a párbeszéd az állítást kérő belső világában zajlott le, az úgynevezett alternatív térben. A múltat nincs engedélyünk megmásítani, és nem is vagyunk képesek erre. De alkothatunk a belátás és rálátás segítségével gyógyító mintát, mint ahogy most is történt. 

A záró képben látjuk, hogy a három szereplő egymás kezét fogva körben áll. 

Ági is belép a körbe, átéli, hogy rátalált a törzse első tagjaira. 

Elmondja, hogy eredetileg nem így akarták nevezni a szülei, de amikor megszületett, édesanyja ránézett, és úgy döntött, hogy Ágnesnek nevezi. Most megértette, hogy miért: Ágnes = bárány. 

 

Ebben az állításban azt láttuk, hogy az emberben lévő kétféle harmónia-vágy hatott ellentétes irányban, s zárult le egymás felé: az egyik a természeti harmónia iránti nosztalgia, ahonnan jöttünk, a másik egy magasabb, isteni harmónia , ami felé haladunk.  

A természeti én elfogad, de amikor eljön az ideje, mindent odaad maga is  hálával, mert tudja, hogy ez az élete ára. Csak annyit vesz ki a világból, amire szüksége van. Része a természetnek, a körforgásnak. Ha végigviszi ezt az életstílust, nem marad tartozása… De végig tudja-e vinni? Vállalja-e tényleg? 

Egy másik életminőséget  képviselő lélekrész pedig az ahimszá, a nem ártás elve alapján minél kíméletesebben kíván élni, még akkor is és ott is, ahol látszólag ennek semmi helye nincsen. Körülményektől függetlenül, itt és most próbálja megvalósítani az isteni rendet, aminek rendszerébe tartozni törekszik. Hosszú utat kell megtennie, de tudja, a leghosszabb utak is az első lépéssel kezdődnek, s ő eltökélten kíván ezen járni. 

E két lényrész közötti, mintegy a folyamatosan áradó múlt és jövő közötti egyensúlyt, a múló pillanatot, a jelent, szimbolizálja, kapcsolja össze a bárány. Ez érkezett meg a záró képben, a három szereplő által alkotott kör formájában. 

Az oldást az állító életébe, szívébe pedig az a jelenet illesztette be, amikor Ági is megérkezett lényrészei közé. 

A törzs első, megtalált tagjai tehát: a vadász/húsevő, az aszkéta és a bárány. 

Fotók: Pinterest. Köszönet a művészeknek! 

Négy utazás Lemuriába *** 4. állítás

No Comments

Cél: az Anya archetípus gyógyítása. A hit.

Tesztelés alapján tudjuk, hogy az előző történetnek van még egy kapcsolódása. A célkitűzéskor még úgy értjük, folytatása, azonban az idő tesztelésekor kiderül, hogy a lineáris időben előzményről van szó. A tesztelés szerint következményről. Az időpontokat összevetve időhurok, vagy körkörös idő fedezhető fel. Tehát először az általam vezetett állítások történetében megmutatkozik, hogy a következmény időben korábban van, mint az ok.

Izomteszt alapján a paraméterek: 

Idő: i. e. 163300

Hely: Lemuria, központi sziget

Személyek: Egyazon iskolához tartozó papnők, mindannyian a tűz beavatottjai.

 

 

 

 

 

 

A Vesta  két megnyilvánulásában tűnik fel:

  • egyik mint a Családi tűzhely asszonya
  • a másik mint az Oltár tüzének asszonya
  • egy harmadik, közelebbről nem meghatározott papnő,
  • A negyedik szereplőt a teszt először nem határozta meg.

Helyzet: A tesztelés a személyek felállítása után mutatja meg, hogy egy külső veszélyhelyzet közeledik, mégpedig egy tűz-víz-föld-levegő jellegű természeti katasztrófa, azaz vulkánkitörés. Teszteljük, hogy az állítás során sikerül-e teljesen meggyógyítani bennünk ezt a történetet. A teszt eredménye az, hogy tudunk rá hatni, mintegy 80%-os gyógyulást tudunk elérni. A negyedik szereplő képviseli a katasztrófát. Kívülről érkezik nagyon fenyegetően. A két tűzpapnőt bízza meg a harmadik papnő, aki később a közösséget képviseli , hogy tartsák vissza a katasztrófát addig, amíg a lakosság el nem tud menekülni. A két tűzpapnőt abban a tudatban hagyják ott a veszélynek kitett szigeten, hogy biztosan a halálukat lelik. A Vesta papnő erről meg van győződve, míg a tűzhely asszonya papnő valahogy optimista. Nyugodt, barátságos erő és bizalom töltött el. A katasztrófa képviselőjét egy sárkánynak érzékelte, aki fenyegetően, harciasan érkezett, de ehhez képest a Vesta papnő segítségével nagyon könnyen meg tudták szelídíteni. Ez kedves beszéddel és a vállainak megsimogatásával történt. Majd megfogták a két kezét, és rávették, hogy heverjen el a szőnyegen. Amikor már feküdt, mintha a lávát a családi tűzhely papnője el tudta volna vezetni, s az oltár tüzének papnője is ugyanezt tette a másik oldalon, aztán pedig még egyszer, mindketten a két lábánál. Tehát elcsendesítették a benne lévő borzasztó feszültséget és pusztító szándékot. De még ekkor is mondogatta, hogy „ez nagyon könnyű volt, de nehogy azt higgyétek, hogy megszelídítettetek, borzasztó pusztítást fogok okozni” A két papnő észrevette, hogy egérutat tud nyerni, és gyorsan elhajózott a közösség után. Egy távolabbi szigetről figyelték, hogy mit fog csinálni a vulkán/sárkány. Az pedig csak feküdt, fújt egyet-kettőt, füstölgött egy kicsit, és megnyugodott. A két papnő és a közösség ekkor visszatért a központi szigetre. Megérkeztek a vulkán lábához. A családi tűzhely asszonya papnő észrevette, hogy ez a melegség, ami a vulkánból árad, kellemes. A vulkáni hamu termékeny, ide szőlőt, melegkedvelő gyümölcsöket lehet ültetni. Megszülettek az első gyümölcsöskertek. A hegyről lejövő vizek is melegek voltak: kellemes meleg (gyógy)vízben lehet most már fürödni, s a házak fűtése is könnyű és automatikus lett. Egy kellemes, élvezetes életforma kezdett kialakulni a családi tűzhely asszonyának köszönhetően, aki kezdte elbízni magát.

Vulkánkitörés, láva Hawaii 2018. Kép forrása: Love Hawaii (Facebook oldal)

 

 

A  másik Vesta papnő tudása háttérbe kezdett szorulni, s személye is egyre inkább kizáródott a közösségből.

Azonban egy idő után a vulkán provokálva érezte magát, hogy a pusztító erejét csillapító egyik beavatottját nem tisztelik és elfordulnak tőle. Így mégis kitört. 

A közösség megérti, miben mulasztott és elfogadja, felismeri, hogy hogyan lehet meggyógyítani a helyzetet. Visszafogadják az oltár papnőjének Vesta tudását, és tiszteletet tanúsítanak felé. Levonják a következtetést.

Tanulság, hogy mindenki maradjon meg a reá bízott tudás szolgálatában, mert lehet, hogy egy ideig csak az egyik oldalra van szükség, de nem tudjuk, hogy a kevésbé megbecsült, vagy a kevésbé közvetlenül látszó eredmény valójában milyen hatással van az életre. A helyzet megoldása, amikor a családi tűzhely asszonya felkeresi az oltár tüzét gondozó Vesta papnőt és kifejezi iránta a nagyrabecsülését és ugyanígy, a közösség képviselői is tiszteletet és szeretetet, hálát fejezni ki iránta.

Számomra teljesen új minta volt, hogy a kedvességgel, simogatással, rábeszéléssel még egy ilyen veszélyes sárkányt is meg lehet szelídíteni, és az a meggyőződés is, amit a tűzhely papnője érzett, amikor a vulkán erejét a kényelem és az élvezetek szolgálatába állította. Egész életemben a kívülálló tudást őrző papnő szerepét játszottam, meglepett ez a tiszta jó szándék és szeretetteljes, bár a Vesta általam ismert tudása felől nézve kissé korlátozott akarat. Örülök, hogy megismertem ezt az oldalt is, s az állítás óta eltelt öt hónapban tapasztalom, hogy valóban kezd is megérkezni az életembe. 

Négy utazás Lemuriába *** 3. állítás

No Comments

Igyekszünk tovább haladni a női közösségek történetében. Keressük azt a hasadást, amit még gyógyíthatunk úgy, hogy önmagunk is gyógyuljunk, s a női közösségek számára gyógyító hatásuk legyen.

Izomteszt alapján a paraméterek:

Idő: i. e. 87861

Hely: Lemuria, külső sziget, faluközösség.

Személyek: archetípusok, illetve női minőségek:

Leány 1 és Leány 2. 

Anya

Bölcs asszony

A négy szereplő két különböző helyen él. Az első leány az anya lánya. A második leány a bölcs asszony unokája. Valószínűleg a második leány is az anya lánya, tehát a lányok talán testvérek. Az anya a bölcs asszonynak talán nem lánya, hanem menye lehet, de mindenképpen rokonok, viszont más tradícióban nevelődött.

Helyzet: Szakadás van a közösségben a nők számára fontos dolgokat tekintve.Az anya és az első leány rendkívül fontosnak tartja a családot. Minden igyekezetükkel csak ennek a jóllétét tartják szem előtt. Megmosolyogják, lenézik a bölcs asszony és a második leány által képviselt ősibb mágikus világrendet. Az anya a család jóllétét teremtő lehetőségeket csak az első leánynak adja át, míg a nagyanya az ősbölcsességet csak a másik lánynak.

A második lányt rendkívüli módon érdekelték a hagyományok. Pl. A kagyló/csiga ékszerek felfűzésének sorrendje egyfajta kód, szinte mágia volt. Jelentősége, illetve jel értéke volt minden tevékenységnek, díszítőelemnek. Az öregasszony hatalmas tudással rendelkezett, egész azokig az időkig, míg az emberek félig halszerű testtel megérkeztek Lemuriába, s lassan emberré, szárazföldi lényekké alakultak. Elmondta, hogy a legősibb időkben, az érkezéskor, „csak úsztunk, kopoltyúnk és a lábunkon úszóhártyánk volt”.

A kétféle felfogás/női életcél között a rés egyre tágult a történet során, míg az a helyzet nem alakult ki, hogy az anya kitagadta a nagyanya bölcsességét választó lányát, míg a nagyanya kitagadta az anyához csatlakozó unokáját. Egy darabig működik is a dolog, elfogadják ezt a helyzetet. Az energiák akkor kezdenek megbillenni, amikor a Bölcs Anya kezd öregedni, és látszik, hogy mindkét ág bajban lesz, hogyha ő meghal. Ekkor derül ki, hogy a generációs láncban szakadás van: az ősbölcsességet választó leány, mint a Bölcs Anya utódja előbb-utóbb az Anyával egy státuszba kerül. Ennek következményei a széthullás, tanácstalanság, gyengeség elkezdenek hamar megmutatkozni, s az Anya Leánya az, aki legelőbb megérzi ezt. Így ő az is, aki késztetést érez arra, hogy meginduljon a megoldást megkeresni. Ő az is, aki mindkét hagyomány irányában nyitott, ezért nála lesz a kulcs és ő vállalja is a rá eső feladatot. A felismerés az, hogy a Bölcs Anya hagyományát követők boldogok és erősek akkor is, ha nem kapják meg az Anya hagyományát, de egy idő után ez az ág kihalásához, a beavatott papnő elmagányosodásához , a közösségből való kiszorulásához vezet. Míg az Anya hagyománya biztosítja az élet továbbadását, azonban annak teljessége, fénye sokat csökken a női misztériumok elfelejtése, megtagadása miatt.

Az  első leány az, aki rájön arra, hogy ez egy generáción belül pótolhatatlan veszteséggé válik, így ráveszi az Anyát, hogy béküljön meg a Bölcs Anyával. Az Anya hajlik is erre, s a mező érezhetően gyógyul, rendeződik.

A záró képben a generációk egymás háta mögött állnak, a két leány egymás mellé tud állni testvérként.

 

Ha szeretnéd az utolsó állítástörténetet is elolvasni, kattints: http://csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu/2017/07/12/negy-utazas-lemuriaba-4-allitas/

Négy utazás Lemuriába *** 2. állítás

No Comments

Kérjük, hogy megismerhessük azt a történetet, amelyben az aranykori harmónia és a papnők közötti összhang sérült. Kérjük, hogy ebben a történetben azok az ős-sérülések mutatkozzanak meg, amiben mi is érintettek vagyunk. S kérjük, hogy egy védett, biztonságos, gyógyító történetet kapjunk.

Izomteszt alapján a paraméterek:

Idő: i. e. 61.000.

Hely: Lemuria

Személyek: szerelem papnői iskolák tagjai

Helyzet: A négy jelenlévő négy különböző szerelempapnői közösség tagja, mind a négyen más test-szentély misztériumaiba vannak beavatva. Ezek a következők:

1. testtudat/tánc

2. Fej/ racionalitás

3. Méh, kehely misztériumok, medence, Grál

4. Szív: (leíráskor jött be : nem szív,hanem a hozzá kapcsolódó vér misztériumok ezek) Altesti bizsergés, örömérzet, kielégültség, mely nem szexuális

Mind a négy szerelem papnői iskolának megvan a fókusza, a tudománya, a rendjei, melyeket a képviselők leképeznek. Az első papnőként a táncommal felkeltem a fej, racionalitás papnőjének dühét. Villog a szeme, szinte döf. A többi papnő szertartásait pedig már velem együtt nézi le és neveti ki. A konfliktust, mely egyre jobban elharapódzik, a fej indítja el.

A konfliktus átadásának sorrendje: a fejből indul el, s először a testet éri el, majd a méhet és végül a szívet is megtámadja.

S annyi elutasítás árad a fejből, hogy mindhárom papnői iskola más más irányba elköltözik a központi szigetről. Van egy törés mindenkiben: az elutasítottság fájdalma. A fej papnői iskola maradt a szigeten, s egyre inkább átérzi magányát, s a többiek hiányát. A fej papnői iskola képviselője hanyatt fekszik a szigeten, s zokog. Mérhetetlen bánat és megbánás van benne. Az eltávozottak külön-külön irányokban, távoli szigeten élnek, de mindannyian érzékelik a fej megbánását. A fájdalmuk mégis annyira nagy, hogy nem képesek, vagy nem mernek visszatérni eredeti otthonukba.

Egy idő után a fej papnői iskola kétségbeesett magánya annyira erős lesz, és olyan erővel hat rám, hogy mint a test/tánc papnői iskola képviselője, elszánom magam a visszatérésre. Az áramlattal szemben, nehézségek árán jövök vissza hozzá. Érkezésem jól esik neki, de nem tud felállni. Kiderül számára, hogy valójában csak együtt vagyunk erősek, külön-külön csak töredékek.

Sajnos, a másik két papnő bánata és sérülése olyan erős, hogy ők nem képesek egy bizonyos távolságnál közelebb jönni, bár már ketten hívjuk őket. Nagy komfortzóna-átlépés árán lassan a méh képes eljönni a határig, de ott egy falat érzékel. A fal a fej és a méh vágyódása hatására lágyulni és mintegy halványulni kezd. Ekkor a fej az öröm/szív/vér misztériumok papnőjéhez fordul és őt kérleli, hogy jöjjön vissza. Az nem tud, de ekkor a méh átlépi egyik lábával a határt, és mint egy híd helyezkedik el. Elmondja, hogy annyira bizalmatlanná és bánatossá vált, hogy már nem képes visszatérni a szigetre, ahová pedig vágyik. Az öröm/szív(vér) papnői iskolája pedig úgy érzi, hogy teljesen képtelen lesz valaha is megbocsátani és visszajönni. Lassan-lassan a híd mégis hívni, vonzani kezdi, s a híd/méhmisztériumok segítségével mégis megérkezik. Ebben a pillanatban az eddig szinte halottként fekvő fej felül, kissé visszanyeri erejét. El tudja mondani, hogy mennyire bánja, hogy elüldözött minket. Bocsánatot kér, kicsit ho´oponopono szerűen, s biztosít mindenkit arról, hogy soha többé nem fogja magát fölénk képzelni, mert megértette, hogy az ő ereje is a közösségben rejlik. Végül, mindhármunk kérésére is, a méh-híd is belép a szigetre. Végre, mindannyian együtt vagyunk. Most egy gyógyító szertartás és tanítás következik.

A nagyon fontos tanítás az, hogy ahogy az egység megtört, mindenkinél maradt egy töredéke valaminek, de a négy töredék pontosan összeilleszkedik. Mint egy közösen birtokolt tárgy, ami elört, és minden darabját valaki más vitte magával. Ha mindenki együtt van, s összeillesztik a darabokat, nem csak ők gyógyulnak, hanem a tárgy is gyógyító hatásúvá válik. Ez nem csak eszköz, hanem szertartás is: a négy papnő egy kört alkot, a kezeiket összefogott ujjakkal középen összeillesztik, úgy, hogy egyik kezük ujjai felfelé, a másik kezük ujjai lefelé néznek. Mintegy virág vagy négylevelű lóhere.

A gyógyítás minden időkre érvényes erejű! S egyúttal kérjük, hogy érkezzen meg az állítás terébe és a történetbe az az idő, ami képes ezt a folyamatot kibontakoztatni, a szívet meggyógyítani, az egységet megteremteni.

 

Ha szeretnéd, olvass tovább: http://csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu/2017/07/12/negy-utazas-lemuriaba-3-allitas/