Gonoszság a női ágon – az apa ideája is hiányzik – avagy egy fulladásos álom inkarnációs háttere

No Comments

Az állítást kérő a születésnapjára meghirdetett állítói nap reggelén jelentkezik: fulladásos álma volt, képek nélkül, ami mély nyomot hagyott benne. Szeretné érteni és integrálni az üzenetét. Másnapra tudom az állítást vállalni. 

Egy rövid beszélgetés keretében tisztázzuk az állítóval, hogy gyermekkorában volt ugyan asztmája, de kinőtte. Ritkán és enyhe tünetekkel tapasztalta csak felnőttként, hogy kissé nehezen vesz levegőt. Úgy érzi, ennek az élménynek nem testi eredete van. Szeretné tisztázni, hogy mit üzen ez az élmény. A jelenleg őt foglalkoztató érzelmekre legjellemzőbb, hogy barátaihoz képest lemaradva érzi magát. Nincs párkapcsolata, családja, holott a többiek már családot alapítottak. Ez szorongást okoz benne. Ezt is szeretné oldani a mai állítás során. 

Izomteszttel tisztázzuk, hogy a cél rendben van, tudunk és szükséges ezzel dolgozni. A személyiségintegrációs állítás megfelelő eszköz a munkára. 

Inkarnációs térben kell dolgoznunk, melynek ideje: i.e. 261. Helyszíne Észak-Amerika, az óceán partvidéke. Egy indián közösség tagjairól van szó. 

Konkrét szereplők: az állító (mint leány magzat), az anyja, a nagyanyja, az apja és a fiú ikertestvére. Jelen van még a gonoszság minősége. 

A képviselők felállnak. A magzatok a földön feküsznek, az anya gyengének, a nagyanya gonosznak érzi magát. Az apa teljesen kivonul a történetből, távolabbról figyeli az eseményeket, de nem érzi magát kapcsolatban. Az apa egyébként erőteljes, de nem akar közösséget vállalni a családdal.

A szereplők elmondják, hogy rossz légkör van: gyengének érzik magukat (elsősorban az anya), mivel éhínség van. Az izomteszt megerősíti ezt a helyzetet. A nagyanya ármánykodásból eltávolítja az apát, valahogy meggyőzi, hogy nem tőle vannak a gyermekek. A képviselő elmondása szerint különösebb ok nincs erre, pusztán a gonoszság hajtja. 

Az apa egyre távolabb húzódik, miközben az anya életet ad az ikreknek. Egy rövid ideig szeretetet éreznek a női szereplők. Azonban van a törzsben egy hagyomány, amit megerősít egyrészt a nagyanya gonoszsága, másrészt pedig az éhínség: ha ikrek születnek és az egyik leány, akkor az meg kell ölni. Ennek érdekében a nagyanya eltávolítja az anyát a gyermekek mellől valami ürüggyel, s brutális módon megöli a kislány gyermeket. Az anya, mikor visszaér a házba, már csak a megtörtént gyilkossággal szembesül, s azzal, hogy csak egy gyermeke maradt. Ekkor minden érzelem megfagy benne, maga is gonosszá válik. A kisfiát, amikor 6 éves lesz, ő maga öli meg. 

Az apa távolról látja a történteket, de nem avatkozik bele. Azt mondja, azért vonult ki a történetből, mert amikor meglátta a nagyanya mérhetetlen gonoszságát, úgy érezte, hogy ezzel a családdal nem akar összetartozni. Meg volt győződve róla, hogy később a felesége is ugyanilyen lesz. Elmondja, hogy ez volt az oka annak, hogy akkor sem avatkozott be, és nem állt a felesége és a gyermekei mellé, amikor még lehetett volna, nem látta el őket táplálékkal, mert azt gondolta, hogy ekkora gonoszsággal nem tud közösséget vállalni.

Az anya elmondja, hogy mielőtt a tett már megtörtént, a szokás ellenére a faluból néhányan titokban táplálékot hoztak neki, tehát ez a hagyomány nem volt szigorú és nem volt kötelező. Megmenekülhettek volna, ha a nagyanya és az apa mellettük áll. Nem pedig az egyikük elhagyja, a másikuk pedig konkrétan árt nekik.

Mivel az inkarnációs térben járunk, csak annyi lehetőségünk van, hogy a valóságot felállítjuk, azaz, rálátunk erre a régen elfelejtett történetre. Minden szereplő őszintén szembesül az általa hordozott minőséggel, elismeri a tetteit. 

Ekkor – már a jelenből kérdezem őket: elmondom, hogy a történetet már máshonnan látjuk. Azóta eltelt több, mint kétezer év. Volt, ami volt, nem változtathatunk ezeken az eseményeken. De ebből a távolságból, hogyan lehetett volna másként? 

A nagyanya képviselője elmondja, hogy őrajta is nagyon sok volt – generációk gonoszsága nyomta. De most elismeri a tettét, és a gonoszságot. S mostmár látja, hogy ez nem szükségszerű. Megoldhatók a dolgok összetartással, sorsfelvállalással is. Elmondta, hogy nagyon sajnálja, ami történt. 

Az anya képviselője nagyon megkönnyebbül, amikor a nagyanya mindezeket elmondja. Oda tud állni a gyermekek mögé. Már ennyitől érez magában annyi erőt, hogy áll a lábán, és rá tud nézni a gyermekeire. 

A nagyanya képviselője ezt látva a lánya és az unokái mögé tud állni, generációs láncban a helyére kerül. 

Engedjük, hogy lélegezzenek az új helyen, új élményben, újfajta erőben. 

Az apa elmondja még, hogy ezek a nők nem viselkedtek úgy, mint ahogy egy anyának/nagyanyának kell. Elmondta azt is, hogy ő mit gondol az anyaságról, milyennek kellene lennie egy anyának: önfeláldozónak, táplálónak, gondoskodónak. 

Kérésemre ezt megismétli közvetlenül a feleségét és az anyósát megszólítva. 

A felesége kérésemre megkérdezte a férjétől: S azt tudod-e, milyennek kellene lennie egy apának?

Kiderült, hogy a férfinek fogalma sincsen. Soha nem jutott eszébe ezt végiggondolni. Tehát csak a nők felé voltak elvárásai. 

Ezek után már az apa sem ítélkezik, hanem el tudja vállalni a felelősségét. 

A nők sorába már megérkezik az energia, erőben állnak, de még nem a helyükön: láthatóan a férfinak még a helye sincs meg közöttük. 

Megkérdezem az apa képviselőjét, hogy egy alternatív választásként oda tud-e lépni, választani tudja-e a családot. Határozott nem a válasz. Időt kér, amit megadunk neki. De az anya mellé egy sárga párna képében beillesztjük az erejében álló férfi ideáját. Ekkor árad el számunkra is érzékelhetően a térben az arany derengés, az áldás és gyógyulás fénye. 

Ekkor hívom be az állítást kérőt, aki – saját jelen életének idejéből és helyéről – megköszöni a tanítást. Ő maga az időt kérő férfi mellé lép, aki szeretettel rá mosolyog- most már – bízzunk benne – meg fog tudni érkezni az életébe a társ. 

Tanulság: A két nem egyáltalán nem ismerte egymást. A nőinek legalább az ideája jelen volt a térben, de a férfi/apa még elképzelés formájában sem tudott megjelenni. A nemek képviselői így veszélyesnek látták egymást – az anya végül ezért áldozta fel a fiú gyermekét is, amikor az már egy kicsit is férfiasodni kezdett. A nő boszorkány, gonosz, a férfi teherbe ejt, biztonságot ígér, cserben hagy. Az életbe lépni veszélyes. Az öregek veszélyesek, rosszak… Sok ilyen tudott vagy tudattalan szorongás, hiányérzet gyökere lehet a hasonló inkarnációs emléknyomokban. A gonoszságról ebben az állításban az derült ki, hogy a nem tudás, a saját törések, a gyengeség, a jó mintha hiánya sűrűsödik össze a szabályba való kapaszkodással, s adódik akár tovább generációkon át, s képez blokkot, boldogságunk előtt áthatolhatatlan akadályt.

Nincs felhatalmazásunk teóriákat gyártani, de van lehetőségünk dolgozni magunkon.

Az állító már úgy érzi, lemaradt a barátai között, nem alapított családot, régóta nincs párkapcsolata, holott az ideje itt lenne és vágyik is rá. Sok önismereti munkát végzett már, de ennek az állításnak a terét is el kellett érnie, hogy nőként is az erejébe állhasson. Erre hívta fel a figyelmét a fulladásos éjszakai élmény. S korábban is volt már nálam egy állításon: 5 generációs ikervesztés-sort oldottunk  akkor – most annak is egy mélyebb előzményében helyeztük el az áldás aranyló gyógyírét. 

Mert ennek a légkörében, tényleg örömtől ragyogó arccal adták vissza a csoport tagjai a szerepeket. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.