Erdő-beavatás i.e. 1501-ben. Házasságom gyökerei… I.

No Comments

Megosztok veletek egy pár évvel ezelőtti saját állítástörténetet. Házasságomról, az erdőről, ami most is olyan fontos nekem, a tudásom történetének egy részéről, egy szálról, ami a mostani inkarnációmban is megjelent mintaként, mint a hivatás és a család iránti szeretet összeegyeztetésének témája.

Az állításon csak ketten vettünk részt, a férjem és én.

Tudnotok kell, hogy 10 évig éltünk külön, de az állítás időpontjában néhány hete itthon volt.

Ő eléggé partner ezekben a dolgokban, sok itthoni állítást csináltunk végig együtt. Aznap este azt kértem tőle, hogy megint csináljunk egy állítást a kapcsolatunk gyógyítása témájában, hogy esetleg milyen lehetőségek vannak arra, hogy egymást támogassuk.

Először In Lakech – Én egy másik önmagad vagyok állítást végeztünk. Jelenlegi önmagunk legnagyobb sebét a másikunk mint saját legmagasabb rezgésű, egységben lévő önmaga képviselője gyógyította a mezőben.

Ez után mentünk az izomteszt által ajánlott előző életbe, ahol ennek a sebzettségnek a gyökereit találtuk meg.

I.e. 1501-ben szintén házasok voltunk földrajzilag ugyanott, ahol sok éven keresztül éltünk: Debrecentől délre lévő kisváros egy nagyon szép, életteli mocsaras-tavas határrésze.

 Ebben az életben különös történet részesei voltunk. Először férjem szüleit állítottuk. A család gazdaságilag közepes, spirituálisan magas rangot viselt a közösségben. Férjem a 2. gyermek volt.

A törést az okozta, hogy édesanyja különösen magas tudású erdő-beavatott volt, aki végül elhagyta a falut. Hiába hívta férjét, hogy jöjjön vele, és hiába hívta a gyermekeit is, egyikük sem akart a vadonban élni remete-pap(nő)ként. Az anya elhagyta a családját, a férje ezt megértéssel fogadta. Azonban hiányzott neki, hogy nincs, akinek átadja a tudását, és az sincs, aki használni tudná a tudását. Amikor már idős volt, számos kinccsel megrakodva vissza akart menni a faluba, de ott idegenkedve fogadták, nem engedték vissza. Így hihetetlen tudásával, kincseivel száműzöttként visszament az erdőbe. Itt fia (a férjem) meglátogatta, akivel megbeszélte, hogy a feleségét elküldi hozzá, hogy tanuljon. Ez a feleség a teszt szerint én voltam, illetve az előző inkarnációm. Mindenesetre mély szeretet és belső rokonság fűz hozzá, az biztos, mert nagyon otthonosan éreztem magam őt képviselve. Örömmel mentem anyósomhoz az erdőbe, és azt a tiszteletteljes, szeretettel, szívvel fogadott bölcsességet, tudást, amit tőle kaptam, a tanulás és beavatás szépséges folyamatát, amit akkor megéreztem, leírni sem tudom. 

A természetnek, a mindenségnek, az elemeknek, a Földnek és az Erdőnek egy olyan magasrendű, gyógyító aspektusát kapta(m), amit szinte elképzelni sem tudtam eddig. (Szimbolikusan ez az egyszarvú, mint erőállat). Azonban ez a fiatalasszony, aki akkor voltam, nagy vívódást is megélt, aminek az eredményeképpen végül  visszament a faluba. Elhagyta a remeteséget és tanítóját, é a családot, a házasságot, a férjét választotta. Itt megszakadt valami. Jóllehet sem anyósa nem erőltette, hogy maradjon, sőt, ő szívesen visszaengedte, és a család is jól fogadta, a falu idegenkedve nézett rá. Úgy tűnik, a család, a közösség és a hivatás dilemmáját innen hoztam, és egyik a másikat blokkolta ebben az életünkben is, nem engedte kiterjedni.

Laci az akkori anyja képviseletében ezt mondta oldásként:

„Nem hagytad el az erdőt és ezt a tudást, hanem az erdő a te jelenléted által sarjadt ki az emberek között. Így  az erdő és annak varázslata nem kisebb lett, mint eddig volt, hanem nagyobb.”

Nem sokat beszélek erről, hiszen nehezen illeszthető az átadható, nyíltan bemutatható képbe, de ma úgy éreztem, hadd nyíljon meg rólam ez a több éve lejegyzett történet is. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.