I.sz. 1120 Japán – Éteri szerelem, köztünk a folyó, dalok szólnak majd rólunk

No Comments

 

Éteri szerelem

Köztünk a folyó

Dalok szólnak majd rólunk. 

 

Férfi állító kér segítséget perzselő harag érzet és a szívcsakra alatti területek gyengesége, többféle testi-lelki tünet miatt. A beszélgetés során kiderült, hogy  hiányzik a föld elem – annak is a női, befogadó aspektusa sérült. 

 

A minta állítás megerősíti ezt a benyomást, a tünetek egy irányba mutatnak. 

Az izomteszt az inkarnációs térbe irányít minket, i.sz. 1120-ba, Japánba. Az állító serdülő ifjú, magas társadalmi státuszban lévő család tagja, harcos… azaz, a busi osztályhoz tartozik. A teszt alapján őt magát, apját és apjának urát állítjuk fel. 

(A busidó (武士道, nyugaton bushido, ’a harcos útja’) a japán szamuráj életmódját meghatározó szigorú normarendszer, kicsit hasonló a lovagiasságeszményéhez. Nagy hangsúlyt fektet a mértékletességre, egyszerűségre, a lojalitásra, a harcművészetek gyakorlására és a harcos becsületére. Konfuciánus és buddhista hatások is felfedezhetők benne a bölcsesség és a higgadtság éltetésében. A harcosokat adó busik osztályának felemelkedésével együtt alakult ki a 9. és a 12. század között…. további információ: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szamur%C3%A1j)

A fiatal fiút apja urának kiképző iskolájába viszi, ahol hasonló korú fiatalokkal együtt harcművészetet tanul. Nem érzi jól magát a közegben, látszik, hogy kilóg a sorból. Kissé feminin, álmodozó, akár nárcisztikus is lehet a kép alapján. Vizsgáljuk, hogy mi lett volna a neki megfelelő feladatkör, és a tudományos pálya látszik harmonikusnak. Ezt feljebbvalója is támogatta volna, de sajnos, nem derült ki annak idején. Így igyekezett csak a közösség perifériáján meghúzódva gondolatainak élni.

A törvény és a szokás azonban rá is vonatkozik, a parancs az parancs, neki is küzdenie kell. Egy ideig veszít, és a többiek kicsúfolják, gúnyolják, lökdösik. A düh egyre emelkedik benne, aminek teret adunk az állításban, látszik a művelt mozgáskultúra, de az indulat is. 

A haragja által vezetve lassan egyre erősebb de ugyanakkor egyre kegyetlenebb is lesz, sokakat megöl.  Azt hiszi, kiemelkedik a többiek közül, de inkább csak kirekeszti magát a közösségéből. Az évek elteltével egyre magányosabb lesz, visszavonul egy folyóparti házba, ahol egyedül elmélkedik. Engedi magára hatni az évszakok változását, az elmúlás érzetét, visszavonul elméjének elefántcsont-tornyába. 

A sors jóvoltából a folyó szemközti partjára költözik egy hasonló adottságokkal, személyiséggel rendelkező nő. Tudnak egymásról, látják egymás tevékenységét messziről, de szabad akaratukból soha nem találkoznak. (Az izomteszt azt erősíti meg, hogy ez valóban megtörtént.) 

Az állítás terét átlengi ez a légkör. A két képviselő, a férfié és a nőé, egymással szemben, körülbelül másfél, két méter távolságban törökülésben ül. Egymás szemébe néznek, kapcsolódnak, de nem beszélnek és nem is mozdulnak. 

Én mondom, ahogy jön az inspiráció: 

Férfi: Itt élek a folyó partján, a házamban. Látom felkelni és lenyugodni a napot, lehullani a leveleket és kizöldülni a fákat. Látom a folyót, amin sohasem kelek át. Látlak téged, ahogy mozogsz a folyóparton, esténként tüzet gyújtasz. Érzékelem a gondolataidat és a lényedet. Híd és kapcsolódás van közöttünk, ami soha nem múlik el. 

Nő: Itt élek a házamban, a folyó partján. Látom a házadat minden nap. Vacsorát készítek, amiből nem kínállak meg, és feldíszítem a házat, amit nem látogatsz meg soha. De érzékelem a gondolataidat, és a lényedet, melyek átívelik a folyót, és amelyek velem maradnak. Gondolataim és érzéseim átívelik a folyót, hozzád érkeznek, és veled maradnak. Ismerlek téged, de soha nem találkozunk, csak a gondolataink terében. 

Férfi és nő: Kapcsolatunk csodálatosan tiszta, szerelmünk nem lesz soha sáros a földi élet hétköznapjaiban, nem kopik meg és múlik el. Dalok szólnak majd rólunk. 

A kép olyan szép, hogy akár így is maradhatna, de tudjuk, hogy ez a jelen életben a mentálisba való visszahúzódást, és az alsó csakrák és szervek problémáit okozta… 

Így másik két szereplőt hívok a folyó partjára, akik ugyanúgy ülnek egymással szemben, és én mondom a mesét: 

Férfi: Itt a házam a folyó partján, és te ott vagy szemben a parton. Fát vágok és csónakot készítek, nincs az a hullámzás, nincs az a széles folyó, ami elválaszthatna tőled. 

Nő: Itt élek a házamban a folyó partján. Vacsorát készítek neked és az illata hozzád száll. Tálalva van, mire megérkezel. Nincs az a széles folyó, ami elválaszthatna minket, bármelyik napon érkezel, készen várlak. 

Férfi és nő: Szerelmünk olyan erős, hogy semmi nem választhat el egymástól minket, mindenen keresztül egymásra találunk. Sorsunk összefonódik, boldogságunk teljes és édes. Dalok szólnak majd rólunk…. 

A második férfi átlépked a folyót jelképező téren, és magával viszi a nőt az otthonába.

A gyönyörű tiszta szeretet térben megkérem a második párt, hogy segítsen az első párnak is megpróbálni az élet terében való találkozást. Ők elfogadják ezt a segítséget, egymással szemben, törökülésben ülnek a folyó “férfi” partján. A térdük és a kezük összeér. Mindketten úgy gondolják, hogy ez a verzió is nagyon szép, de az első, általuk választott kapcsolati forma olyan tiszta és éteri volt, hogy nem érzik biztosan a különbséget… 

Kérem, hogy érkezzen meg közös terükbe egy gyermek… 

Igen, a gyermekért már megéri felállni, és előre nézni, mulandó sorsot vállalni… 

 

Az állító abban a régi inkarnációjában tökéletesre csiszolt éteri kapcsolódást alakított ki, ebben az életében viszont nem tudta, hogyan tovább… most kapott egy alternatív képet, amiben részt vehet egész lénye: tágasabbra nyílhat a tüdeje, örömtől doboghat a szíve és egész testére is szüksége van. Ennek az állításnak a tiszta szépségét tapasztaljátok meg az életetekben vagy legalább az álmaitokban, kívánom mindenkinek.  

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.