állítástörténet családállítás dimenzió állítás Inkarnációs tér Személyiségintegrációs állítás

Tibet asszonyai az inkarnációs térben IV. rész

A következő alkalom 2017 februárjában volt, amikor egy kis csoport közös terének gyógyítását tűztük ki célul. Ennek keretében szántunk egy napot kollektív teres állításokra: a csoport közös árnyékának fényesítésére. Csodálatos, régmúltba vezető találkozásokat éltünk meg Lemuria szépséges világában, s az utolsó állítás újra Tibetbe vezetett.

Ebben az állításban először a szerető minőség gyógyítását szerettük volna elérni. Csak négyen voltunk, ezért egyes szerepekbe magam is beálltam.

Izomteszt alapján a paraméterek.

Idő: i. sz. 1044

Hely: Tibet

Személyek: Egy kis falusi közösségben élő család, ahol egy apa és két anya van.Az anyák között nagy rang-és vagyoni különbség van. A két anyától két-két leánygyermek születik. A teszt azt mutatja, hogy először a gyermekeket állítsuk fel.

A családdinamika nagyon összetett. Az apa első felesége eleinte terméketlen, ezért az apa „vesz” egy cseléd feleséget is magának, akiről azt gondolja, hogy fog fiút szülni. A teszt kimutatja, hogy volt még egy harmadik feleség is, azonban ő a történet szempontjából ma nem releváns, nem kell felállítani. A második, alantas feleség szül először, de csak két lányt, akik, mint korábban születettek, az apai vagyon kellene örököljék. Azonban az első feleség gazdag, és egyébként is rangidős, s amikor az ő lányai megszületnek, a két első gyereknek nem nagyon jut semmi. Mint az egyik szegény gyermek képviselője mélyen átéreztem a kisemmizettséget és a szeretetlenséget, a gazdag és jólétben élő testvérek gőgjét, lenézését. Nem vigasztalt, hogy csak anyagilag jártak jobban, az apa ugyanúgy semmibe vette őket is, mivel ugyanúgy lányok. Az apai erő teljes hiánya úgy is érezhető volt, hogy az első képekben csak mi, gyerekek szerepeltünk.

Párnával képeztük le az apát, akiről így megértettük, hogy kb. a mi eladósorba kerülésünkkel egy időben meghalt. A temetésen csak a gazdag feleség volt jelen, a mi anyánk már korábban meghalt. Mi, megvetett árvák, valahogy mégis jobban tiszteltük a halottat, mit jobb sorsú nővéreink, akik csak rángatták anyjukat, hogy végre van pénz, vegyen nekik még több ékszert. Mi a temetés után más-más helyre mentünk férjhez a nővéremmel, és ez a házasság mindkettőnket kárpótolt a nyomorúságos gyermekkorért. Mindketten úgy éreztük, hogy jólét és jóllét vesz körül minket.

Két testvérünk az anyjukkal egyre távolabb került. Mindenki jól érezte magát ebben a helyzetben.

Itt pihentünk egy kicsit, és megbeszéltük a hogyan továbbot. Én állításvezetőként szinte azt láttam, hogy mivel mindenki jól érzi magát, egy személyes célú állításban gyakorlatilag nem is kellene oldani semmit. A csoport vezetője azt mondta, hogy itt a női közösség maga a sérült, ezt kellene gyógyítani, így ezzel a céllal folytattuk. Megállapítottuk, hogy az apa nőkkel szembeni általános lenézése az az érzet és minta, amit minden képviselő a legnehezebbnek és legfájdalmasabbnak érez. Így először a férfit állítottuk fel, s az első feleséget. Az első feleség szerelemmel szerette a férjét, míg az csak elfogadta ezt a szeretetet. A nők irányában érzelmileg teljesen blokkolt volt. A házasság célja a fiúgyermek születése volt. Az idő teltével kiderült, hogy a gyermekáldás nem érkezett meg, ezért az apa (a feleség beleegyezésével) úgy döntött, hogy vásárol egy cselédlányt, akit alkalmasnak lát arra, hogy fiút szüljön neki. Ez meg is történt, és a második feleség egyáltalán nem lett egyenrangú az elsővel, viszont hamar állapotos lett. Azonban kétszer is leányt szült, így őt sem értékelte a férje egyáltalán.

A mintát látva az apa nőkkel való kapcsolatának rendezése érdekében az anyját hívtam be. (Innentől folyamatos szerepcserékkel). Látszott, hogy az anyától tart és nem tud kapcsolódni hozzá. Ekkor további folyamatos szerepcserével először az apa női majd férfi felmenőit is felállítjuk a szülőktől a dédszülőkig, majd újra a feleségeket. Tehát négy generációs láncokat állítunk és rendezzük a feleségek és a testvérek sorrendjét is.

Először a női felmenők sorát állítjuk. Az egyes generációkat egy-egy ember képviseli. Látszik, hogy a nők között harmónia van, tudnak erőt sugározni. Az apát szembeállítom a női lánccal, s elmondják neki, hogy ők azok a nők, akiktől származik. Elmondják, hogy szeretik, és az életet ők adták neki. Az apa így már háttal tud állni és bele tud dőlni a támogató női erőbe.

Ezután ugyanígy az apai láncot állítjuk fel, az apától a dédszülőkig állnak mögötte, s a hát közepére való csapással erősítik meg férfierejében. Szintén elmondják neki, hogy ők a férfi ősei, és a férfierejét tőlük kapta. Az apa így el tudta fogadni a férfierőt is.

Ezután a női-férfi párokat állítottam mögé jelképesen, s az apa bele tudott dőlni egy egészséges, kölcsönösen támogató szülői-ősi háttérbe. Miután így megérezte a különbséget, már kapcsolódni tudott a feleségeihez és a gyermekeihez is.

Kapcsolódás az első feleséggel: Most már látlak, és tudok kapcsolódni. Köszönöm, hogy vagy. Kérlek, bocsáss meg, hogy nem láttalak. A feleség örömmel fejezte ki szerelmét, amit az apa most már tudott értékelni és viszonozni. A gyógyult családképben már nem kellett volna feleségül venni a cselédet, hiszen akár gyermek nélkül is el tudták volna fogadni egymást. Ezt ki is mondják. Azonban a valóságnak megfelelően behívjuk a második feleséget is. Ő most emelt fővel tud érkezni. Szemben áll a férjével és az első feleséggel és azt mondja: Te vagy az első, én vagyok a második. De nekem is itt a helyem. A férje szintén hasonlóan elmondja: Te vagy a második, de te is ide tartozol,és a születendő gyermekeid is, legyenek azok fiúk, vagy lányok. Az első feleség is elismeri a második jogait: Te is idetartozol. Megmutattad, hogy lehet gyermeket szülni. Helyed van a férjem mellett. A gyermekeink testvérek lesznek. Kérlek, állj a helyedre.

Az oldás és a konstelláció felállítása során derült csak ki, hogy mennyi fájdalom volt az első mintában, mennyi mindent kellett hordozniuk korábban a szereplőknek.

 

Képek: Pinterest

 

Állításra jelentkezhetsz: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

© Az oldalon található valamennyi tartalom Bottyán Katalin etnográfus, állításvezető szellemi tulajdona. Felhasználása csak a szerző engedélyével, illetve hivatkozással lehetséges. Kérlek, csak nevemmel, az eredeti linkről oszd tovább.

Katalin

Személyiségintegrációs tréning vezető vagyok. Szeretettel várlak, ha a családállítás, a drámatechnikák és a kineziológiai izomteszt ötvözéséből álló komplex eszköztár segítségével szeretnéd gyógyítani, oldani családi, munkahelyi, vagy bármely társas problémádat. Önismereti és öngyógyító módszer, tehát saját belső világodban dolgozunk egy támogató légkörben. Az állítói napok helyszíne jelenleg Budapest és Jászberény.
Egyéni vagy csoportos állításra, coaching ülésre jelentkezhetsz a szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com email címen, vagy töltsd ki a jelentkezési lapot: https://www.bottyankatalin.com/allitoi-napok-meghivoi/jelentkezes-szemelyisegintegracios-csaladallitasra/

Családállítóként Pozsgai Nikoletta tanítványa vagyok, de alkalmazom azokat a felismeréseket is, amelyeket sok év önismereti munka és különböző tanulmányok során magam szereztem. 7 éve vezetek rendszeresen családállításokat. Ezekről visszajelzéseket, leírásokat olvashatsz ezen az oldalon.

Eredeti szakmám szerint etnográfus és kulturális menedzser vagyok. Etnográfusként, kulturális antropológiát is tanultam, s az egyéni élettörténetek, a személyiség, mint az életpálya, életút, forrása ragadott meg. Egyéni sorsok, sokszor traumatikus élettörténetek feldolgozása érdekelt legjobban, illetve az egyén és a közösség viszonya. A narratív identitás elmélet és a gyógyító beszélgetés eszköztára indította el a keresést, melynek célja a családállításokon való részvétel, majd az állításvezetői képzés elvégzése lett. Kulturális menedzserként, szervezetfejlesztőként több közösséget alapítottam, vezettem. Dolgoztam a legkülönbözőbb érdeklődésű, hátterű felnőtt és gyermek csoportokkal, rendeztem kiállításokat, vezettem gyermekművészeti foglalkozásokat, rendezvényeket és táborokat. Mindezek mögött önálló művészeti tevékenység állt. Életem során folyamatosan összegeztem az olvasás, tanulás, tapasztalás alkotás és ráérzés által szerzett ismereteket, és igényem volt rá, hogy ezeket formába is öntsem. (Ezekből egy keveset meg is osztok, keresd a menüben az alkotások menüpontot.)

A 2013 óta elmúlt időszak egyik legjelentősebb hozadéka volt számomra, hogy – figyelmemet, időmet néha extrém módon igénybe vevő munkahelyi és magánéleti körülmények között – elvégeztem a Pozsgai Nikoletta Katalin által kidolgozott személyiségintegrációs állításvezetői képzést, ami a családfelállítás egy komplexebb és – tapasztalatból mondom – nagyon hatékony módja. Magam azon túl, amit korábban tanultam, és amit állításvezetői munkám közben a mező tanított nekem, elsősorban azt az utat követem, amit Nikoltól láttam, tehát az ő tanítványaként határozom meg magamat úgy is, mint állításvezető és úgy is, mint Szinkron 1-2 oktató, Szinkron 5/A és alapfokú NEF (női energia fitnesz) gyakorló.
Az én állítói napjaim többnyire úgy állnak össze, hogy 5-6 állítás személyes kérés alapján, és ha marad idő, lehetséges egy állítás a csoport közös árnyékára. Ezek nagyon izgalmas, a Kárpát-medence és a régi kultúrák életébe belepillantást engedő állítások, erős oldó hatással.

Saját módszeremmel dolgozom és fontos feladatomnak tartom a kollektív teres állítások vezetését. Ez inkább haladóknak való folyamat, ami út a fény ránk vonatkozó emlékezetében.

Megtisztelsz, ha problémáddal, kéréseddel megkeresel. Addig is, olvasgass az oldalamon. A leírások, visszajelzések segítenek eldönteni, ezt az élményt kerested-e.

Bottyán Katalin

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.